Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Lopott autóalkatrészek a nyúli telephelyen

A gyanú szerint több ezer autóalkatrészt lopott el egy mosonszolnoki gyártótól két helybeli és egy budapesti férfi.A neves autógyáraknak készített gyártmányokat egy nyúli telephelyre vitték, majd a beolvasztható darabokat fémhulladékként akarták eladni.

A Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 33 éves budapesti H. R., a 40 éves B. A. és a 35 éves V. Cs. ellen, utóbbiak mindketten mosonszolnokiak.

A rendőrség tájékoztatása szerint mindhárman alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy egy mosonszolnoki, autóalkatrészeket gyártó cég raktárából neves autógyártóknak készült visszapillantó tükröket, tükörburkolatokat, alumínium csapágyházakat és belső csomagolásra használt fekete ládákat loptak el, mintegy 2 és fél millió forint értékben. A kapitányság felderítőosztályának nyomozói Nyúlon egy Ford Transit furgont ellenőriztek, amelyet átvizsgálva autóalkatrészeket találtak.

A sofőr elmondta, hogy egy nyúli székhelyű szállítmányozási cég telephelyéről származnak az alkatrészek, azokat egy fémhulladéktelepre szállítja eladásra. A felderítők átkutatták a nyúli telephely raktárait, azokban további Mosonszolnokon gyártott alkatrészeket foglaltak le.

A kihallgatásokon kiderült, hogy az alkatrészek kilopását egy helyi lakos szervezte meg, aki részben beismerő vallomást tett.

Olvasóink írták

  • 1. Henry88 2010. november 27. 19:43
    „Szar a biztonsági cég itt is, ennyi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitakarítják az Alsó-Szigetközt

A Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Szite) a minap Dunaszegen mutatta be az alsó-szigetközi illegális hulladéklerakók felszámolásának terveit. Tovább olvasom