Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 22. szerda - Gerzson

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Közösségi célokra kérnek támogatást

Közösségi célokra kérnek támogatást

Többtucatnyi kerékpár és egy 200–300 fős rendezvénysátor beszerzésére, valamint szakrális kiadványok elkészítésére LEADER-forrásokra pályázik a győri kistérségi társulás.

Cséfalvay Attila - 2011.09.19. 10:05
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Sárkány Péter, a társulás munkaszervezet-vezetője a legutóbbi ülésen elmondta: a pályázati kiírásokra reagálva Ikrényt és Győrújbarátot (ahol kistérségi gyermekjóléti szolgálat működik) társszékhelyként regisztrálnák. „Így jogosultak lennénk LEADER-pénzek lehívására. Nem pénzt akarunk elvenni a falvaktól, nem járdaépítésre pályáznánk, hanem közösségi célú társulási projektekre" – mondta, s az előterjesztést a társulás elfogadta. Ezt követően a beadandó pályázatokról is szó esett.

A minisztérium ötről háromra csökkentette az egy pályázó által benyújtható támogatási igények számát. Emiatt az illetékes bizottság javasolta, hogy vegyék le a listáról az információs táblarendszer felújítását és a kistérségi kulturális napra beadandó projektet. Támogatnák viszont a szabadidő hasznos eltöltésére 30–50 kerékpár beszerzését, utánfutóval (10 milliós pályázat kétmilliós önerővel), mobil sátor beszerzését 200–300 fős rendezvények megtartására (12,5 milliós pályázat 2,5 milliós önerővel), valamint szakrális kiadványok elkészítését (ötmilliós pályázat egymilliós önerővel).

Szabó Zsolt (Abda) kijelentette, hogy nem támogatja a kerékpárok beszerzését, s Rácz Róbert (Börcs) is a tárolás, karbantartás nehézségeire hívta fel a figyelmet. Lendvai Ivánné (Kunsziget) szerint viszont a turisztikai fejlesztések indokolják ezek beszerzését. „Akkor viszont legyen bérleti díj, melyből a karbantartót finanszíroznánk" – mondta a börcsi településvezető, mellyel Juhászné Árpási Irma (Győrújbarát) is egyetértett.

Rácz Róbert megemlítette, hogy nagyjából húsz héten zajlanak azok a programok, amelyhez a tagtelepüléseknek szükségük lehet rendezvénysátorra. Elmondta: Csornán a tűzoltóságnak adták a szerkezetet, amit ott tárolnak, s igény esetén a rendezvényeken felállítanak és elbontanak. A társulás végül elfogadta, hogy a bizottság által is támogatott három pályázatra kérjenek LEADER-támogatást.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.213 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. horikaka 2011.09.19. 23:00

ha az ezsközöket bérbeadják, akkor az már nem közösségi célú fejlesztés



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...