Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Közösségépítők az apátságban

A Kárpát-medencében megjelenő vallási lapok munkatársait látták vendégül a napokban Pannonhalmán, az apátságban.
Ők ketten a roma kisebbséget képviselték.
A Kötő-Jel címmel életre hívott képzés a Háló és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködésében tartott és elsődleges célja a közösségépítés volt. A Háló a Kárpát-medencében élő kisközösségek közötti kapcsolatépítést, -tartást segíti. Kosik Júlia vezetésével ötödik éve vállalkoznak arra, hogy Szent Márton hegyén találkozzanak, ötleteket cseréljenek azért, hogy hazájukban – Kárpátalján, Erdélyben és a Felvidéken – még teljesebb közösségformálókká váljanak.

– Az idei program elsősorban a Kárpát-medencében megjelenő vallási lapok munkatársainak kínál olyan újságíróanimátor-képző tanfolyamot, amelynek elsődleges célja az alkotómunkán túl a közösségformálás – nyilatkozta Kosik Júlia szervező. – A Háló és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának együttműködése nemcsak szakmai ismereteket, hanem szervezést, valamint sajátos ötletbörzét is kínált. A rendezvénysorozaton a határon túli kisebbségek képviselői is részt vettek. Beszélgettünk a katolikus újságíró felelősségéről, nagyító alá vettük a lojalitást és kritikát, a médiamarketinget mint „titokzatos" tudományt.

– Húszéves újságírói múlttal a hátam mögött többször is feltettem magamnak a kérdést, hogy mitől katolikus egy újság – sorolta Kipke Tamás, az Új Ember főszerkesztő-h• lyettese. – Tíz éve még azt vallottam, hogy attól, ahogyan szól, ma pedig már azt mondom, hogy a témaválasztást illetően is nagy a különbség. Félő, hogy napjaink sajtójának jó része az emberek felszínesebb kíváncsiságára épít, idő és energia híján pedig azokra a kardinális kérdésekre nem marad idő, amelyen mindannyiunknak érdemes lenne elgondolkozni s aminek mentén az életünket be kellene rendezni.

Mucsányi János egyetemi tanárként és a Duna Televízió főbemondójaként a vitakultúra hiányára hívta fel a résztvevők figyelmét. Kocsang László börtönlelkész Csíkszeredából érkezett. Véleménye szerint az örök értékű keresztény tanítást újra meg újra kínálni kell szóban, írásban és életformában is. Különösen fontos lehet ez ott, ahol megáll az idő, azaz 560 fogva tartottal foglalkoznak. Kosik Júlia szervező megjegyezte, hogy a képzés fontos szempontja az anyanyelv megőrzése és ápolása, a keresztényi hivatás betöltése és továbbadása. Az előadásokat folyamatosan kiscsoportos beszélgetések követték, az előadók között pedig éppúgy találunk lelkészt, mint kutatót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októberben nyitja kapuit az új győri termálfürdő

Október 3-án nyit a tervek szerint az új győri élmény- és termálfürdő. Az üzemeltetőkkel pénteken… Tovább olvasom