Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Lányok a Bencésben - Bevált a koedukált oktatás?

A győri Bencés Gimnáziumban jövőre érettségiznek az első koedukált osztályok, miután Horváth Dori Tamás igazgató a tradíciót megtörve, a szebbik nem számára is lehetővé tette a beiratkozást. Utánajártunk, hogyan alakul a lányok képzése a nagy múltú középiskolában. Kiderült, a tanárok 90 százaléka ez előtt sosem tanított még lányokat.

Több évtizedes hagyomány szakadt meg a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumban, a 2008/2009-es tanévben, amikor az új igazgató, Horváth Dori Tamás lányok felvételét is engedélyezte az intézménybe. A „Bencésbe" - ahogyan az iskolát a helyiek emlegetik - ugyanis tradícionálisan csak az erősebbik nem képviselői nyerhettek felvételt.

Kísérleti fázisban Fotó: czuczor.com
Kísérleti fázisban Fotó: czuczor.com


Szabad szombat után jöttek a lányok

– Sok ok vezetettel a radikális döntésig. Elsősorban létszámproblémák miatt döntöttünk így, ugyanis a rendszerváltás előtt intézményünk vidéki diákok gyűjtőhelyének számított, tele volt a kollégium. Amikor más városokban is beindultak az egyházi iskolák, nagy változások történtek, illetve objektív okokból, a születésszám csökkenésével is egyre csak fogyatkoztak az osztálylétszámok. Amikor öt évvel ezelőtt idekerültem igazgatóként, megéreztem, változásokra van szükség, több osztály húsz fővel működött. De az ok nem ennyire egyszerű, mert régóta megfogalmazódott, hogy az iskolának Győrre és környékére kéne koncentrálnia. Szerettünk volna egy családokat szolgáló iskolát létrehozni, hiszen a szülőknek nagy könnyebbség, ha gyermekeik egy közösségben nevelődnek, egy iskola elvárásaival kell azonosulniuk, illetve ha csemetéik ügyeit egy helyen inzéthetik. A koedukáció trend az európai bencés iskolákban – vélekedett a változtatások mozgatórugóiról az igazgató, Tamás atya, akinek nevéhez fűződik a gimnáziumban a kétezres években is fennmaradt, szombati tanítási nap eltörlése.


Jövőre maturál az első koedukált osztály

A hagyományok megtörése után folyamatosan növekszik az érdeklődés a gimnázium iránt. Ezt bizonyítják a számadatok is, amelyek szerint az öt évvel ezelőtti, körülbelül háromszázharminc fős tanulói létszám 2011 szeptemberére négyszáznyolcvanra duzzadt. Mindez a lányok jelenlétének is köszönhető.

Fotó: czuzcor.com
Fotó: czuzcor.com

Hölgyek esetében a négyosztályos képzésre az első alkalommal a harminchat jelentkezőből húszan nyertek felvételt, akiket szigorúan csak tanulmnyi eredményük alapján válogattak ki. Tamás atya szerint ilyenkor a nemek százalékos aránya nem az első számú szempont.

Az intézményben tanuló legidősebb lányok tavasszal érettségiznek, és mivel jelenlétükkel kapcsolatban pozitív visszajelzések érkeztek, 2009 óta a hatosztályos képzésben is részvesznek.

– A változások után a fiúk sokkal szelídebbek lettek, a közöttük dúló erőpróbák lecsökkentek. Természetesen a fiú-lány viszályok új jelenségek a sokat látott épület falai között, de egyelőre úgy tűnik, előnyünkre vált, hogy felül kerekedtünk a hagyományokon, hiszen a lányok nagyon szorgalmas tanulók, jó eséllyel vághatnak neki továbbtanulási céljaiknak – mondta el tapasztalatait érdeklődésünkre Horváth Dori Tamás.


„Pedagógusaink eleinte tartottak a lányok oktatásától"

Azonban ahhoz, hogy a szebbik nem képviselői is bejáratosak legyenek a Széchenyi téri gimnáziumba, több változtatásra és átalakításra is szükség volt.

– A földszinten már a lányok megjelenése előtt kialakítuttunk egy női vízes blokkot, majd mire megkezdődött a koedukáció minden emeleten lett női mosdó. A tornaórák a lányok és a fiúk számára külön zajlanak, ezért az ehhez szükséges átalakításokat is megtettük. A tanári kar nem változott az új rendszer miatt, azonban pedagógusaink eleinte tartottak a lányok oktatásától, ugyanis körülbelül kilencven százalékuk ez előtt sosem nevelt még lányokat. Számukra is kérdéses volt, milyen lesz a koedukáció eredménye. Félelmük abban gyökerezett, hogy tudták, a vegyes csoportoknak más a felfogása, attól tartottak, nem tudnak majd eleget tenni a hölgyek igényeinek. Aztán semmit sem bántunk meg, de még mindig csak az út kezdetén vagyunk, mert a vegyes tanítási rend velejáróit tankönyvekből nem tanulhatjuk meg – mesélte a részletekről Tamás atya, akinek egykori diákjai kétkedve, a vegyes osztályokban tanuló nebulói azonban toleránsan fogadták újításait.


„Szeretnénk, ha házirendünk nem kényszer lenne"

Fotó: czuzcor.com
Fotó: czuzcor.com

A lányok beiratása után a középiskola házirendjét, illetve előírásait is módosították, ugyanis a rájuk vonatkozó öltözködési, viselkedési szabályokat eddig nem tartalmazta az iskola mindennapjainak keretet adó dokumentum.

– Meghatároztuk, hogy az ünnepélyeken, hangversenyeken nadrágkosztüm az elfogadott viselet, amit az egyen nyakkendővel illik hordani. Ebből előre gyártattunk női változatot is. Persze, van, amikor ezt nem tartják be, és szoknyában jelennek meg, ilyenkor néhány mosolygós vagy olykor nem mosolygós ejnye-ejnyével intézzük el a dolgot. Ellenőrző vizitet nem tartunk a külsőségek miatt, de szoktam szólni a lakkozott körmökért, kihívó öltözékért. Többen arra hivatkoznak, csak hétvégéről maradt meg a lakk. Szeretnénk, ha házirendünk nem kényszer lenne, hanem a tanulók fegyelmezettsége belülről fakadna, és tanácsaink idővel természetesen jellemeznék diákjainkat – fejtette ki véleményét a házirendről a gimnázium vezetője.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. ndf 2011. július 02. 16:47
    „én is itt végeztem, de a fene érti az összefüggéseket. a hanyatlás minden jel szerint már a liberalizáció előtt megindult, minden évben oktávokkal zuhantunk az összesített ranglistán. kérdés, hogy a koedukáció a nagyobb merítési lehetőség révén visszafordítja ezt a folyamatot, vagy végleg erodálódik a győri bencés, mint elitiskola.”
  • 22. pancser 2011. július 02. 16:12
    „A koedukáció most trendi, hiába érvelnék ellen, egyrészt úgy sem fordulna meg a tendencia, másrészt hosszabb távon fog eldőlni, hogy vannak területek, ahol ajánlatos a nemiséget alapjáraton járatni.”
  • 21. farvik 2011. július 02. 11:00
    „bizony, jobb, ha a a fiúk és a lányok melegednek össze... a "college" légkör sok természetellenes vonzalomnak lehet táptalaja, sokan megírták már.”
  • 20. bélanéni 2011. július 02. 08:51
    „17. pancser : Még mindig jobb, ha lányok és fiúk között szövődnek azok a gyengéd szálak.”
  • 19. révfaluiszúnyog 2011. július 02. 01:42
    „<moderálva>”
  • 18. Agent 2011. július 01. 19:29
    „17, azért tud az ösztönző is lenni, egyébként meg mivel a munkahelyek is koedukáltak, persze a felsőoktatás is (kivéve pl. a szeminárium), jobb is ha felkészülnek, nincsen ezzel baj.
    "Óhatatlan, elkerülhetetlen gyengéd szálak szövődése,"
    Az már általános iskolában elkezdődik, ez van, ilyen az emberi természet.”
  • 17. pancser 2011. július 01. 18:40
    „Nem helyeslem a koedukációt, a tanulás rovására megy. Óhatatlan, elkerülhetetlen gyengéd szálak szövődése, féltékenység, kihívó magatartás, vagy éppen a hímek versenye. Mi szükség van erre az iskola falain belül?”
  • 16. norbi29 2011. július 01. 16:04
    „Innen látszik pénzért az egyház is eladja a lelkét
    mit meg nem csinálnak csak hogy több lovéhoz jussanak

    hol maradnak az évszázados elvek

    Prédikálni bezzeg tudnak. Fujj”
  • 15. széchenyi12 2011. július 01. 14:00
    „Szép csajokkal könnyebb az élet!”
  • 14. elemér 2011. július 01. 13:03
    „Akkor ezekszeint nincs ott se már lemaradás.;))”
  • 13. elemér 2011. július 01. 13:02
    „Én is a Bencéseknél végeztem és hiányoltam a lányokat.”
  • 12. truba-dur 2011. július 01. 10:38
    „10. Én is örülök, hogy eljutottak az érettségiig.... Ez lett a szint a győri Bencésben?!?
    Szép és jó is ez a cikk, meg is magyarázhatjuk, hogy a döglött ló csak alszik. Ezek szükséges a változások,
    amiket olvashatunk azért mégis csak valaminek a kötevkezménye, nem? Lehet mondani a demográfiai okokat,
    de anno valamiért hatalmas volt a túljelentkezés és most meg halászni kell a diákokat a bencésbe. Szerintem
    ez nem csak azért van mert lecsökkent a gyereklétszám. Az én véleményem szerint - természetesen nem kell
    elfogani - ezt az iskolát tönkretették. Amit Németh József (Lőrinc) atya felépített, egy-két év alatt széthullot.
    Én nem akarok rangsorokkal jönni, úgy sincs értelme, de tény, hogy a 90´-es években a továbbtanulásnál nem a TK
    művelődésszervező szak volt a szint. Igaza van Táncosnak! Miért nincsenek már szerzetes tanárok Győrben? Tudom, hogy nekik nem kell fizetést adni, így jobb ha a Pannonhalmán maradnak, mert azt az iskolát is fenn kell
    tartani, de akkor ezeket a reform lépéseket is be lehetett volna ott vezetni. Valahogy mégis győri iskolát liberalizálta a Főapát Úr!”
  • 11. Agent 2011. július 01. 10:09
    „9, ez midig így volt, nem csak itt, generációs dolog, persze, hogy a "mostaniak" már nem olyanok, mint az "akkoriak", de mi "akkoriak" sem voltunk olyanok a "mégakkoribbak" szemében. Mások, ami nem jelenti azt, hogy bármiben is rosszabbak.
    10. Hát, örültünk volna mi is akkoriban:)”
  • 10. Joebacsi70 2011. július 01. 09:37
    „Örülök a koedukációnak, örülök, hogy eljutottak az érettségiig.
    Kedves volt "bencések", higgyétek el, a lányok nem ördögtől való teremtmények !”
  • 9. Táncos 2011. július 01. 09:14
    „Volt bencés diákként nem örültem a hírnek, hogy lányok is járnak majd a gimnáziumba. A döntés véleményem szerint csupán gazdasági, aztán persze a közvélemény számára lehet kommunikálni a család szentségéről..
    A bencés a lányok érkezésével, a szombati oktatás megszüntetésével beállt a tucatgimnáziumok sorába. Győrben 4 egyházi gimnázium van (Evangélikus, Apor, Prohászka, Bencés), szerintem még egy ilyen magyar város talán nincs is. Sajnos a mai bencés már nem "az" a bencés. A mi időnkben nem volt elkülönített dohányzó, a mi időnkben nem mentek haza hétvégére a kollégisták, a mi időnkben országos első volt a győri bencés, a mi időnkben nem lehettek civilek osztályfőnökök, a mi időnkben köszöntek a diákok a gimnáziumba/rendházba tévedő idegeneknek is...
    Mindezek ellenére szükség van a győri bencés gimnáziumra, de talán jobban kellett volna vigyázni azokra az értékekre, amelyek megkülönböztették más iskoláktól.”
  • 8. Joebacsi70 2011. július 01. 09:05
    „<offtopic>”
  • 7. ktl 2011. július 01. 09:02
    „<moderálva>”
  • 6. háté 2011. július 01. 08:51
    „Szerencsésebb lenne lányok nélkül, se az élet mást diktál!”
  • 5. Agent 2011. július 01. 08:18
    „3, szintén, "Kobra" atyáról rémhírek keringtek még a felvételi időszakában, miután felvettek és láttam, hogy az ő osztályába kerültem, elégé le voltam törve:) De aztán kiderült, hogy igen jó ember.”
  • 4. Madarász 2011. július 01. 08:17
    „Sokkal szebb és tradicionálisabb iskolai egyenruha lenne a lányoknak egy szép kosztüm, térd alá érő szoknyával. :(”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elismerések a Semmelweis-napon

A Semmelweis-nap alkalmából tartottak ünnepséget a győri városházán csütörtökön. Tovább olvasom