Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Köztisztviselőből lett polgármester Ravazdon

Feketéné Varga Mária életében változás állt be tavaly októberben. Munkahelye továbbra is a polgármesteri hivatal, de míg korábban csak néhány dologért volt felelős, jelenleg ő irányítja Ravazdot. Öten pályáztak a tisztségre és ő kapott bizalmat.
Ravazdon töltötte gyermekéveit, jelenleg is a községben él családjával a néhány napon belül a 40. életévét betöltő Feketéné Varga Mária. Nyilatkozata szerint más településen el sem tudja képzelni életét, naponta csodálója annak a környezetnek, a tájnak, ami a sokorói dombság kezdete. Vegyésztechnikusként dolgozott a Richards Finomposztógyárban, ez volt az első munkahelye. Gyermekei születését követően helyezkedett el a ravazdi polgármesteri hivatalban köztisztviselőként.
Hogy miért szánta rá magát a váltásra? „A lakosság biztatására vállaltam a megmérettetést. Nem tagadom, nagyon jólesett, mert azt kellett gondolnom, hogy elégedettek voltak a hivatali munkámmal az emberek. Megválasztásomat megelőzően mindig aktívan vettem részt a község közéletében." Ravazdon a testület egy része kicserélődött. A képviselők aktívak és támogatják munkájában.

„A polgármesteri hivatalban természetesen otthon vagyok, korábbi munkámnak köszönhetően ráláttam a dolgokra, noha merőben megváltoztak a feladataim, mégsem mondhatom, hogy minden új számomra. Persze – és ez most nem szólam – nagy a kihívás, de szíves-örömest állok elébe. Jó csapat dolgozik itt, és a képviselőtársaimról is csak a legjobbakat mondhatom. Feladataim bőven lesznek ezután is, például az utak felújítása, építése, a középületek akadálymentesítése, a buszvárók cseréje, község parkosítása. Ezekhez természetesen mi is a pályázati pénzekre alapozunk. Ravazd gyönyörű fekvésű, az utóbbi időben sokat gazdagodott település. Sok a helyi vállalkozó, működik a községben mezőgazdasági szövetkezet, igen előnyös számunkra az erdőgazdaság ittléte. A muzeális értékű Béla-kút mellett ma is jó néhány forrása van a falunak. Az erdőgazdaság ökoturisztikai központot épít ki, benne horgásztóval. Van miért ellátogatni hozzánk, Ravazd vendégszerető település" – mondta.

Gondja persze Ravazdnak is van... Bármennyire szerette volna megőrizni a község nyolcosztályos iskoláját, le kell mondania róla a gazdasági megszorítások miatt. A település közoktatási társulási szerződés megkötéséről döntött 2007 szeptemberétől kezdődően. A helyi felsősök szeptembertől Écsre járnak át tanulni. A két település közoktatási társulást hozott létre. A polgármester fájlalja a döntés szükségességét, hiszen kitűnő szakmai munkát végeznek, nagyon jó eredményekkel büszkélkedhet a mai napig is az intézmény. Ravazd azonban nem mondott le róla, hogy majdan ismét benépesüljenek az osztálytermek az első osztálytól a nyolcadikig. A községnek most 1250 lakója van és semmiképpen sem fogyatkozó település.

Ferenczi József

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz diszkó Szabadhegyen

Az elmúlt hét csütörtökjén adott hírt a Kisalföld arról, hogy Szabadhegyen lakossági tiltakozás kezdődött, mivel a lakóházak környezetében hatszáz személy befogadására alkalmas diszkót akar felépíteni egy vállalkozás. A Reflex Környezetvédő Egyesület több száz aláírást gyűjtött össze, a győri városháza pedig példamutató módon gyorsan lakossági fórumot hívott össze. Tovább olvasom