Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Leletek a rác temetőből

Három hete kezdődtek és még két hétig tartanak az ásatások a győri Tihanyi úti aluljáró építési területén.

Biró Szilvia régész egy feltárt temetkezési helyen.
A régészek a hajdani temetkezési szokásokkal kapcsolatos történeti anyagokat mentettek meg.

Az ásatás oka

Viszonylag nagy területet foglalt el hajdan a győri rác temető. Leletek már korábban is kerültek elő, olyanok is, amelyekből tudni lehet, hogy a török vész elől a győri várban kerestek menedéket a rácok. A mostani ásatásokra a Tihanyi úti aluljáró építése adott alkalmat.

Csontvázakat találtak

Tomka Péter régésztől tudjuk, eddig 109 sírt tártak fel, s miután kimentették a leleteket, temetnek is vissza. A legrégebbi sír a XVIII. századból származik. De arról is megbizonyosodhattak, hogy még a huszadik század elején is használták a temetőt, gyakran rátemetve a régebbi sírokra.

A három hete kezdődött munka elején még csupán csontvázakat találtak, ám a régészek bíztak benne, hogy tárgyi leletek is előkerülnek. Így is történt. Az előkerült tárgyakból a rác temetkezési szokásokról eddig tudott, ámde hiányos helyi történeti ismereteket lehet gazdagítani. Találtak rózsafüzéreket kis kereszttel, egyházi medálokat, mariazelli búcsújárási emléket, gyöngyökkel díszített keresztelői takaró részeit, kis gyermekpártákat...

Restaurálásra várnak

A leletek becsomagolva várják a tisztítást, restaurálást. A régészek még két hétig dolgoznak a Tihanyi úti aluljáró építkezésén, újabb munkaterületük a Szent István úthoz közelebb eső rész lesz. A nádorvárosi oldalon a szerződés szerint nem ásatás, hanem folyamatos régészeti megfigyelés lesz. Ott az aluljáró-építési munkálatok még az elején tartanak. Feljegyzésekből tudni, hogy hajdanán valahol ezen a környéken római kori leletek bukkantak elő, ám azt nem tudni pontosan, hogy hol.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októberig maradnak a belvárosi parkolók

A Jókai úti óriásgarázs körüli mizéria miatt csúszik a győri „parkolózár". Októberig nagy valószínűséggel megmarad az a hatvanhárom parkolóhely a győri belvárosban, amelynek megszüntetéséről tavaly novemberben határozott a győri közgyűlés. A parkolózár - melyről már írtunk- azt jelenti, hogy a belvárosi parkolóhelyek negyede megszűnik. Tovább olvasom