Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Kukákkal karcolták meg a kocsit?

Azt gyanítja olvasónk, hogy kukát csaptak neki autójának, de nem látta, ki tette és hogyan történt az eset, így a szemétszállításért felelős cégtől hiába kért kártérítést.
Míg megebédelt otthon, Cuha utcai garázsa előtt leparkolt autójának karosszériáját, lökhárítóját, hátsó sárvédőjét behorpasztották, összekarcolták. Rónaszéki István szerint a közelben lévő kukákat húzták neki, mert amikor leparkolt, még tele voltak az edények, de egy óra múlva már üresen, rendetlenül, szétdobálva találta azokat kocsija közelében. A szemétszállítással foglalkozó Győr-Szolnál jegyzőkönyvet vetetett fel és két hét múlva a szolgáltató kiküldte hozzá biztosítójának szakértőjét, aki 61 ezer forintra becsülte a kárt. Két hónap múlva azonban arról kapott levelet a Győr-Szoltól, hogy nem ismerik el a károkozást, arra hivatkozva, hogy embereik állítják, nem értek hozzá a kukákkal az autóhoz.

– A rendőrségen feljelentést tettem, fellebbezést írtam a Győr-Szol vezetőjének, mert az nem várható el, hogy folyamatosan lessem parkoló autómat, ilyen eset bárkivel előfordulhat. Sokáig abban a hitben tartottak, rendezik káromat, most már hiába keresnék tanúkat – mondta el Rónaszéki István, aki azt az indokot se fogadja el, hogy nem látszik a kukákon sérülés, ütött-kopottak. Neki 61 ezer forint nagy összeg és csökkent autója értéke.

„Mivel semmilyen módon nem igazolható, hogy Rónaszéki István kárát társaságunk okozta volna, igényét elutasítottuk" – áll a szolgáltató közleményében. Az autó sérülései a cég szerint nem igazolják, hogy a kukák ürítésével összefüggésben lennének, a balesetet pedig se a károsult, se ismerőse nem látta. A Győr-Szol szerint biztosítójuk munkatársa csak felmérte a kárt, nem a kárigény jogosságát állapította meg. Így a panaszos legfeljebb polgári peres útra terelheti az ügyet.

Idén már mintegy 60 ilyen panasz fordult elő a Győr-Szolnál. Amikor bizonyíthatóan a társaság munkatársai okozták a balesetet, megtérítették a kárt, ez az esetek több mint 50 százalékában, 34 alkalommal történt meg.

Olvasóink írták

  • 2. Tündenéne 2011. november 22. 19:19
    „Idén már 34 alkalommal bizonyítottak rájuk ilyen károkozást??? Azta.”
  • 1. Madarász 2011. november 22. 11:40
    „Majd bevallják, nem?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasói kérdés - Honnan jár a munkanélküli-ellátás?

Húsz éve dolgozom Ausztriában, eddig minden télen, amikor munkaadóm kijelentett bennünket, kaptuk a… Tovább olvasom