Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Lakodalmas és tánc a győri belvárosban

Győr- Programok tucatjával vonzotta a városközpontba a Győri Nyár rendezvénysorozatának közepét jelentő hétvége a szórakozni vágyókat. A lakodalmas játékot a valódi esküvő utáni mulatságokhoz hasonlóan egészítette ki a szakácsbemutató és a borkínálat.
A Kisalföldi Folklórfesztivál szombat délelőtti menettáncához készülődő népi együttesek már gyülekezés közben sem tudtak ellenállni a ritmusok hívásának: táncra perdültek. Később sem pihentették a lábuk, végig ropták a figurákat, míg a sétálóutcán haladtak. A hazaiak mellett bolgár, horvát, észt és görög csoportnak tapsolhatott a közönség. A hollandok fapapucsban előadott rövid bemutatója alatt leginkább a német nyelvű országból érkező turisták örültek: a táncosokkal együtt énekelték a nekik is ismerős dalt.

A győriek közül is sokan kedvelik a nyár közepén szokásos rendezvényt, a néptáncosok menetére Hegedűs Gábor és felesége például mindig előre készül. Ezt a vidám, színes, látványos eseményt nem szeretnék kihagyni. Leginkább a külföldiek műsoraira kíváncsiak és unokájuk, aki velük tartott, még néhány lépést is megpróbált eltanulni tőlük. Mint kiderült, a fesztivált a fellépők a helybeliekhez hasonlóan várták. A Kónyból érkezett csoport tagja, Horváth Adél elmondta, már többször részt vettek a Győri Nyárnak ezen eseményén, szeretnek ide jönni, mert itt mindig népes közönségnek, sok embernek mutathatják be szokásaikat, hobbijukat, hogy mennyire jól tudták elsajátítani a lépéseket. Ezúttal rábaközi és moldvai csángó táncokat mutattak be.

A néptáncosok kavalkádjának csúcspontja vasárnap délután a kalotaszegi népi menyegző bemutatása volt és az eseményekhez kapcsolódott a kézművesvásár is. Már péntektől kipakolták portékáikat a mesterek a Széchenyi téren, ahol tegnap szabadtűzön készített ételekkel várták a szakácsok a mulatozásban megéhezetteket. Hűsítőként pedig a borászok kínálta nemes nedűket kóstolhatták. S ha arra gondolunk, hogy a lakodalmakban a régen látott rokonok a családi fényképeket is szívesen mutogatják egymásnak, akkor beleillett a programkínálatba a Győri Nemzetközi Fotópiknik is. Tegnap a Radó-szigeten egynapos szabadtéri kiállításon találkozhattak az érdeklődők és a képek alkotói.

Rimányi Zita
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkalmazkodnak a családi napközik

Az idősek klubjainak és a családi napköziknek a fenntartásában is együttműködnek tavasztól a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulásához tartozó önkormányzatok. Így több támogatást kapnak a kisgyerekes családok, a nyugdíjasok segítéséhez. Tovább olvasom