Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Köztéri kerti parti– tíz riasztott rendőrautó

Rendőrségi ellenőrzésbe torkollott szombaton este Győrben egy kerti mulatság. A rendőrök lakossági bejelentésre vonultak ki az illusztris vendégekből álló társasághoz, melynek tagjai azt állítják, addig nem volt semmi baj, amíg nem értek ki a rendőrök.
A parti eleje: Délután még a szórakozásé volt a főszerep az újonnan épült házak között.
Győr-Révfalu egyik legújabb utcájában a lakók egyfajta ismerkedési estet szerveztek szombat estére. A kerti mulatságnak – de nevezhetjük utcabálnak is, hiszen helyszíne a házakkal szegélyezett zsákutca volt, s ez a későbbiekben fontos tényező lesz – körülbelül ötven résztvevője volt: családok gyerekekkel. Többen Győr gazdasági és szellemi életének fontos szereplői, de nem kívántak névvel szerepelni a cikkben.

Este kilenc óra tíz perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a hangos mulatságtól és a tűzijátéktól nem tudnak pihenni a környéken élők. Egy járőregységet küldtek ki a helyszínre: eddig mindkét fél ugyanúgy látja a történteket. A rendőrség szerint a kiérkező két rendőrt durva szavakkal fogadták, s miután az est szervezője a földhöz vágta az egyik műanyag széket, egyértelmű volt a garázda jellegű cselekmény, s az, hogy erősítést kell hívni.

A társaság négy tagja másnap azt mondta, a kiérkező két járőr egyike – egy fiatal rendőrnő – a kelleténél sokkal határozottabban, indokolatlan agresszióval lépett fel. Állítják: ők megértették a panaszt, s a zenét le is halkították volna, de a járőr kihúzatta a konnektorból a CD-lejátszót. A szék pedig azután repült, hogy a férfi kislánya zokogva, szinte sokkos állapotban menekült a szüleihez.

A kislány a rendőrautótól és a két egyenruhástól ijedt meg ennyire. Még nagyobb lett a káosz akkor, amikor megérkezett az erősítés, összesen tíz autó.

Engedély kellett volna

Kiss Imréné alezredes, a rendőrség sajtószóvivője a Kisalföldnek elmondta, a társaság egy dologban alapvetően hibázott: a partit nem valamelyikük kertjében, hanem közterületen rendezte, így engedélyt kellett volna kérnie – többek között a tűzijátékhoz. A csendháborítás szabálysértését egyébként a nap bármely időszakában el lehet követni (nem csak este tíz óra után), s ha a rendőrséget ez ügyben hívják, annak ki kell vonulnia a helyszínre. Arra a kérdésünkre, hogy valóban szükség volt-e ennyi járőrautóra, azt felelte: miután a vita elfajult, s az ünneplők sokkal többen voltak a rendőröknél, indokolt volt az ilyen arányú erősítés.

Tudnak, tudtak viselkedni

Visszatérve az utcabál résztvevőihez – akik név nélkül kívántak szerepelni a cikkben –, elismerik a hibájukat, valóban nem kértek engedélyt a partira. Egy mentségük van, hogy most először rendeztek ilyen összejövetelt; ígérik, a jövőben az összes papírt beszerzik. Azt mondják, a szombat este ünneplő társaság nagy része vezető beosztásban dolgozik, a győri értelmiség tagja, tudtak és tudnak viselkedni. Nem volt botrányos hangoskodás, ami ilyen mérvű rendőri fellépést indokolt volna.

A tanulság számukra az, hogy a második (merthogy lesz) utcabálon mindent a szabályok szerint csinálnak.
Rendőri intézkedésre végül nem került sor, az adatok egyeztetése után a járőrök otthagyták a társaságot, amely ezek után már nem akart ünnepelni. A kerti partik időszaka most kezdődik, ez a történet nem csak a révfalui társaságnak tanulságos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalon tört ketté az élete

Élete hátralévő részét „éber kómában” tölti az a harmincéves fiatalember, aki két éve… Tovább olvasom