Kisalföld logö

2017. 03. 22. szerda - Beáta, Izolda 8°C | 17°C Még több cikk.

Lendületes szélessávú fejlesztés

Lendületesen halad a Pannon 3G/HSDPA szélessávú hálózatának fejlesztése Győr-Moson-Sopron megyében.
A Pannon országos szinten kevesebb, mint egy év alatt 81-ről 188-ra növelte azon településeinek a számát, ahol a gyors és kényelmes internetezést lehetővé tevő harmadik generációs mobil internet hálózat elérhető. A szolgáltató a főváros és a megyeszékhelyek után a jelenlegi fejlesztések során a kisebb városokra koncentrál, ennek eredményeként 2008. április-december között mintegy 87 százalékkal nő a szélessávú mobilinternettel lefedett települések száma Győr-Moson-Sopron megyében is.

A Pannon a 3G/HSDPA állomások számának folyamatos növekedésével egyre több lakos és vállalkozás veheti igénybe a vállalat szélessávú mobil internet szolgáltatását is, jelenleg mintegy 8 Győr-Moson-Sopron megyei településen, többek között Győrben, Hegyeshalmon, Csornán, Darnózselin és Mosonmagyaróváron. A dinamikus fejlődést és a növekvő felhasználói igényt jelzi az is, hogy a szolgáltató mobil internet hálózatán belül a januártól április végéig terjedő időszakban mintegy 62 százalékkal nőtt az adatforgalom a megyében. Az év végére a Győr-Moson-Sopron megyeiek több mint 58 százalékának lesz lehetősége igénybe venni a Pannon 3G/HSDPA internet szolgáltatását.

A 3G/HSDPA a leggyorsabb mobil adatátvitelt biztosító technológia, mellyel a Pannon hálózatán belül akár 3.6 Mbit/s sebességgel is lehet internetezni, lehetővé téve multimédiás szolgáltatások és tartalmak elérését. Az adatátvitel sebessége függ a felhasználó készüléke által támogatott adatátviteli technológiától, illetve az adott területen lévő felhasználók számától, továbbá a domborzati adottságoktól, a számítógép konfigurációjától és a hálózat pillanatnyi leterheltségétől. A Pannon mobil szélessáv (EDGE és 3G/HSDPA) lefedettségével együttesen már a magyar lakosság 99 százaléka számára elérhető az internet szolgáltatása. A Pannon internet használatához nem szükséges vezetékes telefonvonal, és meglévő mobiltelefon-előfizetéstől függetlenül is igénybe vehetik az előfizetők, asztali, illetve hordozható számítógéppel egyaránt.

"Vállalatunknál idén vezettünk be egy új, integrált vállalatirányítási rendszert, melynek tökéletes működéséhez elengedhetetlen a folyamatos internet hozzáférés" – mondta Pásztor Attila, a győri székhelyű, állat- és élelmiszeripari higiéniával, kártevőirtó termékek forgalmazásával és baromfi tartástechnológiával foglalkozó Hat-Agro Kft. ügyvezető igazgatója. „A mobilinternetet a sokat úton lévő munkatársak használják hordozható számítógépeiken, így bárhol leadhatják rendeléseiket, hozzáférhetnek a számukra szükséges vállalati adatokhoz. E mellett munkaidőtől függetlenül nyomon követhetik a raktárkészlet állapotát, látják az esetleges hiánycikkeket, illetve saját partnereiket online karban tudják tartani, valamint helyszíni ajánlatadáskor is segítségükre van a mobilinternet. Jelenleg tizenegy, 5 Gb-os mobilinternet csomagra fizetettünk elő és modemekkel, hordozható számítógépekről használjuk a szolgáltatást."

A szolgáltató a fejlesztések mellett akcióival is igyekszik minél több felhasználóval megismertetni a mobil internet előnyeit, a gyorsaságot, szabadságot, könnyű használatot, akciójában mindössze 990 Ft havidíjért biztosít internet elérést, egyéves hűségnyilatkozat vállalásával.

Olvasóink írták

  • 2. Brkál Csaba 2008. június 08. 17:05
    „Alig várom hogy a fejlesztéssel eljussanak Rábapatonára is,hiszen én itt most is a Pannon GPRS internetjét használom havi 6000-ért 12-20 kbit/s sebességgel,mert nincs más.Az itt működő egyetlen mikrós rendszerre félévig hiába vártam.Csak irigykedünk a szomszédos kistelepülésekre,ahol a szolgáltatók tucatjai versengnek az előfizetők kegyeiért az itteni ár harmadáért.”
  • 1. voodoo 2008. június 07. 04:23
    „Mit ki nem találnak? :)
    És mennyibe kerülhet az adatforgalom?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zebrán biztonságban?

Győr-Moson-Sopron - Megyénkben tavaly 48 gyalogost gázoltak el zebrán, ketten közülük belehaltak… Tovább olvasom