Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Külföldön először Győrött a Santa Claus Peace Council

Győr - Farkas Imre, a "győri Mikulás" munkásságára a Santa Claus Peace Council (Szent Miklós Béke Tanács) annyira felfigyelt, hogy idén európai képviselőjévé választotta.

A Törökországban, Szent Miklós püspök szülőföldjén alapított Santa Claus Peace Council (Szent Miklós Béke Tanács) minden földrészen rendelkezett már képviselettel, csak éppen európai, törökországon kívüli képviselője nem volt elnökségének. Felfigyelt viszont Farkas Imre tevékenységére, aki már húsz éve a "győri Mikulás", s munkásságára annyira felfigyelt, hogy idén európai képviselőjévé választotta.

Simon Róbert alpolgármester adta át a város nevében Farkas Imrének az elismerést.
Fotó: O. Jakócs Péter


Farkas Imre a mostani központi ünnepségen Myrában "világmikulás" lehetett, sőt, az elnökség hétfőn Győrött tartotta soros évi ülését. Itt határozták meg a béketanács jövő évi programját is, amelynek jelmondata ezúttal: Békeúton a politikusok. A nemzetközi rendezvény résztvevőit a város nevében Simon Róbert alpolgármester köszöntötte, aki egyúttal két évtizedes tevékenységéért Farkas Imrének átadta Győr Város Ezüst Emlékérem elismerését.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meggyújtották a hatodik gyertyát

Győr - A hatodik gyertyát gyújtották meg vasárnap a hagyományos kilenckarú gyertyatartón a Győri… Tovább olvasom