Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Legalább lecsupaszított tervek szerint

A Mátyás tér valaha Győr egyik legjobb tere volt, ma nem igazán nevezhető annak.
A terveknek legalább egy „lecsupaszított" változatára talán lehetne támogatókat találni, mondja Harsányi Attila, aki lokálpatriótaként és építészként is szívügyének tekinti, hogy a gyárvárosi Mátyás király tér (ismertebben csak Mátyás tér) funkciójának megfelelően használható legyen. Vagyis valódi köztér: fákkal, virágokkal, pihenőpadokkal. Egész gyárvárosban ugyanis nincs ilyen. A Mátyás teret a város hajdani első munkástelepének tervezője,

Fiala Géza álmodta meg, aszerint épültek köré a házak is. Az eredetileg ovális tér mára „kiszögletesedett", középen, keresztben átjárhatatlan, a pihenőnek szánt padok a parkolók végében, kipufogógázoknak közvetlenül kitéve állnak.

A felújításra, átalakításra a város megbízásából három éve már készültek tanulmány-, illetve kiviteli tervek is. Annyi történt, hogy a Komszol kivágta a nem oda illő fákat, kilenc újat telepített a terveknek megfelelően – ám ezzel meg is rekedt a tér rekonstrukciója. Vállalkozók, cégek közérdekű kötelezettségvállalásából lehetne pénzt keríteni rá.
A ma már nyugdíjas tervező, Harsányi Attila most azért kilincsel a Gyárvárosért Egyesülettel, hogy legalább egy „lecsupaszított" változatot el lehessen kezdeni. Mondjuk a tér közepére tervezett szobor és kút elkészülhetne később, a díszburkolat helyett elég lenne az átvezető és az új padokhoz vezető utak kavicsozása (nem akadályozná az esetleges későbbi munkákat), az új kandeláberek helyett is megtennék egy ideig még a most meglévők – a tér így is használható, igazi tér lehetne.
A legnagyobb kérdés természetesen, hogy mibe kerülne.

Amikor a tervek készültek, az egész terület átalakításának becsült költsége 70 millió forint volt. Most csak a körbevezető úton belüli részről lenne szó, körülbelül 700 négyzetméterről. Fák, virágok már vannak. Egy projektinformációs cég felajánlotta közvetítő szolgáltatását, Jászberényből pedig a Városszépítő Kft. köztéri padokra is tett ajánlatot. (Darabonként 50 ezer forint, összesen 8 kellene.) A kavicsos út kialakítása se kerülne sok millióba...

A Mátyás tér ügye most ott tart, hogy az említett lecsupaszított tervek megvalósítására gyűjt árajánlatokat Harsányi Attila, hogy már konkrét adatok birtokában lehessen pénzes támogatókhoz fordulni. A Mátyás térről – s egész Gyárváros történetéről – sok érdekes információhoz juthatnak, akik ellátogatnak a lokálpatrióta-egyesület internetes honlapjára: www.gyarvaros.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átszervezik az önkormányzatot

Három új iroda felállításával megkezdődött a győri önkormányzat szerkezetének átalakítása. A… Tovább olvasom