Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Látványtervek utóélete

Győr-Moson-Sopron - Mennyiben valósultak meg a nagyra törő elképzelések a megyében?

A kérdésre kereste a választ portálunk két éve is, amikor a korábban közölt látványterveket vetettük össze az akkori valósággal. Most ismét megtettük ugyanezt. A kép vegyes.

Két évvel ezelőtti cikkünkben a legtöbb fejlesztési elképzelés a megyeszékhelyet érintette. Az egyik győri csúcstartónak neveztük a Szigetet Újvárossal összekötő Mosoni-Duna-híd látványtervét, amely már 2007-ben is kerek számmal ˝büszkélkedhetett˝: tíz éve feküdt valamelyik íróasztalfiókban. Két éve fikarcnyi esélyt sem adtunk arra, ami aztán bekövetkezett 2009 tavaszára: elkezdődött a híd építése! A tervek szerint jövőre már autók mennek át az új Mosoni-Duna-hídon, amely látványban nem olyan lesz, mint amilyennek tíz éve megálmodták.


Az új győri híd látványterve és a jelenleg a helyén álló gyalogoshíd, a „Kisböske
Az új győri híd látványterve és a jelenleg a helyén álló gyalogoshíd, a „Kisböske". Az építkezés már folyik.


VIP-kórtermek, jachtklub és ETO-stadion

Szintén iróniával idéztünk fel egy 2005-ben elhangzott mondatot, miszerint záros határidőn belül lesznek VIP- (hotelszolgáltatást nyújtó, fizetős) kórtermek a győri kórházban. Gyorsan leszögezzük: nincsen még VIP-szárny, viszont már biztos az a 10 milliárd forintot meghaladó pályázati összeg (ezt még önrész is kiegészít), amelyből megépül a Petz-kórház vadonatúj szárnya – benne pedig a VIP-kórtermekkel. S hogy legyen mit idéznünk akár két év múlva, most leírjuk: a tervek szerint a közbeszerzési pályázatok kiírása után az első kapavágás akár az idén megtörténhet.

˝Jachtklubot terveznek a volt Richards-csónakház helyén˝ – nem számoljuk, hányszor írtuk már le ezt a mondatot. Most sem tehetünk mást, mert tervezni ugyan biztosan tervezik, de ebből egyelőre annyit látunk csupán, hogy a romos épületet az alapokig lebontották. Idén augusztusban ezen összeállításunktól függetlenül is foglalkoztunk már a jachtklubok, a vízi turizmus és a Mosoni-Duna kapcsolatával, a lehetőségek kihasználásával, s a címnél beszédesebben nem tudjuk összefoglalni a 2009-es helyzetet: ˝Elfolyik mellettünk a Mosoni-Duna˝.

A látványterveknél sokkal több látszik már az ETO-stadionból, illetve a hozzá kapcsolódó élményparkból, de az egyik szemünk azért még mindig sírhat (a befektetőé nyilván még inkább). Az eredetileg 2008-ra tervezett nyitásra ugyanis még mindig várni kell, most úgy tudni, 2009 őszén nyílhat az élménypark... De annyi beígért kapunyitás után lehet, hogy ezt a mondatot is megemlegetjük még.


Beépítés és Dunacenter

Győr egyik leghányatottabb sorsú fejlesztése a vidéki autóbusz-pályaudvar helyére szánt új városközpont. Az elképzelések szerint a járatok továbbra is oda érkeznének és onnan indulnának, de föléjük húznának fel egy többfunkciós épületet, amelyben természetesen lenne vásárlási lehetőség, de helyet kapnának más szolgáltatások is. A befektető a német hátterű Győr City Point Kft. A terület a Kisalföld Volán Zrt. és a győri önkormányzat tulajdonában van. Azt nem írhatjuk, hogy az elmúlt két évben nem történt elmozdulás az ügyben. Készül a rendezésiterv-módosítás, amely szeptemberben kerül az Országos Építészeti Tervtanács elé. Ugyanakkor több probléma még nem tisztázott: ilyenek a közlekedési és a műemléki kérdések (a területen van a védett Schlichter-villa), a Kisalföld Volán helyzete-szerepe a fejlesztésben, és az, hogy az építkezés idejére hova helyezzék ideiglenesen a buszpályaudvart.

Dunacenter: A látványterv és a valóságos látvány csak a színes feliratokban különbözik, a nyitás októberre várható.
Dunacenter: A látványterv és a valóságos látvány csak a színes feliratokban különbözik, a nyitás októberre várható.

Ennél sokkal világosabb a Gardénia csipkefüggönygyár volt gyárának helyére álmodott bevásárlóközpont jövője. A Dunacenter névre keresztelt létesítmény már csaknem elkészült, a nyitást október elejére tervezik. Néhány hete átadták a forgalomnak az 1-es főút és a Kossuth Lajos utca átépített – egy néhány száz méteres szakaszon négysávosra bővített – szakaszát.


Árpád-tömb és villamos

Az Árpád-tömb – azaz az Árpád út–Baross út–Bajcsy-Zsilinszky út–Aradi vértanúk útja által határolt épülettömb – belső udvarának fejlesztése évtizedes (kudarc)történet. Most egy lépéssel közelebb a megvalósítás. A győri önkormányzat idén januárban bruttó 163 millió forintért eladta a félhektáros terület mintegy harmadát és a mélygarázs-létesítési jogot az Árpád-tömb Ingatlanforgalmazó és Kivitelező Kft.-nek. A föld alatt tehát mélygarázs, a föld felett pedig lakások, irodák épülnének. A beépítési kötelezettség határideje eredetileg 2010. július 31. volt, de a cég kétéves hosszabbítást kért, többek között a válságra és beszűkült hitellehetőségekre hivatkozva.


Wellnesshotel Fertődön

Továbbra is csak álom marad a Fertődre elképzelt termálfürdő és wellnesshotel, amely az eredeti számítások szerint 12 milliárd forintjába került volna az arab befektetőknek. Aztán az arabok végül visszaléptek, ám az elképzelés – csökkentett tartalommal – maradt, hatmilliárdos költségvetéssel. Eszerint már üzemelnie kellene az ötmedencés termálnak és a szállodának is, viszont a létrehozás a mai napig várat magára: a projekt finanszírozását nem vállalták a bankok és pályázati forráshoz sem jutott az ötletgazda.

– Sajnos Magyarországon senki befektető nem mozdult az ötletre, azóta sincs semmiféle előrelépés ez ügyben – mondta Fülöp Géza fertődi polgármester. – Ezzel ellentétben az osztrák oldalon, azonos vízbázisra alapozva lassan befejezéséhez közeledik egy szálloda és termálfürdő létrehozása. Mondhatni tükörképe a kútba esett fertődi projektnek.


Termálfürdő és Euro Vegas már célegyenesben

Bő két évvel ezelőtt a mosonmagyaróvári termálfürdő rekonstrukciójáról és fejlesztéséről is csak látványtervek voltak. Akkor a tulajdonos az építési engedély megfellebbezésére panaszkodott, mondván, ez hátráltatja a beruházást.

Nos, azóta a mintegy 1,8 milliárdos első ütem jelentős része már megvalósult. Jelenleg négy gyógymedence – wellnesselemekkel gazdagítva – és három úszómedence már működik. Jelenleg is folyik egy európai szintű vizesblokk építése és a korszerűtlen szabadtéri öltözőfülkék cseréje.

Sokan fogadtak volna arra, hogy nem lesz semmi a bezenyei kaszinóvárosból. Most nagyon úgy tűnik, vesztenének.
Sokan fogadtak volna arra, hogy nem lesz semmi a bezenyei kaszinóvárosból. Most nagyon úgy tűnik, vesztenének.

A bezenyei Euro Vegas esetében is jó hírekről számolhatunk be: a kaszinóváros napokon belül jogerős építési engedélyt kaphat. Ráadásul kiderült, hogy a háttérben a nemzetközi hírű Hard Rock International áll, mely finanszírozza a megaberuházás egy jelentős hányadát.

A mosonmagyaróvári sportcsarnok ügye azonban továbbra is elakadt a látványtervek szintjén. Az elmúlt évben felmerült egy újabb ötlet: a városközpontban egy közel 3 hektáros beépítetlen terület lehetne az új helyszín. A csarnok építési költsége a tervek szerint egymilliárd forint. Az új helyszínről az előkészítő vizsgálati anyag a közelmúltban készült el, ennek elemzése most folyik. A város egyelőre keresi a megvalósításhoz szükséges forrásokat.


Csornán a Vilmos parki Egészségturisztikai Centrum

A centrum projektje évekig napirenden volt. Külföldi beruházók, látványtervek kápráztatták el a helyieket. Hol a Vilmos parkot, hol a termálfürdőt jelölték meg a fejlesztés helyszínéül. Az utolsó hírek 35 millió eurós befektetésről és 2008. decemberi határidőről szóltak. Azóta persze kiderült, a szándékot – még ha komoly is volt – tettek nem követték. Az önkormányzat gazdasági társaságot is létrehozott, mely a projektet koordinálta volna. 2007 őszén azonban a Virágtermál Csorna Kft.-t jogutód nélkül szüntette meg a képviselő-testület.

Olvasóink írták

  • 1. Hozzászóló 2009. augusztus 24. 16:08
    „Sopronról pedig azért nincs egy árva szó sem a cikkben, mert még ötlet szinten sem merült fel semmi...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Királypiton tekeredik a kíváncsi gyerekek kezére

A győri állatkert legkülönlegesebb állatai a földimalacok, de kézhez szoktatott királypitonnal is ritkán találkozik az ember. Tovább olvasom