Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Lekéste a buszt, pénze alig volt a férfinak: rendőrautóval vitték a győri melegedőbe

Az öttevényi körzeti megbízott helyezte biztonságba a Somogy megyei férfit.

Az öttevényi körzeti megbízott Varga Balázs rendőr főtörzszászlós Kozma Imre polgárőrrel együtt látott el közös szolgálatot november 6-án Abdán.

A rendőrjárőr a település buszmegállójában egy bőrönddel, utazó táskákkal várakozó férfira lett figyelmes az éjszakai órákban. Ellenőrzés alá vonta a 43 éves osztopáni illetékességű férfit, aki a körzeti megbízottnak elmondta, hogy próba munkán volt az egyik abdai cégnél.

Mivel szaktudására nem tartottak igényt, ezért hazafelé vette útját. Időközben lekéste az utolsó, Győrbe tartó autóbuszt, s mivel készpénze fogytán volt, gondolta, hogy a buszmegállóban várakozik a következő járatig.

A főtörzszászlós szolgálati gépkocsijába ültette az áthűlt férfit és Győrbe, a Szarvas úti melegedőbe vitte, ahol a szolgálat munkatársai aznap éjszakára szállást és élelmet biztosítattak számára.

Olvasóink írták

  • 9. HarconaMarcos 2013. november 09. 20:13
    „Derék.”
  • 8. kamikaze 2013. november 08. 15:29
    „Azért csak vannak rendes sünök is!! ELISMERÉSEM!!”
  • 7. gonzo 2013. november 08. 13:04
    „1.enéh,te tudsz valamit...
    Én is úgy hallottam,hogy a vámosi helyzet miatt az eddig Öttevény térségére vigyázó rendőrök jobbára Vámos felé járőröznek.
    Bár ez az abdai eset épp az ellenkezőjére példa.
    Ez a fiatal rendőr minden tiszteletet megérdemel amúgy,látszik,hogy becsülettel,odaadással végzi munkáját.nem az első eset,hogy az újságban is olvashatunk róla.”
  • 6. oPTiKa 2013. november 08. 12:49
    „helyes...”
  • 5. enéh 2013. november 08. 11:59
    „A Balázsnak nem ez volt az első jó cselekedete, ha jól emlékszem a múltkor az óvári kerekesszékest is ő juttatta haza. Hol határsértőt fog, hol illegális szemetelőkre vadászik.”
  • 4. Jandex 2013. november 08. 11:13
    „Végre egy humánus cselekedet egy Rendőrtől!”
  • 3. oxana 2013. november 08. 10:17
    „"készpénze fogytán volt". Lehet, hogy a következö buszra lett volna pénze, de mégse nem hagyták ott éjszakára. Szép cselekedet.”
  • 2. Jakabnéni 2013. november 08. 10:03
    „És Osztopánba hogyan szeretett volna eljutni,ha arra nem volt pénze,hogy Abda-Győrt megjárja...”
  • 1. enéh 2013. november 08. 09:53
    „És Öttevényre ki vigyáz???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

22 tonna burgonyát és 3 tonna vöröshagymát semmisítettek meg Sashegyen - videó

Hegyeshalom térségében tartóztatták fel a kamiont, ami a Franciaországból származó ismeretlen… Tovább olvasom