Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Lassan megérkezik az egyetemhez a busz

A Hédervári út–Szövetség utca–Rónay Jácint utca csomópontban zajló útépítés befejezési határideje jövő március, ám az ígéretek úgy hangzottak, hogy a Szövetség utca már az idén elkészül, s a 11-es busz használatba veszi az ott újonnan kialakított buszmegállót. Ez akár már a jövő héten megvalósulhat.

A Széchenyi István Egyetem (SZE – Győr) tulajdonában álló épületek (Hédervári út 25., 27., 29. és 31-es szám alatti) lebontásával kezdődött júliusban a Hédervári út–Szövetség utca–Rónay Jácint utca csomópontját érintő beruházás: a három út találkozásánál nagy körforgalom épül. Az építkezés végső befejezési határideje 2012 márciusa, ám az egyetem melletti terület, a Szövetség utca nemsokára elkészül.

A nagy körforgalom építésének részeként október végére megtörtént a csatornaépítés, s megépült az új gyalogosút az egyetemtől megvásárolt, lebontott épületek helyén. A Szövetség utca forgalmát még lassítja az építés, s a már elkészült buszmegálló is használaton kívüli egyelőre, de a hallgatóknak nem kell sokat várniuk arra, hogy a busz közvetlenül az iskola mellett tegye le őket.

A Hédervári úti körforgalomhoz kapcsolódó csatornaépítés és járdaépítés befejeződött, a Szövetség utca egy hét múlva tökéletesen járható lesz. Fotó: Bertleff András
A Hédervári úti körforgalomhoz kapcsolódó csatornaépítés és járdaépítés befejeződött, a Szövetség utca egy hét múlva tökéletesen járható lesz. Fotó: Bertleff András


Kalmárné Nagy Katalin, a polgármesteri hivatal városépítési osztályvezetője elmondta: – A kivitelező nem várt közműproblémákkal szembesült, ennek ellenére tartani lehet a teljes beruházás márciusi befejezését. A munkások a csomóponti átépítésen dolgoznak, a tervek szerint novemberben már használni lehet a körforgalmat, és ettől a naptól érinti majd a 11-es busz a Szövetség utcai megállót is.

Olvasóink írták

  • 3. icalicoh 2011. november 15. 17:24
    „Azért gratulálok a Volánnak ....

    Még meg sem száradt a festék az új totemoszlop térképeken , de már nem jók ...

    Előrelátásból 1 -es

    Mi az a pár tízezer Ft amibe a csere kerül .... nem tudták előre ?”
  • 2. Irwine 2011. november 11. 14:04
    „Most kicsit kiverte nálam a biztosítékot, hogy itt ilyen cikkek jelenhetnek meg. Az egyetem mellett nincs Szövetség utca, az a Hédervári út. Ezen kívül a 6os, 11es és a City busz hétfőtől ott áll meg. Amire a kedves cikkíró gondolhat az max. a 23as busz lehet, ugyanis az addig nem tud visszafordulni, amíg nincs kész a körforgalom. Hogy a buszmegálló kész lenne az meg enyhe túlzás... nagyon jó lesz majd a sárban felszállni.”
  • 1. urbaniastapista 2011. november 11. 09:03
    „Az egyetem mellett csak Hédervári út van.
    Többek között a földhivatali alaptérkép, a város szabályozási terve és még a Google local szerint is.
    A többi biztos igaz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri szerzők a könyvszalonon

Számos győri szerző szerepel legújabb kötetével az idei könyvszalon programjában. A Kisalföld Kút… Tovább olvasom