Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Lopott rendszámmal járnak a tolvajok tankolni, majd elfelejtenek fizetni

Kismegyeren több rendszám lopás történt az utóbbi hetekben. A tolvajok ingyentankolásra használják a rendszámokat.

"A napokban történt az eset: nem egész fél órára parkoltam le az autómat Kismegyeren, mire eltulajdonították a rendszámomat.

Természetesen azonnal bejelentettem a rendőrségnek, s rövid időn belül sikerült is letiltatnom a rendszámot, így legalább a mi kárunkra visszaélni nem tudnak vele" – kezdte a kisalfold.hu-nak Dobra Balázs.

A pórul járt autós hozzátette: "meglehetősen fejbe ütött, amikor elkezdtem intézni a rendszámom ügyét.


Ha nem maffia, de aljas tolvajok lopkodják a rendszámokat Kismegyeren.
Ha nem is a maffia, de aljas tolvajok lopkodják a rendszámokat Kismegyeren.


A nem kevés utánjárás mellett ugyanis körülbelül 30 ezer forintomba kerül majd az új rendszám és forgalmi átírása. Különösen ünnepek előtt rosszul jött a lopás, ezért arra kérném az olvasókat, hogyha tudnak valamit, vagy esetleg látták a JKE-544-es rendszámot, akkor segítsenek" – folytatta Dobra Balázs. (Az információikat erre az e-mail címre küldhetik.)

A kisalfold.hu úgy tudja: Kismegyeren az utóbb hónapokban megszaporodtak a rendszámlopások.

Ennek hátterében valószínűleg az állhat, hogy a tolvajok a lopott rendszámmal gurulnak el egy benzinkúthoz, majd "elegánsan", fizetés nélkül távoznak a töltőállomásról.

Éppen ezért nagyon fontos, hogyha Önök is hasonló kellemetlen helyzetbe kerülnek, akkor ne késlekedjenek, azonnal jelezzék a rendőrségnek eltűnt rendszámukat, mert ha nem így járnak el, akkor könnyen cseberből vederbe eshetnek.



"Az elkövetők általában szabálysértési értékre tankolnak"

"Valóban történt Győr egész területén rendszámlopás, nem napi rendszerességgel, heti két-három alkalommal.
Konkrétan Kismegyer városrésze nem fertőzött, értesüléseinek szerint ezen a területen nem szaporodott el ez a fajta - egyedi azonosító jel meghamisítása - bűncselekmény" – válaszolta kérdéseinkre Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

"Azt, hogy az eltulajdonított rendszám tankolásnál felhasználásra kerül-e, a rendőrség nem mindig tudja megállapítani, mivel ha kamera nem rögzíti a fizetés nélkül távozó elkövetőt, abban az esetben nem állapítható meg, hogy a rendszám a távozó gépkocsira volt-e kiadva. Ezáltal az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette nem állapítható meg" – folytatta Kálmán Gabriella.

"Az elkövetők általában szabálysértési értékre tankolnak, ami az önkormányzatnál jelentkezik feljelentésként. Amennyiben az önkormányzat észleli, hogy az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette megvalósult, feljelentést tesz hatóságunknál, s a rendőrség elrendeli a nyomozást" – zárta szavait a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
 




"Felhasználjuk a töltőállomáson működő képrögzítő rendszereinket"

"Mint más kiskereskedelmi egységnél, a MOL-hálózatánál is előfordulnak olyan esetek, hogy fizetés nélkül távoznak.

Az, hogy egy rendszám lopott, a MOL nem tudja megállapítani, ez az eljáró hatóság feladata" - válaszolta kérdésünkre Bacsur György, a MOL kommunkiációs munkatársa.

"A MOL minden segítséget megad a hatóságnak az elkövetők kézre kerítésében.

Ennek érdekében felhasználjuk a töltőállomáson működő képrögzítő rendszereinket, amelyek nem csak az elkövetésnél használt jármű rendszámát mutatják, hanem az autó típusára is bizonyítékot szolgáltatnak, valamint az elkövető személyek azonosításában is jelentős szereppel bírnak" - zárta szavait Bacsur György.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. czindi 2009. december 26. 11:21
    „42tévedsz. Ha a kezed nem a műszerfalon tartod, hanem pl. magyar szokás szerint a kesztyűtartódba kezdesz nyúlkálni, lő. És neki van igaza, őt is várják odahaza!”
  • 42. bonita2 2009. december 25. 23:32
    „yankee-orszagban mar evtizedek ota elore fizetsz a tankolasert, a rendor nem "lovoldozik" utannad, ha nem lat fegyvert a kezedben.”
  • 41. Baradlay 2009. december 24. 13:17
    „Sokszor voltam yankee-orszagban:)),ott elobb fizetsz es utanna tankolsz!!!Logikus,nem???
    Itt a rendor auto elotted all meg,ott mogotted all meg! Ok,ott lonek is!:))”
  • 40. zsuzso100 2009. december 23. 17:43
    „28 KicsiCsíra! Sajnos ez sem megoldás, olyan eset is volt, hogy a srác 1 m-re állt, olyan is, hogy ő tankolt meg neki, még is volt arca elmenni, amint átment máshoz a srác, mivel általában nem annyi tankoló van, mint kutas.”
  • 39. zsuzso100 2009. december 23. 17:36
    „35! Szerinted mennyi keresnek? Százezreket? Ha azt hiszitek, annyira jó, miért nem mentek oda dolgozni? Másrészről akármennyit is keresne valaki, akkor sem esik jól, hogy ki kell belőle fizetni többezret ilyen esetekre!”
  • 38. zsuzso100 2009. december 23. 17:35
    „36. Miért, most serénykednek? Én nem úgy veszem észre, tudod, mennyit kifizettem már elhajtásokra? Senki nem tesz semmit!”
  • 37. czindi 2009. december 23. 17:17
    „35-36 már megint miről beszéltek? Jézusom!!! és ha ezek a te pénztárcádat, kocsidat lopják el? Akkor már szent a magántulajdon?”
  • 36. janika 2009. december 21. 06:08
    „Ja míg állami tulajdon volt a benzin kút addig nem serénykedtek így a derék rendőreink! Hány kútkezelő lett az üzemanyagból gazdag?”
  • 35. uribe 2009. december 20. 20:11
    „Csak meg ne szakadjon a szívetek a benzinkutas vállalkozásokért... Az itt forgalmazott termék nem köztulajdon. A vagyona védelméről elsődlegesen a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Lopni persze nem szép dolog.”
  • 34. MTT 2009. december 20. 08:16
    „Be kellene vezetni az araboknál lévő büntetés-végrehajtást, levágni a tolvaj kezét! Egy nap alatt rekorder lenne a baleseti ambulancián a doktor!”
  • 33. Georg 2009. december 19. 20:31
    „más országokban a lopás ténye a lényeg!..........az értéke lényegtelen!”
  • 32. mitirjak 2009. december 19. 16:15
    „Én pénzautomatát állítanák a b.kutakhoz!Amennyit bedobsz,annyit kapsz!Ezeket meg ha elkapják,benzint
    itatnák velük,utána megkinálnám cigivel!”
  • 31. czindi 2009. december 19. 10:22
    „30. ami a büntetési tételeket illeti, abban igazad van. De a boltban is előbb bepakolsz, azután fizetsz! ( vagy elszaladsz...) 29. neked is nagy igazságod vagyon! Viszont hagyjuk már békén a kutasokat, ez a történet nem arról szól! jó hogy nem kezdi valaki az örömlányok történetét...”
  • 30. bonjovi 2009. december 19. 08:15
    „Én bevezetném az előbb fizetsz, aztán tankolsz megoldást. A boltban is csak a fizetés után lehet elvinni az árut. Nem lenne túl nagy beruházás. A másik: Rengeteg munkalehetőség van a visszaeső bűnözőknek: pl: Pakson fűtőelemcserélő, Pécsen uránbányász, Csernobili vendégmunka a reaktor környékén...stb.stb.”
  • 29. t-a-ibi 2009. december 18. 22:05
    „Ezek szabadon garázdálkodnak--- akik tennének ellene azokat betiltják!
    Kinek az érdeke az állandó káosz? - azoknak akik az ország vagyonát lopják közben.
    Először a fehérgalléros mocskokat ítélném el (kötél, golyó), akkor ezek a pitiáner senkik, még azt is vissza vinnék amit nem loptak el!-ennyire egyszerű.”
  • 28. KicsiCsíra 2009. december 18. 21:30
    „Talán, ha a kutasok kint is lennének a placcon, nem csak bent a shopban ill hátul az irodában, akkor kevesebb lenne a visszaélés.”
  • 27. uribe 2009. december 18. 20:52
    „De még az a szerencse, hogy a benzinkutas vállalkozók nem lopnak..”
  • 26. GD 2009. december 18. 20:25
    „Levágni a kezüket!!!!”
  • 25. suellen 2009. december 18. 19:04
    „Golyót a szarháziak fejébe!”
  • 24. Nagy_Dávid 2009. december 18. 18:54
    „23.-nak. Szerintem nem túlzás nekem is nemrég lopták el. mert itt nem egy rendszám pótlásáról van szó hanem kettőjéről. rendszámtábla(2db) 12-14ezer forint , 1800forint az új matrica a szélvédőre 400az új matrica a rendszámra. +átíratások biztosító, hitelező. plusz még az illetékbélyegek.”
43 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színház a kulisszák mögött

˝A színház a kulisszák mögött˝ címmel rendhagyó élménnyel lepte meg a megyei kereskedelmi és… Tovább olvasom