Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Lokálpatrióták a győri nemzetiért

Győr - A Győri Lokálpatriótabál, melynek külső megjelenése is a színház világát idézi majd január 26-án, a Győri Nemzeti Színházat segíti – tudtuk meg Szabó Lászlótól, a Vendégvárók Egyesületének elnökétől.
A Győri Nemzeti Színház nehéz anyagi körülményei között minden segítség jól jön. A lokálpatrióták, akik hagyományosan segítői a régió nemes ügyeinek, 2008-ban a győri nemzeti mellé állnak. Báljuk bevételéből a Szentivánéji álom premierjét segítik majd.

Teszik ezt annál is inkább, mivel Győr hivatalos báljának is tekintik ettől az évtől az eseményt. Az ötletet szívesen vette a színház vezetése, és lehetőségeikhez képest segítik is a lokálpatriótabál programjának és külső megjelenésének színesítését. A Bánk bán díszletei között sétálhatnak a vendégek a győri egyetemi csarnokban 2008. január 26-án.

A színház, valamint a Transfolk muzsikusai szolgálnak majd fogadózenével, a házigazda Nagy Balázs lesz a gyönyörű és csodálatos hangú Machó Andreával együtt. A nyitótáncot a Dimenzió táncosai mutatják be, díszvendégként a város szülötte, Czigány György üdvözli majd a nagyérdeműt. Az est folyamán felcsendülnek ismerős musicalmelódiák, operettek, arról pedig a Dzsem zenekar gondoskodik majd, hogy a táncos kedvű bálozóknak se legyen okuk panaszra – mondta el a bál szervezését bonyolító Vendégvárók Egyesületének elnöke, Szabó László.

A lokálpatriótabálon hagyományosan több győri vendéglő biztosítja az ételt, saját vendégeik számára. 2008. január 26-án az egyetemi csarnokban, az Amstel Hattyú, a Carmen, a Golden Ball, a Komédiás és a LaMaréda legfinomabb ételeit kóstolhatják majd meg a bálozók. Az eseményre jegyet ezen éttermekben, illetve a Győri Nemzeti Színházban lehet vásárolni.

Olvasóink írták

  • 1. baba 2007. december 27. 21:27
    „Felháborítónak találom, hogy egy miliárdos költségvetésű intézmény ide süllyed, hogy arcpirulás nélkül koldul. Ez nem szponzoráció, nem támogatás. Ez a gátlástalan, szemérmetlen sírás-rívás eredménye: a sajnálatból adakozás. Senki nem veszi észre a valós helyzetet, hogy a spájzba beszabadult rosszcsont unoka éppen a nagymama lekvárjait dézsmálja a haverjaival.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt útszakaszon hangolták át a lámpákat

Győr - A város közlekedésének korszerűsítésére, főként a jelzőlámpás forgalomirányítás áthangolására… Tovább olvasom