Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Lenne fedezet a helyiadó-csökkentésre?

Győr - Az MSZP győri szervezete kitart amellett, hogy lenne fedezet az iparűzési adó mértékének 30 százalékos csökkentésére. A Fidesz két politikusa úgy véli, több tényező miatt óvatosan kell megtervezni a 2008-as költségvetést.
„A számok nem hazudnak" – ezzel a címmel tartott tegnap sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt Győr és környéke szervezete. Kun András önkormányzati képviselő a közgyűlés által a múlt héten 26 igen, 4 tartózkodás és 1 nem szavazattal elfogadott költségvetési koncepció azon állítását vitatta, amely szerint a bevételkieséseket nem képes ellensúlyozni az iparűzési adóból – az Audi Hungaria Motor Kft. és néhány más cég adófizetővé válásának hatására – befolyó 6,5 milliárd forintos többletpénz. Szerinte ez súlyos szakmai tévedés, s a rémképet már az is cáfolja, hogy az anyag „csak" 5,8 milliárd forint tételes forráskiesésről beszél.

A politikus részletes indoklásba is bocsátkozott. Kifejtette: a városban az iparűzésiadó-alap 2005-ről 2006-ra 17,4 százalékkal nőtt, s az ismert helyi adatok és a fejlesztések alapján ez a növekedés idén „alsó hangon" is 5–10 százalék között lesz. Az országos adat mint „magnövekedés" ezen a területen 3,2–4 százalék – tette hozzá. Úgy vélte, ez alapján megalapozott a feltételezés, hogy változatlan adómértékek esetén az idei 8,7 milliárd forintos helyiadó-bevétellel szemben a 2008-as várható érték 15,9–16,5 milliárd forint.

Kun András elmondta: nem indokolt az intézményi bevétel tervezett 320 millió forintos csökkentése, miközben szeptember 30-ig a tényleges összeg 586 millió forinttal nagyobb, mint ami a 2008-as koncepcióban szerepel. A képviselő értetlenül áll az előtt is, miért nem számoltak az anyag összeállításakor pénzmaradvánnyal, holott a harmadik negyedév végén 2 milliárd 525 millió forint szerepelt ebben a sorban, amelyben akkor még nem volt benne a Rába-részvényértékesítés több mint 2 milliárd forintja, ráadásul a lefölözésből visszajáró 700 millió forint megérkezése is 2008 elején várható. Kun András hiányolta, a koncepció miért nem tervez részesedéseladást, miközben a péri repülőtér több milliárd forintos hasznosítása előkészítés alatt van. Megjegyezte: a tervező 2043 millió forint csökkentéssel kalkulál, ami azt jelenti, hogy vagy nem hisz a fejlesztési elképzelések felgyorsításában, vagy nincsenek előkészített projektek.

Kun András szerint mindezek figyelembevételével a vizionált forráscsökkenés 2 milliárd 198 millió, míg az adótöbblet 7,2–7,9 milliárd, tehát az egyenleg plusz 5–5,7 milliárd.

Úgy fogalmazott: az iparűzési adó 30 százalékos csökkentésére vonatkozó szocialista javaslat – amelyről a Fidesz tárgyalni sem volt hajlandó – elfogadása esetén 4,2–4,4 milliárd forintba „kerülne", tehát 767 millió–1,3 milliárd forint többlet így is jelentkezne.

Nem ért egyet a szocialista érveléssel a Fidesz. Simon Róbert Balázs alpolgármester és Kalmár Ákos, a közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke közleményben reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra.
„Mielőtt városunk elfogadott költségvetési koncepcióját a győri szocialisták utólag kritizálják, kérjük, vessenek egy pillantást az ország helyzetére. 2007-ben Magyarország az elmúlt tíz év legalacsonyabb gazdasági növekedését produkálta, amelynek lényeges kihatása van az önkormányzatok működésére is. A Győrben jövőre várható iparűzésiadó-növekmény csak részben tudja ellensúlyozni az egyéb területeken kieső bevételeinket. A költségvetési koncepció készítése idején rendelkezésünkre álló információk alapján az adóerő-képesség miatti elvonás 1,7 milliárd forinttal lesz magasabb, mint ahogy a 2007. évi eredeti költségvetésben szerepel. Az utóbbi években városunk fejlesztéseit nagy részben már csak hitelből tudta megvalósítani. Ezért jövőre mintegy hárommilliárd forint »hiteligény« kiváltását tervezzük. Vagyonértékesítési lehetőségeink szűkülnek, hiszen részvényértékesítésből már egyáltalán nem és ingatlanhasznosításból is lényegesen kevesebb bevételre számíthatunk. A várható csökkenés itt mintegy egymilliárd forint. Az illetékbevételek – elsősorban az ingatlanpiac stagnálása miatt – várhatóan több mint 300 millió forinttal maradnak el a tervezettől. Az intézményhálózat finanszírozását is a tényleges szükséglethez kell igazítani. Mindez óvatosságra int bennünket a jövő évi költségvetés reális tervezésekor" – áll a közleményben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiltakoztak a szőrmék és a bundák ellen

Győr - Több mint ezer, az állatkínzást elítélő szórólapot osztott szét a minap a megyeszékhelyen az… Tovább olvasom