Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Lopják a benzint a kutakról

Az autós tankol, kocsiba vágja magát és elhajt anélkül, hogy fizetne. Esetleg szabadkozik, hogy nincs nála pénz és a kasszásnál hagy valamit zálogban – amiért aztán soha nem megy vissza.


Jellemző történetek a benzinkutakról, amelyeknek nagy gondot okoznak az ilyen esetek.

A megyében a hivatalos adatok szerint is több tucat fizetés nélküli tankolás történt csak az idén. Miután jellemzően 20 ezer forint alatti összegekről van szó, a szabálysértés kivizsgálása a polgármesteri hivatalok hatásköre. Győrben 34, Mosonmagyaróváron öt, Kapuváron egy, Csornán pedig négy ilyen bejelentés érkezett ebben az évben – tudtuk meg az illetékesektől.

Feltehető azonban, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Nagyné dr. László Edit, a győri önkormányzat közigazgatási osztályvezetője elmondta: a bejelentések mindössze három-négy kúthoz kötődnek, miközben a megyeszékhelyen vagy húsz helyen lehet tankolni. Tapasztalatuk szerint ha az elkövető szlovák rendszámú autóval érkezik-távozik, akkor a kutasok nagy valószínűséggel nem fordulnak a hivatalhoz, mert nem bíznak abban, hogy megtérül a káruk.

Gyanús jel – Koszos, letakart vagy hiányzó rendszám,  és ha valaki  csuklyát visel. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina
Gyanús jel – Koszos, letakart vagy hiányzó rendszám, és ha valaki csuklyát visel. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina


A cikk a Kisalföld napilapban
vagy
a lap digitális kiadásában
bővebb terjedelemben olvasható.

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. Andris.82 2009. november 24. 11:07
    „Mi kutasok nem örülünk ennek a cikknek. Szinte buzdítja az embereket, hogy hajtsanak el a kutakról, mert 20 ezer alatt nincs bünti (ha nem ismeri el, hogy ő tankolt(. A cikk megjelenése után 2 nappal rögtön volt egy BMW-s elhajtónk. Csukjában "ahogy kell", 19411 Forintért, "ahogy kell". Szerencsére megvan a rendszám, el fog kenődni a csávó... Tőlünk eddig csak éjjel hajtottak el az emberek, most figyelhetünk nappal is a próbálkozókra.
    Eddigi hozzászólóknak:
    11. Köcsög: Én is kutas vagyok, közel sem keresünk meg 100-at, jó ha kapunk 85-öt. Tévhit, hogy a kutasok agyon keresik magukat. Rég volt az már!
    16. Köcsög: Felejtsd el a kamionból leszívós dolgot. Ifából ment a dolog, de a mostani modern kamionokban érzékelő van. Figyeli az üzemanyagszintet, ha indokolatlanul csökken a szint (egyhelyben áll a kocsi, és leszívják), utána el sem indul.
    Pár seggdugasz aki próbálkozott az elhajtással:
    A legújabb:

    http://kepfeltoltes.hu/091124/5-_s_BMW-a_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    őt 12 kilóméteren keresztül "követtük", mire rendőri segítséggel megállítottuk:

    http://kepfeltoltes.hu/091124/audi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg”
  • 58. zsuzso100 2009. november 20. 19:55
    „Sajnos senkinek nem érdeke invesztálni bele. Miért is? Mert így nekik nulla Ft, az meg kicsit több lenne. Hadd fizessen a paraszt!”
  • 57. Jandex 2009. november 20. 13:56
    „moderálva off”
  • 56. elemér 2009. november 20. 13:46
    „moderálva off”
  • 55. adamasz1977 2009. november 20. 11:56
    „nem akarok gizdázni, de idáig a megyébe 44 ilyen lejelentett ügy volt. Ez kit érdekel? Ha a kutasfőnök invesztálna bele egy kis lóvét simán kekerülhető lenne!”
  • 54. poto 2009. november 20. 10:51
    „Egyszerű a megoldás.
    Előbb fizetni aztán tankolhat.”
  • 53. Gery83 2009. november 20. 10:43
    „Én biztonsági sorompót raknák a benzinkutak kihajtójához,ami a fizetési bizonylat ellenében nyílna..
    Aztán kabbe paraszt...Ne autózz,ha nincsen pénzed...”
  • 52. Jandex 2009. november 20. 09:41
    „moderálva off”
  • 51. jánosi 2009. november 20. 07:52
    „Bermuda háromszög : minden eltűnik ami a cenzornak nem felel meg ! Pedig csak a szabályzatra
    hivtam fel a figyelmét ! Moderálni a szabályzatot is !”
  • 50. elemér 2009. november 20. 07:03
    „moderálva”
  • 49. Baradlay 2009. november 20. 01:15
    „Miert ne lopnak,balkanok lettunk!!!!!”
  • 48. alexis-machine 2009. november 19. 23:50
    „lakoss1:
    Természetesen, én nem tenném meg, ha erre céloztál. :) Amúgy jó a példád, aki drágállja az interspart, az ellopja. Meg ellopja a tescobol is, meg a MOL-tól is.”
  • 47. zsuzso100 2009. november 19. 20:21
    „A másik, hogy nincs olyan túl sok lehetőség manapság, hogy más helyet keressen az ember.
    Ha pedig úgy gondoljátok, hogy betegre lehet keresni magatokat, akkor miért nem jelentkeztek? Nem egyszerű ám elviselni ennyi idiótát 12 órán keresztül, akinek te vagy a szar, utolsó alak, beszólogat, bunkózik....és nem egy-egy ilyen eset van, hanem sajnos rendszeres. Sokan nem tudnak viselkedni....lehetne cifra dolgokat mesélni, amin azt hiszem meglepődnének, hogy hogy is zajlanak a dolgok, mert soknak teljesen más az elképzelése. Azért mondogatják a jobb üzemanyagot, mert ha nincs meg az arány, akkor elbúcsúzhat az állásától, ebből egy fillért sem lát.”
  • 46. Jandex 2009. november 19. 20:19
    „42. hozzászólás jánosi
    Igen,itt voltam amíg a Kisalföld fura ura ide nem ért! :)))))))))))”
  • 45. zsuzso100 2009. november 19. 20:18
    „25. Ami egyszer kifolyt a pisztolyon, azt nem tudod más autó tankjába önteni, és csak így tudnál levenni a kamiontól, de hol tudna 300 litereket leadni????

    Másrészt, kérdés: Ti mennyi pénzt adtok a kutasnak/shoposnak?”
  • 44. jánosi 2009. november 19. 19:31
    „moderálva off”
  • 43. p.pablowsky 2009. november 19. 19:11
    „moderálva off”
  • 42. jánosi 2009. november 19. 18:53
    „jandex
    az előbb még itt voltál ?”
  • 41. jánosi 2009. november 19. 18:40
    „Így van jandex ez a moderálva topic ! Van aki személyeskedés nélkül okoskodik, gyaláz minket.
    Ha visszaszólsz : személyeskedés ! Nehéz elkapni az egyensúlyt .............”
  • 40. Goldmund 2009. november 19. 17:59
    „Na most két eset lehetséges: vagy megéri ott dolgozni a kutasnak az időnkénti levonásokkal együtt is, vagy nem.
    Ez függ attól, mennnyi a keresete (nemcsak a papíron levő, hanem amit össze tud hozni magának), hogy milyen gyakran hajt el valaki fizetés nélkül, máshol mennyit keresne és ehhez mennyit kéne dolgoznia.

    Ha mindent egybevéve megéri nekik ott dolgozni, akkor tudomásul veszik a helyzetet és kész. Ha nem, akkor elmennek máshova dolgozni. Ez esetben meg lehet próbálni visszaperelni a levonásokat is, mert nem hiszem, hogy jogszerű ez. Ha minden (vagy legalábbis nagyon sok) eltávozott alkalmazott pereskedne emiatt, a kút üzemeltetői előbb-utóbb változtatnának ezen.

    Egyébként sok történetet olvastam arról, hogy aki több dolgot is vesz tankolás után a shopban, annak még hozzászámolnak ezt-azt, hátha nem veszi észre. Szóval nem a Becsületrend lovagjai dolgoznak ilyen helyeken, azt hiszem.”
59 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

`A Hold és a repülő´: győrújbaráti csillagászok szenzációs fotója

Egy győrújbaráti házaspár fényképe az egyik legrangosabb magyar fotópályázaton bekerült a legjobbak… Tovább olvasom