Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Lezárják a rakpartot Győrben

Győrben a Móricz Zsigmond rakpart átépítéséhez kapcsolódóan a rakparti út Újkapu utcai csomópontjánál lévő árvízvédelmi kapu mobil betétfalainak próbabeépítését és víztartási próbáját végzik el a szakemberek december 12-én, hétfőn 8 és 14 óra között.

A művelethez teljesen lezárják az alsó rakpartot, a teszt alatt a forgalmat a Jedlik és Széchenyi hidakra terelik. A City1 autóbuszok a zárás ideje alatt nem közlekednek – adta hírül a győri útkezelő szervezet.

A próbabeépítésre az árvízi védekezési feladatokról szóló törvény alapján van szükség. A meglévő vasbeton árvédelmi fal kulisszanyílásába behelyezik az előre gyártott pallókat, majd a Mosoni-Duna felőli úttest területén mintegy 500 homokzsák elhelyezésével vízzel töltik fel a pallók és a homokzsák közötti területet, így végezve el a mobil betétfal víztartási próbáját.

A zárás ideje alatt a Káptalandombot és az alsó rakparti hajó éttermet a Rónay Jácint út felől lehet megközelíteni.

Olvasóink írták

  • 20. urbaniastapista 2011. december 08. 17:25
    „#16.
    Abból a pénzből, ami itt eltapsolásra került az elmúlt években, lassan már egy újabb hidat is lehetett volna építeni a Mosoni-Duna fölé. Ez a baj, nem a hitel.”
  • 19. Pikulics 2011. december 08. 13:35
    „Kicenzuráztak, mert azt mertem irni, hogy akár ki se nyissák, ugy el van fuserálva.”
  • 18. Oreg35 2011. december 08. 09:40
    „16!
    Arról már nem is beszélve, hogy először tanulj meg rendesen írni, aztán hőbölögj! Ha nem vetted volna észre a dicső FIDESZ-eseidnek eddig semmi sem sikerült úgy ahogy kellett volna!”
  • 17. mir 2011. december 08. 08:04
    „16

    Cseppet se érdekeljen, hogy a jedlik híd is hitelből épült. De csak komcsizzál tovább ahhoz vagy kalibrálva :)”
  • 16. gbig80 2011. december 08. 05:23
    „A böszméskedőlnek üzenem hogy ha ezen próbár bárva eddig meg sem nyitották volna azt az utat.akkor meg az lenne a bajotok...mennyivel jobb is volt a puffaszkodó balkormányzás....semmi sem történt,nem volt mibe belekötni.... jaaaaaa deeee hitelből lett egy aluljáró,amit mist az utódok törleszthetnek... elöbb nézzetek körbe a saját házatok táján komcsi barátaim...”
  • 15. Dwatson 2011. december 07. 20:53
    „Ha már lezárják,akkor ki is javíthatnák a két végén az elhibázott kanyarokat is!”
  • 14. mir 2011. december 07. 20:19
    „11

    És miért nem az út megnyitása előtt végezték el? Vagy megint valaki elszúrt valamit és nem készültek el időre a mobil falak?”
  • 13. macizoli 2011. december 07. 17:25
    „T Mugen! Ehhez a biztonságnak semmi köze sincsen!
    Minden nemű terhelési vizsgálatot addig kellene elvégezni amíg a szakhatóság nem adja ki az engedélyt.
    Engedély csak hiteles mérési adatokat tartalmazó jegyzőkönyvek ellenében adható ki!
    Itt a farok csóválja a kutyát tipikus esete!”
  • 12. goldboy 2011. december 07. 16:57
    „Az árvizek ellenére építési engedély a védterületen? Most pedig magyarázzák a bizonyítványt.. Van itt hozzáértés <moderálva>! Hajrá adócsökkentők! Köszönjük Győri fityisz...”
  • 11. mugen 2011. december 07. 16:19
    „6 órára zárják le mindössze, de már hőbörög a jónép, pedig a biztonság a tét! hihetetlen!”
  • 10. macizoli 2011. december 07. 16:12
    „Köszönet érte szeretett polgármesterünknek és a Fideszes nagyeszű társaságnak!!!
    ŐKET SEM AZ ESZÜKÉRT LOPJÁK EL!
    Csak lopná már valaki!!!”
  • 9. Torbius 2011. december 07. 15:59
    „A város ismét tanúbizonyságot tett a hozzáértéséről... :D”
  • 8. pappe 2011. december 07. 15:47
    „Ha kiönt a Duna.... De az is lehet, hogy kiszárad!”
  • 7. bn 2011. december 07. 15:23
    „ezt miért nem lehet megcsinálni vasárnap 8-14 között? Csak mert akkor talán kevesebben mennének dolgozni/iskolába/stb.”
  • 6. kisokoska 2011. december 07. 15:21
    „Akkor mi a jó bü....francért nyitották már meg. Az egész helyzet abnormális a lezárások és zsákutcák miatt. Az egész nagy ötlet volt, hogy az ártérre viszik az utat. Ha kiönt a Duna , megszűnik a forgalom.”
  • 5. Slowflash 2011. december 07. 15:19
    „Hétfőn 8 és 14 óra között. Szerintem nem veszélyes, kibírjuk.”
  • 4. ktl 2011. december 07. 15:09
    „A felső út a Kossuth híd folytatása Mark008... az én értelmezésem szerint így a Kossuth híd is le lesz zárva...
    tricse-nek pedig valszeg igaza van...”
  • 3. Hyppolit 2011. december 07. 15:05
    „Szent-este előtt másfél héttel..a józan ész nem talál szavakat! Talán valamiféle bemelegítés lesz a nyári áradások idejére?Lehet készülni árvízre, mert lesz, de lehet, hogy vissza fog köszönni Petőfi gondolata:" zúgva-bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot". Ugyanis "azért a víz az úr".A közlekedési anomáliákhoz pedig "melegen" vagyunk tartva...”
  • 2. Mark008 2011. december 07. 14:53
    „Jedlik és a Széchenyi hídra terelik a forgalmat... Ezek szerint akkor meg lesz nyitva a felső út? Vagy hogyan lesz?”
  • 1. tricse 2011. december 07. 14:24
    „Ezt gondolom az átadás előtt nem lehetett volna elvégezni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrrel bővül a Malév belföldi útvonalhálózata

A Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. december 8-tól újabb belföldi célállomással bővíti… Tovább olvasom