Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Közösen Győrért és a Mosoni-Dunáért

A megyei kereskedelmi kamarában Beszéljük meg címmel kerekasztal-beszélgetésre hívták a régió politikusait és szakembereit.
Nagyrészt inkább szakemberek, mint politikusok vettek részt a kereskedelmi kamara és a Fészek klub által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A cél az volt, hogy a „régió politikai, önkormányzati, államigazgatási és gazdasági szervezeteinek tisztségviselői, valamint országgyűlési képviselői megállapodásra jussanak a Győr érdekében képviselhető stratégiai kérdésekben, és ennek határozott képviseletét vállalják".

Országgyűlési képviselő egy sem volt jelen a tegnap kora esti rendezvényen (később kiderült, a parlament költségvetési vitáján vettek részt), a városvezetés, illetve a pártok önkormányzati képviselői viszont megjelentek a már említett szakemberek mellett.

Elég a statisztika?

Győrnek mindenképpen régióközpontnak kell lennie – ez a tézis az első pillanattól nyilvánvaló volt a résztvevők számára. Borkai Zsolt polgármester hozzátette, minél több szakterület központját a kisalföldi megyeszékhelyre kell hozni. Itt van mindjárt a rendőrség (rendészeti régióközpont): a Győri Ítélőtábla és a Fellebbviteli Főügyészség elvben predesztinálhatná a megyeszékhelyet a régiós központ elnyerésére, mint ahogy mellettünk szólnak a kedvezően alakuló bűnözési statisztikák is, de döntés egyelőre nem született a régióközpont kérdésében – mondta Gorgosilits Fábián megbízott megyei rendőrfőkapitány. Hogy nem mindig a számok döntenek, mutatja a vámhivatal esete is, ahol hiába igaz, hogy a győri fővámhivatal egymagában többet teljesít, mint a két másik megye (Vas és Zala) összesen, a régióközpont kérdése itt már eldőlt: Szombathely javára.

Egyenlők között az első

Többen, így a környezetvédelmi felügyelőség is a régiós elosztás mellett érvelt; a közútkezelő kht. esetében szintén szó volt már arról, hogy áttérhetnének erre a rendszerre, de hamar kiderült, addig nem érdemes, amíg az államigazgatás nem régiós szinten működik. A MÁV esetében nagyjából ugyanez a helyzet, „egyelőre csak álmodozunk erről", holott a régiós szint egyben azt is jelentené, hogy bele tudnánk szólni a minket, a régiót, a megyét és a várost érintő, állami szinten meghozott döntésekbe. Az ÁNTSZ megyei igazgatója nem törte meg a sort abban, hogy Győr ezen a szakterületen is kiemelkedik a régióból, hosszan lehet sorolni, hány decentrumnak ad már most is otthont. „Rossz képviselője lennék az intézetnek és a munkatársaimnak, ha nem mondanám azt, Győr ebben a szakmában első az egyenlők között" – mondta erre utalva Paller Judit ÁNTSZ tiszti főorvos, egyértelműsítve, hol lehetne szerinte a régióközpont.

Hol a kormánylobbi?

Janák Emil vízügyi igazgató tette elsőként szóvá, hogy Győr évek óta nem jól lobbizik. „Nem tudja senki megmondani, a döntésekben milyen szinten szerepel a ráció, illetve a lobbi, így nem rajtunk múlik, hogy régióközpont leszünk-e" – ismerte el a vízügyi igazgató, aki a teremben hiába kereste a kormánypárti képviselőket. (Mint írtuk, ellenzékit sem találhatott.) A pártok képviselői (Bécsi Zoltán, MSZP; Bárány István, Pro Urbe) számára sem volt kérdés Győr kiemelkedő szerepe, s persze az sem, hogy a szakterületi központokért közösen kell lobbizni, „mert különben Vas és Zala megye városai leszavaznak minket, ahogy nemegyszer tették". Szabó József (MDF) arra figyelmeztetett, nincs még régió, ami történik, az csak álregionalizáció, az irányítás központi maradt. Szerinte az lenne a feladat, hogy Győr el tudja hitetni a többiekkel, jó nekik is, ha ő lesz egyszer a régióközpont.

Duna: egyedül nem megy

Néhány hete ismert tény, hogy a Mosoni-Duna rehabilitációja mégsem került be a II. Nemzeti Fejlesztési Terv támogatott projektjei közé, de a Kisalföld továbbra is kiáll a folyó vízszintnövelésére (és a teljes rehabilitációra) tett elképzelések mellett. Állami szintű lobbi nélkül azonban kevés az esély – a felek ebben egyetértettek, ami nem volt nehéz, hisz a kudarcot nagyrészt ennek hiány(osság)ára vezették vissza. Mintaértékű projekt lehetne pedig – mondta Janák Emil, aki szerint meg kell próbálni ismét, hogy a Mosoni-Duna bekerüljön a támogatott projektek közé.
Borkai Zsolt zárásként elmondta, jövő héten részt vesz a Gyurcsány Ferenc kormányfő által a polgármestereknek szervezett találkozón, ahol e két kérdésben elhangzott álláspontot képviseli.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válaszok az Árkád-panaszokra

Az első Árkád-panaszokra, melyek olvasóinktól érkeztek be, Hegyi Ferenc, az Árkád vezetője… Tovább olvasom