Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Lelkünket is nyomja a válság

A hétköznapi lelki terhelés ma olyan, mint a múlt században a frontra indulóké, állítja dr. Varga Gábor pszichiáter, a megyei kórház főigazgatója.

A gazdasági válságoknak a korábbi tapasztalatok szerint általában nem azonnal jelentkezik a hatása a pszichiátriai betegek számának növekedésében. Ugyanakkor 2008-hoz képest 2009-ben 6 százalékkal nőtt megyénkben az ellátottak száma és 16 százalékkal több kezelési alkalom kellett terápiájukhoz. Dr. Varga Gábor pszichiáter, a megyei kórház főigazgatója elmondta, hogy a Petz-kórházban és intézményeiben 2008-ban 44.920 járó beteget fogadtak, ők 118 ezer alkalommal találkoztak orvossal.

Tavaly 47.671 járó beteg 138.677 terápiás foglalkozáson vett részt. A fekvő betegek száma 2377 volt tavaly, ami 200-zal több, mint az azt megelőző évben.

Megszaporodtak a szenvedélyproblémákkal, az önértékelési gondokkal küzdők - mondta dr. Varga Gábor pszichiáter, a megyei kórház főigazgatója.
Megszaporodtak a szenvedélyproblémákkal, az önértékelési gondokkal küzdők - mondta dr. Varga Gábor pszichiáter, a megyei kórház főigazgatója.

A főigazgató szerint nem lehet megmondani, hány esetnek oka a munkahely elvesztése, a munkahelymegtartás miatti túlhajszoltság, a fizetéscsökkentés miatti anyagi gond, a hitel felmondása miatti vagyonelvesztés, azaz mennyi a válság tipikus következménye. A betegek száma, a pszichiátriai tünetek és a gazdasági helyzet közt azonban kétségtelen az összefüggés. A lélektani megpróbáltatások nagyobbak, a megoldást jelentő eszközök köre beszűkült.

A doktor magyarázata alapján a hangulatot a jövőhöz való viszony határozza meg, manapság viszont jellemző a kilátástalanság, a reményvesztettség. A szorongás pedig már a depresszió előszobája.

– Megszaporodtak a szenvedélyproblémákkal, az önértékelési gondokkal küzdők. Állapotuk javulását a stabilizáló hatás hiánya nehezíti, ezt pedig a felnőtteknél főként a munkahely jelentené – szögezte le dr. Varga Gábor.


Állástalanok gyászreakciója

Az állásukat, a hitel miatt vagyonukat elvesztőkben a szakember szerint gyászreakciószerű folyamat játszódik le, de nem minden munkanélkülivé váló kezelendő pszichiátriai beteg. Másrészt sokszor a családtagok hiába javasolják az orvosi segítséget, az előítélet miatt nem kér abból a beteg. A pszichiáterhez járást többen ma is szégyellik. Mégis kevés a szakorvos, a megyei kórházba 8-at tudnának felvenni, mert sokan Svédországba mentek dolgozni. A mindennapos stresszt Varga doktor szerint feloldhatják baráti találkozások, de csak akkor, ha a baráti kapcsolat empátiával teli, pozitív erőt ad és feltétel nélküli elfogadás jellemzi.

Olvasóink írták

  • 4. 983 2010. március 30. 13:05
    „Ez a "más hitűzés" már komolyan kezd bosszantani! Nem kell ahhoz más hitűnek lenni, h valaki aki gazdag és még gazdagabb akar lenni az kifejtse befolyását a társadalomban. Össze kell fogni nem pedig itt keseregni meg mindenkit hibáztatni folyamatosan.
    Média felelőssége abban, h valaki depressziós? Ami idegesít azt nem kell megnézni meg elolvasni. Azt nézel amit akarsz, van száz csatorna, ha már két értelmes van közte és megtalálod jól jársz. A neten meg aztán végképp azt olvas az ember amit akar. Válaszd ki a világnézetednek megfelelő tartalmakat.
    Aki elgondolkozik mi is kell a boldogsághoz az rájön, h nem feltétlenül vagyonok meg média. A boldogság egy belső állapot. Örülj annak amid van. Pl: nem azon kell keseregni ha valaki nem 50 kg-os modell alkat, attól még lehet szép valaki. Nézz körül az utcán kit tartasz szépnek! Nagyrészt belső kisugárzás kérdése, akit szeretsz az máris sokkal szebbnek tűnik, nem? Előbb-utóbb csak rájön az ember, mennyire nem az a lényeg kinek milyen és mekkora autója van - meg mennyi hitele, de érdekes azt a válság előtt senki nem nézte, csak irigykedett a szomszédjára és belerokkant maga is a nagy versenybe. Nézzetek körül a munkahelyeken, mennyire segítik egymást az emberek? És a hétköznapi életben? A nagyszülők otthonba, a szülők száz km-re a gyerekektől és az új családjuktól! Mindenki magával van elfoglalva? Mi lesz a nagy önzés eredménye? Mindannyian boldogtalanok leszünk! Meg kell látni a szép dolgokat a világban. Tudjátok mi a boldogság? Együtt ebédelni a családdal, körbe ülni az asztalt és várni a finom házi kosztot (nem ám a szingliség meg a gyorskaja!), elmenni kirándulni, nem Kenyába! Ha a szomszéd elmegy Kenyába irigy vagy, de miért? Lehet egész héten veszekednek, te meg sétálsz a városban a pároddal kézen fogva 10-20-30 év után! Na, mi az igazi ? Mi a valós? Nem a marketing, a csillogó művilág, a pénzszórás, a taposómalom! Az nem ad nekünk semmit, csak csalódottságot, depressziót, hitelt, összeomlást, infarktust! Ne azt nézd, h él Amerika a tv kiragadott pillanatai szerint, óriási egyenlőtlenségek vannak, de azt nem mutatják meg! Nézd meg inkább, hogy élnek szegény Afrikaikak, Irakiak, Afgánok, stb... Vágj ki egy képet a faladra és nézd meg minden nap, majd örülj, mennyit kaptál a sorstól és légy hálás érte! Volt már annyi szerencsétlen periódusunk a történelemben (jelzem, másnak is!), elmúlt! Ha ennek a válságnak a hatására az emberek átértékelik életüket és azt, ami igazán fontos, a mosoly a gyermekek arcán (egyáltalán, GYERMEKEK, ha így folytatjuk kihalunk!), a napsütés, egy szép táj, épület, a sok életünket megkönnyítő technikai találmány és majd egymást segítve haladunk az életünk folyamán nem csak a családunkban de a munkahelyünkön is (ami ha most nincs majd lesz!), átértékelünk dolgokat, akkor már megérte a mostani kínlódás! És igen is mi MIND felelősek vagyunk a világ alakulásáért. Közösen! Ha mindenki a saját kis életében rendet rak, empatikusabb lesz másokkal, kevésbé önző és segítőkész, akkor egy szebb világban fogunk élni. Persze depressziózni sokkal egyszerűbb.... tönkretették az életemet, mentsetek meg... és várni a sült galambot, csak nem túl célravezető. Örüljünk az apró dolgoknak! Attól szép az élet. A depresszióval meg csak magunkat tesszük tönre.”
  • 3. megmindiggyöri 2010. március 24. 08:12
    „Ezeket a hsz-eket nem értem. Hogy lesz valaki a médis hatására lelki beteg? Csak mert ez a divat?”
  • 2. pirosász 2010. március 23. 11:59
    „Igy igaz tisztelt ricse a média felelőssége igen nagy! De kié a média? A média a más vallású elvtársaké! Ezek pontosan tudják hogy a Magyar lelkes nép! Ezért támadják a lelkeket! Tudják hogy szemtől szembe nem szabad támadni, mert akkor alulmaradnak! És vajon a válságot kik okozták???? Ezek már szinte mindenünket megszereztek,a lelkünket is szeretnék! DE A MAGYAROK LELKE NEM ELADÓ!!!!!”
  • 1. tricse 2010. március 23. 10:09
    „És ne feledjük a média igen nagy felelősségét az ügyben! Ugyebár?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökológia: A lábat kellene a cipőhöz igazítani

Az emberiség a saját jövője érdekében nem használhatná ki nagyobb mértékben a természeti javakat,… Tovább olvasom