Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Likócsi segítőház: éjjelente minden ágy foglalt

Szükség esetén pótágyaznak a likócsi Segítőházban és a Stromfeld úti téli menhelyen is, mert ugyan még csak megvillantotta magát a tél, mégis már most mindkét helyen telt házat jegyeznek.
Az intézmény és a vele együtt működő Segítőház Alapítvány munkatársai hosszú, hideg szezonra készülnek - hangzott el a csütörtöki tájékoztatón.
Egy hónapja nyitva a téli krízismenhely, mégis már most nincs szabad ágy, telt ház esetén pedig a munkatársak pótágyakkal készülnek. Sütő Csaba, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezetője elmondta, a győri városvezetés 14 millió forintnyi támogatása mellett a Hajléktalanokért Közalapítvány nyertes pályázata jelenthet segítséget, amely az intézmény költségvetésébe 500 ezer, az alapítványéba 2 millió 200 ezer forintot hozhat. Az előbbi összeget a legrászorultabbak gyógyszerellátására, az utóbbit az utcán élő 250-260 hajléktalan ellátására fordítják, s ebből kerül a teajáratokra, amelyek a napokban már elindultak.

Fotók: Harcsás Judit


– A téli időjárásra, s az ünnepvárásra való tekintettel várjuk az adományokat: pénzt, ruhaneműt, takarókat, de tartós élelmiszert is szívesen fogadunk – sorolta az intézményvezető. – Önkéntes munkára is van lehetőség, ám ez ne kipróbálás- hanem rendszerszintű legyen, azaz fontos, hogy számíthassunk az önkéntes kitartására.

A tájékoztatón elhangzott, az egyházak, a civil szervezetek idén is kiveszik a részüket az ünnepvárásból, adományaik folyamatosan érkeznek. Ki amivel csak tud, segít, a baptisták szerdánként például meleg ételt osztanak az utcán.

(A Segítőház Alapítvány számlaszáma: 12096705-00174855-00100005).

Olvasóink írták

  • 5. janika 2010. december 05. 10:22
    „Mi az hogy pártsemleges a hajléktalan ügy! Hisz a pártoskodás és a hatalom bitorlás és a birtoklás kérdés. Nem azért adta a nép a pártok kezébe a hatalmat, hogy egyre több nyomorultakat termeljen, hanem azt felszámolja.”
  • 4. peet2 2010. december 04. 19:31
    „szocdem!

    Petrasovics Annát már nem lehet vissza hivni a politikába,de a hajléktalanság több mint
    20 éves.
    Még az átosban is létezett csak nem igy hivták.Hiába volt a KMK rendszer.
    Sajnos ez a probléma a Hivatalos megoldást kivánna,de a társadalom felelőssége
    és ez párt semleges.......”
  • 3. janika 2010. december 04. 07:09
    „Senki sem mondhatja, hogy a hatalom váltogatásban a politikai elit nem termelt semmit! A hajléktalan és elszegélyesítés szinte menő sőt jól bevált üzlet(teljesítmény)( lett nekik!”
  • 2. szocdem 2010. december 03. 10:10
    „1. pet2!

    A hajléktalanellátást nem fejlesztették se Orbánék, se Megyóék, se Gyurcsányék kormányzása alatt. A számuk viszont egyre csak nőtt - ez a mi kis antieurpoer aranyásó kapitalizmusunk egyik leg látványosabb hatása.
    MA a kormány "szkértői" szerint 10 000 (!!!!!!) férőhellyel van kevesebb az ellátórendszerben mint amennyire alapvetően szükség volna - bár a valóság ennél sokkal szörnyűbb: úgy 30-40 ezer ember kénytelen utcákon, vagy parkokban, erdőkben aludni a leghidegebb éjszakákon is! Ez elfogadhatatlan!

    Hogy ezért ki is a felelős?

    Mind azon honfitársaink, akik ezt a szemét, idegenszívű, haza,- és nemzetáruló tehetségtelen nyálözön bandát 20 éve a társadalom nyakára ültették!”
  • 1. peet2 2010. december 02. 20:44
    „Sütő Csaba urnek üzenem,hogy Győrben nem csak a hajléktalanszállóra bekerültekkel kellene foglalkozni,
    bár ott is van probléma elég-lopás verekesés stb-hanem az utcán rekedtekkel nem elég az esti zsiroskenyér-bár én is imádon-és tea járattal letudni a törődést.
    Pl Likocs volt autoszalon elött dekkol trabiba hajléktalan aki napközben azÁrkádnál"dolgozik"lesz
    minusz 10-20fok megfagy kinek a felelőssége lesz???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Január 23-án településrészi választás lesz Győrben

Győr-Bácsa, Győr-Gyirmót, Győr-Kismegyer, Győr-Likócs, Győr-Ménfőcsanak, Győr-Szentiván és… Tovább olvasom