Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Küzdelmes strucchajsza

Tizennégy engedély nélkül tartott állatot koboztak el egy győrszentiváni nyugdíjastól.

Tizennégy engedély nélkül tartott struccot koboztak el tegnap a szakemberek  egy győrszentiváni nyugdíjastól. A madarak – amelyek egyébként éppúgy veszélyes állatnak minősülnek, mint például az oroszlán – úgy küzdöttek, hogy némelyiket öt embernek kellett lefognia.

Mivel az állat húsa, tojása, de még a bőre is hasznosítható, sokan látnak üzletet benne.
Izmos lábak, hatalmas karmok, kétméteres magasság és mázsás súly – eme paraméterek ismeretében talán nem nehéz elképzelni, miért minősül a strucc veszélyes állatnak, és miért kötik szigorú feltételekhez a tartását.

Dr. Andréka György, a győri állatkert igazgatója szerint azonban ez éppolyan (lecsengő) divathóbort, mint annak idején a „gilisztázás" volt. „Ma már alig lehet eladni a strucchúst" – mondja, éppen ezért nem is csodálkozott rajta, hogy a szentiváni idős férfi akkor sem szabadult meg a hatalmas madaraktól, amikor már tudta, hogy hamarosan elkobozzák őket.

Parma Ferenc hat éve vásárolta meg az első strucctenyészpárt,  s rokkantnyugdíja kiegészítésének szánta az állatokból származó bevételt. Azt mondta, tudta, hogy a strucc tartása engedélyköteles, s meg is tett mindent, hogy a szükséges papírokat beszerezze.
 – Küldözgettek egyik helyről a másikra, az FM-hivataltól az önkormányzatig, de senki nem tudta, mi a teendő, végül csak annyit mondtak, minden indoklás nélkül, hogy felejtsem el a struccokat... Ekkor vettem meg az első példányokat, később tudtam meg, hogy középfokú szakirányú végzettség kell a tartásukhoz – mondta az idős férfi, aki egészen addig tenyésztette a kertje végében épített kifutóban a struccokat, amíg tavaly valaki fel nem jelentette. Mivel a sorozatos felszólítások ellenére sem változott a helyzet, a győri önkormányzat közigazgatási osztálya, a győri állatkert szakembereinek végrehajtásával lefoglalta az állatokat.

A közigazgatási osztály vezetőjétől, Nagyné dr. László Edittől megtudtuk, hogy tavaly tavasszal az állatok védelméről és kíméletéről szóló  1998-as törvény alapján felszólította az állattartót, hogy 30 napon belül nyújtsa be a veszélyes állatok tartására vonatkozó engedélykérelmet, ez azonban nem történt meg, ezért rendelkezett az állatok elkobzásáról. Erre az állatok érdekében volt szükség, melyek így megfelelő körülmények közé kerültek.

Ez azonban csak utólag elmondva tűnik ilyen egyszerűnek, a méretes állatok befogásához ugyanis egy egész csapat markos férfiember kellett. A strucc ugyan nem különösebben agresszív, hatalmas méretéhez azonban mérhetetlen butaság társul, s ha menekülőre fogják, mindenen keresztülmennek. Így történt ez a Váci Mihály utcai portán is: a megrémült állatok számtalanszor belerohantak a kerítés dróthálójába, kockáztatva a komoly sérüléseket, s olyan erővel küzdöttek a szabadságukért, hogy némelyiket öt embernek kellett leszorítania a földre. A madarak fejére sötét „sapkát" húztak, csak így sikerült beterelni őket a lószállító utánfutókba, s közel háromórás küzdelem árán végül kiürültek a kifutók. Mindössze két strucc maradt, ezek tartását megoldhatónak tartja dr. Andréka György – természetesen megfelelő szakmai felügyelet mellett –, a többit a győri állatkertbe szállították. Hogy mi lesz a sorsuk – Győrben maradnak-e vagy valamelyik másik vadasparkba kerülnek –, még nem tudni, egyelőre fel kell hizlalni a sovány, rossz karban lévő madarakat.

Pomaranski Luca

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetértés a pólusprogramról

A tegnapi győri közgyűlés legnagyobb érdeklődésre számot tartó napirendi pontja a pólusprogramról szóló beszámoló volt. A Kisalföld a múlt héten számolt be arról, hogy az új városvezetés az utóbbi fél évben hatról egyre csökkentette az előkészítő csapat létszámát. Ottófi Rudolf alpolgármester ezt azzal magyarázta, hogy az állam jelenleg éppen átdolgozza a pólusprogram alapkoncepcióját, s amíg ez nem ismert, gyakorlatilag alig akad tennivaló. Tovább olvasom