Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta -2°C | 6°C Még több cikk.

Luca már az ifjúsági olimpiára edz

Jó tanuló, jó sportoló díjat vehetett át nemrégiben Lendvai Luca, a Bartók-iskola diákja.
A hetedik osztályos lány tanulmányai és a napi atlétikaedzések mellett aktív kórustag, zongorázik, illetve néptáncol is a Lippentő együttesben.

Budapesten, a Magyar Sport Házában vehette át a győri Lendvai Luca a "Magyarország jó tanulója – jó sportolója" díjat, amit az akkori köznevelésért felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa, valamint Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár nyújtott át a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolája diákjának.

"A győri olimpián örömömre hazai pályán, az atlétikában próbálom ki magam." Lendvai Luca
– Négy és fél éves koromban kezdtem úszni, harmadik osztályban triatlonozni, majd a Győri Dózsa igazolt sportolójaként pár éve párhuzamosan atlétikából is edzek. Most a kétezer-tizenhetes Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, a fiatalok olimpiájára készülünk gőzerő- vel, ahol örömömre hazai pályán, Győrött, az atlétikában próbálom ki magam – mesélte Luca, aki az elmúlt évekből számos versenyeredménnyel büszkélkedhet, edzői korosztálya egyik tehetségének tartják. – Jó érzés, hogy a tanáraim mindenben mellém állnak, segítenek. Az talán természetes, hogy kedvencem a testnevelés, de kedvelem az angolt és a történelmet is, sőt, igazából egyik tantárggyal sincs gondom. Jelenleg úgy képzelem, hogy edző vagy testnevelő tanár szeretnék lenni.

Az edzések Lendvai Luca mindennapjaihoz tartoznak. Fotó: Bertleff
Az edzések Lendvai Luca mindennapjaihoz tartoznak. Fotó: Bertleff


Lucának, ahogy mondja, elég feszített a napirendje: dél- előtt iskola, délután edzés, utána tanulás. Mivel tagja az iskolai kórusnak, a próbákra és a fellépésekre is időt kell szánnia. Emellett évek óta zongorázni tanul, sőt, tevékeny tagja a Lippentő néptáncegyüttesnek is, ami heti egy-két próbát és fellépéseket jelent. Legközelebb például a Győrkőcfesztiválon szerepelnek. Kamaszként szüksége van a „szabad programokra" is, ezért hétvégenként gyakran összejön a barátaival.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Bartók-iskolának sok olyan diákja van, akik zenében, sportban, tanulmányaikban is kiválóak – említette érdeklődésünkre Baross Gábor, az intézmény igazgatója. – Közülük egyik Luca, akinek nagyon kemény munka van az eredményei mögött, de úgy tűnik, hogy jól be tudja osztani az idejét és az energiáját is. Mindenképpen reményteli jövő áll előtte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Égett az erdő alja Koroncónál - fotó

Mintegy két hektáron égett az erdő aljnövényzete Koroncó közelében. Tovább olvasom