Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Lánglovagok reflektorfényben

Regionális tűzoltó versenyt rendezett Flórián napja alkalmából a győri tűzoltó-parancsnokság és az önkormányzat szombaton Nagybajcson.
Önkéntesek: Munkában a kunszigeti férfiak.
A tűzoltók és kéményseprők védőszentjének emléknapján Hullámos László parancsnok és Kovács Lajos jegyző kitüntetéseket adott át több mint húsz kiváló munkát teljesítő győri tűzoltónak.
A versenyen ötvenhat csapat vett részt, köztük a gyermekek, a felnőttek, az önkéntes és a létesítményi tűzoltók külön kategóriák szerint vetélkedtek. Az erőpróba során egy hétszer ötvenöt méteres staféta-váltófutásban és egy kismotoros fecskendő összeszerelésében kellett jó időeredményt produkálniuk a nevezőknek.
Köszöntő szavaiban Kovács Lajos jegyző kiemelte, hogy Flórián, a hitében tántoríthatatlan római katona egész életét a köz szolgálatának, az igazságnak, az emberi élet védelmének áldozta. A jelen és jövő tűzoltásának jelképévé vált és szentté avatott Flórián napját a belügyminiszter tizenegy évvel ezelőtt nyilvánította tűzoltónappá. Ezen a napon mindenütt reflektorfénybe kerülnek a lánglovagok, megkülönböztetett tisztelet illeti őket, akik az év többi napján csendben, a háttérbe húzódva várják, hogy segíthessenek a bajbajutottakon – mondta Győr jegyzője.
A verseny hat kategóriájának legjobbjai voltak a győrújbaráti iskolás lányok, a börcsi iskolás fiúk, a győrújfalui és a nyúli ifjúsági csapatok, valamint Győrújfalu és a Graboplast férficsapata.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemi csarnok: jöhet a tető

Impozáns látványt nyújt a győri egyetemi csarnok építkezése. December 12-én volt az alapkőletétel, s… Tovább olvasom