Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Lokálpatrióták mulatsága

A lokálpatrióták, akik a Győri Vendégvárók Egyesületének szervezésében, a Rotary, a Lions klubok támogatásával rendezték meg színvonalas és látványos báljukat, soha nem látott számban gyűltek össze az új egyetemi csarnokban.
Keringő: Egy bálon azért a valcer az igazi. Lehet bécsi, lehet angol, az EU-ban is lehet nosztalgiázni.
A bál rangját jól mutatta, hogy a város vezetése, a fővédnök Balogh József polgármester, a védnök Eredics Imre és dr. Kun András alpolgármesterek, valamint a város és környéke üzleti, gazdasági életének meghatározó személyiségei is megjelentek rajta. Mint az esemény egyik motorjától, Pető Istvántól megtudtuk, több mint hatszázan váltottak jegyet a bálra. Ez annál is inkább örvendetes, mert a bált idén is – mint eddig minden évben – jótékony céllal rendezték meg.

A lokálpatrióták eddig is több millió forinttal segítették a megyei kórház gyermeksebészeti osztályát, az újszülöttek számára fontos respirátor beszerzése is nagyban köszönhető nekik, akárcsak a gyermekéletmentő inkubátor kihelyezése a kórház főbejáratához. Idén a Pannonhalmi Karitász számára gyűjtöttek egy olyan buszra, amelynek segítségével a Győrött és környéken élő mozgás- és látáskorlátozott személyek utazását lehet megkönnyíteni.

Adományok és felajánlások érkeztek a bálra azoktól is, akik nem tudtak jelen lenni. Egy Angliában élő házaspár például fontokkal megtömött borítékot juttatott el a szervezőkhöz. A báli tombola megvételével is a nemes célt támogatták a Loyd Egylet kiváló muzsikájára és Bogdán Eszter varázslatos dalaira táncolók. A tombola árusítása már az Albatrosz táncegyüttes nyitóprodukciója előtt megkezdődött. Több ezren vettek kis szelvényt, igaz, volt is felajánlás bőven: a Nógrádi PC Suli távoktatási programjától kezdve a Vinotéka különleges kiszerelésű borkészletén át, a fődíjként kisorsolt, Ferenczy Tamás festőművész által felajánlott egyedi képen keresztül a dr. Andréka György segítségével a helyszínre szállított és a Xantus János Állatkert által felajánlott csüngő hasú vietnami disznóig.
Aki a malackát megnyerte, választhatott, hogy hazaviszi és az egyébként szobatisztaságra szoktatható állatot megsüti vagy megtartj a (George Clooneynak is ilyen van otthon, az egyik kedvence az állat!), vagy visszaviszi az állatkertbe, ahol majd egy kis tábla hirdeti, hogy az övé. A nyertes némi tanakodás után ez utóbbi megoldást választotta.
Az éjjel és a IV. lokálpatrióta-bál fénypontja ismét a szépségkirálynő-választás volt. Tíz független férfiú és egy kedves hölgy alkották a zsűrit. Az indulók, szám szerint negyvenen, körsétával és tánccal bizonyították, alkalmasak a cím elnyerésére.

A döntés nem is volt könnyű, hiszen mind kellemben, mind viseletben és viselkedésben mindenki méltó lett volna a királynői címre, mint ahogyan azt az esten vendégeskedő, a zsűri munkájában részt vállaló Benkő Dániel lant- és gitárművész is elmondta. A közönség nagy-nagy tetszésére a következő eredmény született: harmadik udvarhölgynek Badicsné Horváth Valériát, míg második udvarhölgynek Köppl Melindát választották. Az első helyezett, akinek a koronát a tavalyi győztes Balogh Csilla adta át, Kőváriné Szalánczi Krisztina lett. P vehette át a Pro Urbe Egyesület elnökétől, dr. Écsy Béla kezéből az emlékplakettet, majd az egyesület alelnökétől, Kovacsis Imrétől egy v irágcsokrot és az alelnök úr személyes ajándékát, egy százezer forintos külföldi utazási csekket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terítéken az utak és a peremkerületek

Az útfelújításokról és a peremkerületekről tették fel a legtöbb kérdést a hozzászólók a csütörtöki… Tovább olvasom