Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Kréta és Mallorca a sláger

Győr-Moson-Sopron - Az utazási irodák tapasztalatai szerint a legkeresettebb vágyországaink továbbra is Görögország, Spanyolország, Horvátország, Tunézia, Török- és Olaszország. Valószínű, hogy egy új befolyásoló tényező is bejött a képbe: mégpedig félelmünk a vagyonosodási vizsgálattól.

Csütörtökön nyílt meg Budapesten a nemzetközi utazási kiállítás, ami a hazai idegenforgalmi szakma egyik legfontosabb eseménye. (Győrött egyébként március 14-től lesz hasonló seregszemle.) Ennek okán annak néztünk utána, melyek a legkeresettebb országok a magyar turista számára.

Elfogyott a pénz?

Előbb azonban be kell számolnunk arról is, hogy az utazási irodák helyzete évről évre nehezebb, s ennek oka nem kizárólag a túlkínálat, ami egyébként Győrben annyit tesz, hogy már 40 fölött tart az irodák száma. Könnyen foghatjuk akkor a megszorító intézkedésekre, a valutaárfolyamra, de még a sok gazdasági tényező együttesen sem magyarázná meg azt, hogy akinek tíz éve volt pénze elmenni Balira, annak most miért nincs. Ugyanis a tehetősebbek által keresett földek – a Távol-Kelet, Kuba, Dél-Afrika – iránt csaknem felére esett vissza az érdeklődés egy nevét elhallgató turisztikai szakértő szerint. A magyarázat valószínűleg egyszerű: a gazdasági elit egy része tart a vagyonosodási vizsgálatoktól. Hogy ez mennyire valós félelem és mennyiben alapul riogatáson, azt nem tudhatjuk, de több iroda is tapasztalja, hogy sokan Pozsonyban vagy Ausztriában szervezik le utazásaikat, mert úgy gondolják: jobb, ha itt nem marad írásos nyoma mexikói útjuknak. Sőt, olyan szóbeszédet is hallottunk, hogy valaki külföldön szervezte meg belföldi kirándulását. Mindezzel kapcsolatban rögtön le kell szögezni, hogy az irodáknak nincs jelentési kötelezettségük az adóhatóság felé, ám ettől még a tehetősebbek tarthatnak attól, hogy az irodák ellenőrzésekor előkerül a számlatömb, amiből kiderül, kinek futotta milliós útra.

Több iroda is tapasztalja, hogy sokan Pozsonyban vagy Ausztriában szervezik le utazásaikat, mert úgy gondolják: jobb, ha itt nem marad írásos nyoma mexikói útjuknak. Fotóillusztráció: Krizsán Csaba

Van persze egy kevésbé kényes megítélésű tényező is az utazási kedv csökkenésében, ez pedig az időjárás. Amíg néhány éve még megfagytunk januárban, a jómódúakat a mínuszok inkább ösztönözték arra, hogy oda menjenek, ahol éppen tavasz van. Ha viszont mondjuk Cipruson 20 fokot mérnek, nálunk pedig 15-öt, akkor a tehetősebbek is megvárják a nyarat.

Középkategóriás álmok

De térjünk vissza azokra a repülős utazásokra, amelyeket félmilliós vagy hétszázezres költségük okán „középkategóriának" nevezhetünk. Ficsor Gábor, a győri Vista utazási iroda vezetője szerint a legkeresettebb ország Görögország, ezen belül Kréta, Korfu, Zakintos, valamint az északi szárazföld. Második helyre tehetjük Spanyolországot, ahol már a magyar turista is egyre délebbre merészkedik, egészen Granada környékéig és Mallorcáig. A harmadik helyen áll Olaszország, itt főként az adriai tengerpart. Innentől már nehéz rangsorolni: egyformán közkedvelt Egyiptom, a Török Riviéra, Tunézia, valamint Ciprus. Ezek közül árban Tunézia a legkedvezőbb, mert míg mondjuk egy mallorcai út fejenként 150–170 ezer forintba kerül (költekezés nélkül), Tunéziában luxusellátásért egy négytagú család összesen 300–400 ezer forintot fizet, persze szintén nem számítva az egyéb költségeket.

Last minute februárban

Talán nem kell mondani, hogy az árak igen nagyban függnek a szezontól, s így már érintjük is az alacsonyabb árkategóriát keresők rétegét, akiknek a legfőbb céljuk változatlanul Horvátország. A tengerpart látogatottsága kismértékben visszaesett ugyan az üdülési csekk miatt, amelyet csak belföldön használhat fel a magyar turista, de azért a mediterrán világot még mindig sokan elérik. S ha már a kisebb pénzűekről – s persze nem a szegényekről – beszélünk, akkor nem maradhat el a bűvös szó sem: a „last minute". Ficsor Gábor szerint ezt a műfajt egyre inkább kiszorítja az előszezon iránti érdeklődés, de hallottunk másutt olyat is, hogy valaki már most akart „last minute" utat foglalni augusztusra. Ez ugyebár legalább olyan kivihetetlen, mint autóbusszal menni Tuniszba, amire mellesleg már szintén volt igény Győrben.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Audi adómilliárdjai

Győr - Számításaik nagyságrendileg helyesek – ez a mondat hagyta el Thomas Fautsmannak, az… Tovább olvasom