Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Leporolt gyilkossági akták - 1. rész

Győr-Moson-Sopron - A megyében elkövetett és még el nem évült felderítetlen nyolc emberölési ügy közül ötöt „leporolnak", ismét alaposan átnéznek, elemeznek a megyei életvédelmi nyomozók. Bár mindegyik ügyet folyamatosan frissítik a bűnügyi osztályon, ezeket most kiemelten kezelik.
A megyei rendőr-főkapitányság életvédelmi felderítő alosztályának vezetője, Károlyi Zoltán alezredes a Kisalföld megkeresésére elmondta: az országos rendőrfőkapitány a közelmúltban elrendelte a felderítetlen, el nem évült gyilkossági akták „leporolását", alapos elemzését. A megyei főkapitányság öt ügyet emelt ki a nyolc közül. Az alezredes elmondta: a minősített – nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett – gyilkossági ügyek nem évülnek el.

Elsőként a legrégebbi, 1990. július 6-ra virradó éjszaka történt gyilkossági ügyet vették elő a nyomozók. Akkor Sopronban a 77 éves N. Sándort, a Sanyi bácsiként ismert könyvárust ölték meg a lakásában, brutális módon, baltával verték szét a fejét. A lakást feldúlták az elkövetők, akik ezzel nem elégedtek meg, a férfi újságosstandját is feltörték, de nem vittek el semmit.

– Akkor a rendőrség elfogott egy férfit, akit szemtanúk a közelben láttak. A gyanúsított beismerte, hogy jelen volt a gyilkosságnál, de nem ő követte el, s megnevezett valakit. A kollégák előkerítették a megnevezett férfit, aki tagadta, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz és alibit is igazoltak neki – idézte fel a tizennyolc évvel ezelőtt történteket Károlyi Zoltán. Később a gyanúsított módosította a vallomását, s egy másik embert, egy ismeretlent nevezett meg.

– A gyanúsítottról bizonyossá vált, hogy ott volt a lakásban, látta a helyszínt, viszont bizonyítani nem lehetett, hogy ő követte el a gyilkosságot. De mint minden gyilkossági ügyben, azonnal elővesszük az aktákat s folytatjuk a nyomozást, ha valami új adat vagy információ jut tudomásunkra. Ez történt ebben az esetben is, tizennégy év múlva egy addig ismeretlen férfira terelődött a gyanú, aki egy másik bűncselekmény miatt került a látóterünkbe, s a gyilkosság idején az újságosstandon rögzített tenyérlenyomat alapján lett itt is gyanúsított – magyarázta az alezredes.

A nyomozás ekkor azt állapította meg, hogy vétlenként kerülhetett a férfi tenyérlenyomata az újságosszekrényre. Ezt több tanú is igazolta.
– Bizonyítottság hiányában szüntettük meg a nyomozást. Ez az eset is bizonyítja, hogy érdemes bejelenteni a rendőrségen, ha valakinek régi ügyekben valami tudomására jut, hall egy gyanús történetet – mondta Károlyi Zoltán.

Az országos rendőrfőkapitány elrendelte a felderítetlen akták leporolását, alapos elemzését. A megyei életvédelmi felderítő alosztály vezetője, Károlyi Zoltán a leporolt aktákkal. Fotó: Krizsán Csaba
Az országos rendőrfőkapitány elrendelte a felderítetlen akták leporolását, alapos elemzését. A megyei életvédelmi felderítő alosztály vezetője, Károlyi Zoltán a leporolt aktákkal. Fotó: Krizsán Csaba

A megyei főkapitányságon jelenleg – ezzel az esettel együtt – nyolc felderítetlen ügy van. A most kiemelt öt közül a második a Csornán 1990. november 28-ra virradó éjjel történt, egy testvérpár sérelmére elkövetett emberölés. Ennek az ügynek két gyanúsítottja is volt, de bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást.

Három év múlva, 1993. június 1-jére virradóan egy román férfit lőttek fejbe az autópályára vezető 19-es főút parkolójában, Győr-
szentiván mellett. Nem volt gyanúsított, bár a rendőrség tudni véli, hogy ki az elkövető.

Győrben, a Püspökvár alatt 1995. augusztus 4-re virradóan egy 23 éves győri férfit öltek meg. Voltak gyanúsítottak, de bizonyítottság
hiányában el kellett engedni őket. Pedig egyiküknél – mint orgazdánál – megtalálták az áldozat óráját.

Eddig is kiemelten kezelték a megyei életvédelmi nyomozók a 2003. szeptember 22-én elrabolt, majd megölt Tompa Eszter gyilkosának kézre kerítését. Számos gyanúsítottnál végeztek DNS-vizsgálatot, ám az elkövető még nem akadt fenn a rostán.

(A „leporolt" gyilkossági akták felelevenítését folytatjuk.)

A megyei főkapitányság öt ügyet emelt ki a nyolc közül. A „leporolt" gyilkossági akták mindegyikét feleleveníti a Kisalföld.

Olvasóink írták

  • 2. fgt 2008. július 24. 17:51
    „a rajkaira én is kívácsi lennék....”
  • 1. kiváncsiváncsi 2008. július 24. 17:39
    „A rajkai kettősgyilkosság a pénzváltóban?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júliusi rekordhideg

Győr-Moson-Sopron - Megdőlt az országos hidegrekord szerdán, Sopron a mért 13,9 Celsius-fokos… Tovább olvasom