Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Lőjön Ön is agyaggalambokra! - Mi megmondjuk a tarifákat

Győr-Moson-Sopron megye – Országos hír lett a győri gárdások agyaggalamb-lövészetéből. A kisalfold.hu utánajárt, milyen feltételei akadnak a különböző lőgyakorlatoknak. Kis túlzással: akinek van körülbelül 10 ezer forintja, már ihatja is a célzóvizet.

Mint arról hírt adtunk: a Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely éleslőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban.

Karaffa Dávid, a győri egység kapitánya azt mondta az MTI-nek: a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet egy erre a célra kialakított sportpályán.

Igaly Diana ebben lett olimpiai bajnok

"Az agyaggalamb-lövészetet bárki gyakorolhatja, hiszen az olimpiai szám" – tette hozzá a kapitány. Utóbbi mondat egyébként oly annyira igaz, hogy Igaly Diana az agyaggalamb-lövészetben – divatosabb szóval skeetben – lett olimpiai bajnok Athénben négy és fél éve.

A gyakorlat helyszínéről azonban nem nyilatkozott Karaffa, mondván, a pálya tulajdonosa atrocitásoktól tart.

Száll a korong, száll, ki tudja, hol ér földet
Száll a korong, száll, ki tudja, hol ér földet

Megyénkben négy lőtér várja a puffogtatásra vágyókat

Nos, a kisalfold.hu utánajárt, mennyi pénzért lehet, hasonló éleslőszerrel végzett gyakorlatokat tartani. Egy biztos: megyénkben sok lőtér nem működik, tudomásunk szerint Sopronban, Mosonmagyaróváron, Gönyűn és Himódon tudnak az érdeklődők éleslőszerrel tüzelni.

Országosan pedig körülbelül 10-15 ezer forintból valósítható meg egy kis korongvadászat. Mátrafüred közelében például 6600 forint a lőtér használati díja egy órára – egy napra 22 ezer forint –, miközben egy darab agyagkorong ára lövésenként 66 forint.

Ha 20 lövéssel számolunk, 1320 forintot kell tehát otthagynunk a lőtérén, míg 50 durrantás esetén 3300 forintot, vagyis pályahasználati díjjal együtt 9900 forint a "fegyveres szórakozás".

Ha valaki T.J. Hooker szeretne lenni, semmi akadálya, csak egy kis pénz kell hozzá
Ha valaki T.J. Hooker szeretne lenni, semmi akadálya, csak egy kis pénz kell hozzá

Sörétes puska és nagy kaliberű pisztoly


Ha valaki esetleg elunja a galambra hajazó korongokat, de még kicsit eljátszaná a Terminátor szerepét, akkor kipróbálhatja a sörétes puskát vagy a nagy kaliberű pisztolyt is – lövésenként 165 forintért.

Összesen 30 ezer forintért egy komplett fegyver arzenál jó eséllyel letesztelhető. S hogy a szóban forgó lövésekhez milyen engedélyek kellenek?

A fegyver azért nagyot rúg

Nyugodt szívvel állíthatjuk: túlságosan nem sok, tán a legfontosabb: büntetett előéletű ember nem vehet részt ilyen mulatságban. A lövésre jelentkezők csupán pár alapgyakorlaton esnek át – itt tanulják meg, hogy a fegyver azért elég nagyot tud rúgni… –, mielőtt a lőtérre bebocsátást nyernek.


Harcolhatsz, mint John Rambo!

Ha valaki tovább szeretne lépni az agyaggalamb-lövészeten, akkor irány a paintball. Itt a résztvevők két csapatot alkotnak – úgy is írhatnánk: egymás ellen "harcolnak" –, s festékpatronos töltényekkel célozzák egymást.

A csajt kapják a mesterlövészek
A csajt kapják a mesterlövészek

Az ütközet után jó eséllyel mindenki kék-zöld foltokkal tér haza – ha csak valaki nincsen megáldva Rambo összes képességével –, igaz, vigaszdíjkéntez elmondható, hogy ez a "játék" sem kerül túlságosan sokba: koponyánként 10 ezerből egy délutáni menet könnyen lezavarható.

A Startlap szerint megyénkben a paintball elérhető Győrben, Sopronban, Sopronkövesden és Écsett.

Olvasóink írták

  • 13. ASHER 2009. február 03. 17:25
    „Csak Agyaggalambokra szabad loni??
    OOOO!!!!!!!!!!!!!!! Hat akkor nem is kell!!
    ugye Libanonban mi lottunk "masokra"is megpedig rendesen!!!
    az volt am csak a hajciho!!!estenkent aztan a szamlalas hogy ki lott ki tobbet!!
    teljes palyafutasom alatt en nem ertem el csak a kozepes szintre; 173-al!”
  • 12. matriné 2009. január 15. 14:18
    „Melitek van a fenti fotón a festékpatronos puskával? Ez ám a sport!”
  • 11. Karaffda 2009. január 14. 22:39
    „A gárda másik oldala, amit a média nem nagyon hoz nyilvánosságra.

    http://de.video.yahoo.com/watch/4218374/11337414

    Ne csak mindig a negatívumokból próbáljunk építkezni. Abból nem lehet.
    Egy szebb Magyar jövőt!”
  • 10. georgbob 2009. január 14. 22:09
    „matriné... ne haragudjon, de ön úgy buta ahogy van. Ennek megfelelően az írásai is azok. Ön mennyit fizet internetért???”
  • 9. Hunicum 2009. január 14. 15:32
    „Matriné!

    Látom nem értettél meg. Lövészet is sport. Szerinted nem a hétköznapi embereknek találták ki. Akkor mit? Minden ilyen drága mára, sajnos.
    Modellezni, makettezni, gokartozni, élmény fürdőzni, Legozni, PC- játékokat nyüstölni (és még sorolhatnám) mind- mind nagyon költséges. Egyszerűen ellenszenves neked a lövészet.
    Nehogy azt mondd, hogy járjak le kocogni, mert az edző cipő is megfizethetetlen akkor! Nem beszélve arról, hogy bele is döglenék!”
  • 8. matriné 2009. január 14. 10:48
    „Ne hidd, kedves "Fedayn" ! A sajtó akkoriban is cenzúrázva volt és nem volt még NET, hogy tudd! Volt aki negyven egyfokos lázban égett a lakásában és a hozzátartozó ment a körzeti orviért, de a Ő meg ment a Munkásőrségbe lövöldözni! esze ágában sem volt a beteghez benézni Így kellett 20 km-ről mentőt hívni. Persze ez csak egy eset ahhoz képest mint mikor egy sofőr azt írta a menetlevélre, amikor vitte őket lövöldözni, hogy 50 mázsa kommunista! Ez a sofőr ma is él mint nyugdíjas Rábapatonán.”
  • 7. Fedayn 2009. január 14. 10:22
    „Amikor a munkásőrök lövöldöztek nem háborogtatok!”
  • 6. matriné 2009. január 14. 07:04
    „Szerintem a nyugdíjasok kilövésére e rendszer uralói előbb kiadnák az engedélyt mint, azt sokan képzelik és élveznék a cigányokra.
    Egyébként a lövöldözési szórakozást nem a hétköznapi emberek jövedelméhez mérik! Persze ,aki csupán engem fikáz az írásaimért Ő (ők) nem veszi magát észre mekkora mellébeszélést ír.”
  • 5. ecris 2009. január 13. 13:37
    „Balliberális dilettáns barmok nesztek!!! hehehe.... ez nagyon vicces...hehhee”
  • 4. kutykurutty 2009. január 13. 12:01
    „Szerintem fellendülne a biznisz ha köztörvényes cigókra lehetne lőni.”
  • 3. Hunicum 2009. január 13. 11:13
    „Azok is milliomosok akkor akik bagóznak? Vagy akik uszodába járnak? Esetleg színházba?
    Gratulálok matriné!”
  • 2. georgbob 2009. január 13. 11:00
    „Kedves matriné...ennyire ne legyen már demagóg. Ha jól sejtem ön pl. ha otthonról netezik, az is pénzbe kerül. Mit képzel, hogy milliomosként megszól másokat!!!”
  • 1. matriné 2009. január 13. 10:28
    „Olcsó játék a milliomos gyerekeknek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan lettek rosszul

Győr - Valószínűleg a melegfront az oka: az átlagosnál 10–15 százalékkal több rosszulléthez… Tovább olvasom