Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Lelkeket építő mozdulatok

Az euritmiától nyitottabbá, érzékenyebbé válik a gyerekek lelke – vallja Gubóné Héregi Kata, aki két óvodában tart sajátos mozgásfoglalkozásokat a megyeszékhelyen.
„Az euritmiától nyitottabbá, érzékenyebbé válik a gyerekek lelke" – vallja Gubóné Héregi Kata, aki két óvodában tart sajátos mozgásfoglalkozásokat a megyeszékhelyen.

A győri Tündérkert és a Benedek Elek Óvodában a gyerekek ünnepként várják azokat a napokat, amikor Gubóné Héregi Kata euritmiázik velük.
– Öröm látni, amikor beleélik magukat az egyes hangokba, hangulatokba, amikor mozdulatokká alakítjuk át, tesszük láthatóvá a verseket, a meséket.  Az ünnepek környékén – így volt most húsvétkor is – eljátszunk egy-egy történetet, mozdulatokkal meséljük el, miként kopog az eső, miként reppen fel, majd száll fészkére egy kismadár. Gyakoroljuk például az ölelős hangokat, illetve sok-sok verssel, dallal gazdagítjuk az együttléteket – mesélte Kata, majd megjegyezte: még azoknak a gyerekeknek az arcán, szemében is látszik, hogy benne élnek a mesehangulatban, akik nem vesznek részt a foglalkozásokon.

– Az óvodában főként játékos, természetes módon, egyszerű ritmus- és lépésgyakorlatokat végzünk. A mozgás sokféle változatával – például lágy, szögletes, zárt –, egyszerű térbeli formákkal megmozgatjuk a gyerekek egész testét és lelkét. Az euritmiának, ami egyébként jó, szép ritmust jelent, harmonizáló, frissítő, sőt, gyógyító hatása van. Szépség és harmónia hatja át a gyerekek mozdulatait, lelkük nyitottabbá, érzékenyebbé válik a világ iránt.

Gubóné Héregi Kata elmondta: nagyon sokféle pedagógiai lehetőség rejlik az euritmiában. A „módszer" a ritmusérzék, a térbeli tájékozódás, a testkoordináció fejlődésével játékosan bevezeti a gyerekeket a költészet és a zene világába.

– A levegő áradását megjelenítő mozgások lélekkel hatják át, lélegzővé, elevenebbé, a személyiség kifejezőjévé teszik az egész testet. Nemrégiben nyílt napot tartottunk az egyik óvodában, ahol több óvónő említette, hogy a jövőben náluk is bevezetik az euritmiafoglalkozásokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A közönség és Jirí Menzel

Mediawave - Közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen kérdezhettek Jirí Menzeltől az érdeklődők… Tovább olvasom