Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Lanczendorfer: Erkölcs csak egy van!

Győr - Lanczendorfer Erzsébet, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője szerint Németh Zoltán győri fideszes alpolgármesternek távoznia kellene a közéletből a Kisalföldben szombaton megjelent interjúban mondottak miatt – derül ki az általa lapunkhoz küldött közleményből.
„A Kisalföld november 10-i, szombati számának 7. oldalán – sajnos – nem pozitív érzéseket generáló tudósításokat olvastam. Mindenekelőtt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (még) győri elnökeként a KÉSZ-hangversennyel kapcsolatos téves információkat szeretném cáfolni. A KÉSZ győri szervezetének nem rendhagyó, hanem hagyományos, tizenötödik jótékony célú hangversenye lesz november 17-én, szombaton este hat órakor a Richter Teremben, ahol az idén is "csak" zene lesz, és semmiféle pártprogram bemutatására nem kerül sor, lévén a KÉSZ pártok felett álló szervezet. Többek között ezért is keresem egy éve elnökutódomat. Díszvendégként hallgatja – a tavalyihoz hasonlóan – a gyönyörű zenét és operaáriákat Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnöke feleségével, Gabriella asszonnyal együtt.

A többi tudósítás közül az önkormányzat tulajdonában levő cégek egy gazdasági társaságba, úgynevezett holdingba szervezésével kapcsolatos fideszes reagálások tartalma és stílusa döbbentett meg. Világossá vált, hogy a Fidesz részéről már régen nem megegyezést érlelő, értelmes és szükséges szakmai vitáról van szó, hanem a sajtónak szóló politikai veszekedés provokálásáról. Ez önmagában is nagy baj, de egy ennél sokkal súlyosabb bűn is napvilágra került a Németh Zoltán fideszes alpolgármesterrel készült interjúban. Mint kiderült, a 2006-os önkormányzati választásokra készült, Fidesz által elfogadott és támogatott polgármester-jelölti programban ígéretként szereplő holdingosítást Németh Zoltán, a győri Fidesz akkori és jelenlegi alelnöke egy percig sem gondolta komolyan.

Ezt a hazug módszert ez idáig Gyurcsány Ferenc alkalmazta. A hazugságot Gyurcsány Ferenc Őszödön, Németh Zoltán fideszes alpolgármester pedig a Kisalföld hasábjain vallotta be.

Erkölcs azonban csak egy van, és a hozzá tartozó mérce sem lehet kétféle. Ha azt állítjuk, hogy a miniszterelnök erkölcsileg illegitim, és ezért a magyar politikai életben nemkívánatos, akkor ugyanez vonatkozik Németh Zoltán alpolgármesterre is. A kereszténydemokraták 63 éves történelmük során a közéleti tiszta erkölcsöt mindig is prioritásként kezelték, ha szükséges volt, akkor jogilag érvényesíttették. Ezért állítjuk, hogy a város és – szerintünk – a Fidesz érdeke is az, hogy Németh Zoltán alpolgármester a közéletből távozzon, mert „...minden ország támasza s talpköve / A tiszta erkölcs, mely / Ha megvész Róma ledűl, / s rabigába görbed" – ezt nem kéne megvárni!" – szól Lanczendorfer Erzsébet közleménye.

Olvasóink írták

  • 10. flora 2007. november 19. 22:01
    „Laca
    Mindenen egyetértek Önnel!
    S nem szégyenli Lanczendorfer kartársnő aki a FIDSZ szinekben ül bent a parlamentben, s ráadásul már nem is győr lakos ezt, amit tett!
    S ő papol erkölcsről? Na ne ?
    Imdákozz inkább kedves Erzsi Néni!
    S ha nem tetszik a FIDESZ add vissza a mandátumodat!”
  • 9. Cseter János 2007. november 19. 19:19
    „A pénz, az hatalom! S már itt hozzá a "Nö" is! Az erkölcs és a vak buzgalom, hozzá meg az ima! Van hozzá bőven templom is! Sőt lehet válogatni, még a zsinagógába is el lehet menni, hisz az is a nép pénzén lett rendbe téve! Eddig a vörös patkányok acsarkodtak benne, most megkik használják a milliárdos épületet? A diktátorok döntenek mindíg a nép hátamögött? Azért vannak a politikusaink, hogy egységre törekedjenek akár melyik nyálverő pártba is tartoznak, ha a nép főleg a győri lakósság érdekeit kivánják szolgálni! Már megírtam, hogy mivel tudnák legjobban az tiszteletet és az elismerést kivívni! Ehhez viszont nem kellenek fogadatlan prókátorok, sem a háttérből be kibicelők!”
  • 8. laca 2007. november 13. 03:18
    „Kedves szavazópolgár! A polgi urat valóban nem fertőzte meg a fidesz támogatás, pedig anélkül most álláskereső tornatanár lenne. Nézzétek SP doktor urat, aki igazán népszerű és ismert volt, mégse ment semmire párt háttér nélkül.
    A polgi úr viszont a fészkesek szolgálatába állt. Ott a lé.
    A holdingszerű működés összevonás nélkül is megy. Ez volt a programban, nem az összevonás, de nem ez kell, mer így messze a privatizálhatóság. Összevonás után csak egy-két apró lépés.
    A ti zsebetekre is megy a játék! Így beszéljetek erkölcsről.”
  • 7. szavazópolgár 2007. november 12. 19:50
    „Méghogy a Zolika bérből és fizetésből él!?! Nevetséges! Ez még egy percet nem dolgozott főállásban sehol. Ezért is ilyen neveletlen, mert ha dolgozott volna, akkor megtanulta volna, hogy a főnök és beosztott között hogyan kell az együttműködést megteremteni. Bármennyire is fáj sokaknak, a városházát most a törvényesen megválaszott Borkai Zsolt fidesz által is támogatott pártokon kívüli polgármester irányítja. A FIDESZ tudta jól, hogy milyen választási programmal indul Borkai, hisz gondolom előtte egyeztettek, pláne hogy ők választották ki. Lehet, hogy furcsa nekik, hogy van ember, aki a programját komolyan gondolja és nem csak ígéretnek szánja? Talán ezért is volt helyes választás, mert nem fertőzte meg a politikai alkuk és ügyeskedések szele.”
  • 6. ani 2007. november 12. 18:24
    „Ez nem az a Lancerdorfer, aki sose akart képviselő lenni majd a fidesz hátán bement a parlamentbe?”
  • 5. Nagy Árpád 2007. november 12. 17:53
    „Hazudni szegényen is lehet! Miféle bérből és fizetésből él az N.Z. Úr? A 30 %-át sem kapja meg egy vele egykorú középiskolai tanár. Nem kell a Polgármesterrel jóba lenni! A Zoltán és a Péter nem is volt vele soha jóba, de a választási szövegét mégis illett volna elolvasni a Borkai Úrnak. A jutalmat a közgyűléstől kapja N.Z., arra pedig rászolgált, mert a kiskúti játszóteret lenyúlta az MSZP-s képviselőtől!
    Dr. Lanczendorfer Erzsébet csak azt szeretné: senki ne hazudozzon. A KDNP legalább bebizonyította: nem birkák gyülekezete, mint a másik 2 falka! ?”
  • 4. Feri 2007. november 12. 16:37
    „Németh Zoltán a győri polgárok érdekeit védi, kár, hogy L.E. ezt nem értette meg.
    Németh Zoltán Gyurcsányhoz való hasonlítása teljes baklövés, Gyurcsány ugyanis egy milliárdos MSZP-s, N.Z. pedig egy bérből és fizetésből élő, a győriekért sok-sok éve dolgozó ember.
    Lássuk már be, hogy neki sokkal könnyebb lenne a polgármesterrel jóban lenni, és szépen bólogatni a holdingosításra. De ő az igazak rögös útját választotta.
    Ezt inkább becsülni kéne!”
  • 3. győri polgár 2007. november 12. 15:24
    „Telojes mértékben egyet lehet érteni a 2-es hozzászólóval. Egyébként az egész győri Fidesz vezérkart LE. elemésztené egy kanál vízben, de remélem nem fogják magukat hagyni.”
  • 2. laca 2007. november 12. 12:26
    „Szegény bigott hölgy! Gőze nincs mi a holding és a nagyvállallati összevonás közötti különbség. Így tudatlanul asszisztál egy fészek klubos lenyúlásos szándékhoz.
    Ennyit az erkölcsi prédikációról!”
  • 1. kíváncsi 2007. november 12. 10:43
    „Kivételesen egyetértek. NZ neve -sajnos- az elmúlt egy évben csak negatív megnyilvánulásoknál került elő. Összeférhetetlen ürge, ami csak árt a jobboldal megítélésének.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a győrieknek van ingyen a szemétlerakás

Győr - Míg eddig ingyen lerakhatták a Győr környéki lakosok a győri Pápai úti hulladéklerakóra… Tovább olvasom