Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

˝Közlekedj tudatosan!˝ – bringával, busszal, gyalogosan

Több mint 28 millió forintból valósítja meg a győri önkormányzat a „Közlekedj tudatosan!" projektet.
A fenntartható közlekedést ösztönző szemléletformáló kampány összköltségét 95 százalékban az Európai Unió finanszírozza, az 5 százalékos önrészt a győri önkormányzat biztosítja.

A szeptembertől 2012. augusztus végéig tartó akció célja a 6-18 éves fiatalok viselkedésének befolyásolása, tudatos cselekvésre ösztönzése, csökkentve ezzel a szén-dioxid kibocsátást, a zajszennyezettséget és az utak amortizációját – hangzott el a reggeli sajtótájékoztatón.



Kóródi Csilla projektmenedzser a legfontosabb programokat is ismertette. „Bringázz a suliba kampányban" öt iskola vesz részt. A kerékpáros közlekedést népszerűsítő hetek során a diákok internetes naplóban rögzítik a megtett távolságot, s a végén a legeredményesebb iskolás díjazásban részesülnek. Ehhez kapcsolódik egy másik elem, a bringavonat, amelyhez szintén öt iskola csatlakozott. Az intézmények tanulói reggelente és délutánonként több útvonalon, konvojszerűen, tanári kísérettel járják végig az iskolákhoz vezető oda- és visszautat.

Galéria! Fotók: Cseh Róbert


Útjára indul a „Fenntartható közlekedési fizika road show" is, amelyen látványos kísérlet-bemutatókon keresztül érthetik meg az általános- és középiskolások a fenntartható közlekedés fontosságát. Tavasszal 15 héten keresztül „Varázsbusz" áll majd a diákok szolgálatába: péntekenként Győr-Ménfőcsanakról és Győr-Szentivánról egy-egy ingyenes busz indul majd, amelyen rövid előadásokat, videókat és bemutatókat is megtekinthetnek a fiatalok.

A programok a tanév végével is folytatódnak: nyáron ingyenes kerékpárkölcsönző nyílik az Erzsébet-ligetben, a Győrkőcfesztiválon pedig lesz egy „fenntartható közlekedési stand".

Olvasóink írták

  • 12. dzsexon 2011. szeptember 17. 11:08
    „én imádom a bablevest!”
  • 11. ombi 2011. szeptember 17. 09:31
    „Helyes, tanítsák a gyerekeknek minél fiatalabb korban a helyes közlekedés fortélyait.
    Bár a videón 4:15-nél úgy lép ki egy kisfiú a körforgalomból, hogy nem jelez, és senki nem segít neki, hogyan kéne ezt helyesen tennie. Nincs mese, nagyon oda kéne figyelni a gyerekek oktatására.
    A kampány címén mosolygok: "Közlekedj tudatosan!"
    Meghirdethetné már egy szervezet az "Építs tudatosan!" akciót, ahol a gyors, biztonságos közlekedésre alkalmas kerékpárutak tervezését, építését, fenntartását mutatnák be a város vezetőinek. Talán attól kezdve nem épülne több kerékpárútnak nevezett, méregdrága, rosszul használható szörnyszülött.”
  • 10. Orrbit 2011. szeptember 17. 08:38
    „Biziklizz tudatosan az úton! Ezt kellene legelőször megtanulni!
    A járda a gyalogosoké, amit <moderálva> nem vesz figyelembe!”
  • 9. Alajos 2011. szeptember 16. 20:46
    „Révfalu, Hédervári u- Szövetség u. sarok. Kétségbeesett arcú kerékpáros turista kér segítséget: szerviz kellene, mert a hátsó felniből anyával és egy darab felnivel együtt kiszakadt a küllő. Míg a szerviz dolgozik, beszélgetünk.
    Írországból jött, Isztambulba tart. Eddig semmi baja nem volt, nálunk néhányszor tíz km után gajdeszra ment a gépe.
    Milyen emlékekkel megy haza Magyarországról?
    Mit gondol rólunk az a sok kerékpáros turista, aki átbukdácsol a fenti kereszteződésen, átvergődik a most tényleg életveszélyes hídon, aztán végre talál egy tenyérnyi táblát arról, hogy ő most az európai kerékpárúton mehet egyenesen a Jedlik Ányos út felé...Ahol is szembetalálja magát egy Kerékpárral behajtani tilos táblával? Tessék mondani, tényleg jut valami jó is a kerékpárosoknak is, vagy ez a szlogen csak ürügy a pénz el...... bocsánat!??”
  • 8. Madarász 2011. szeptember 16. 20:40
    „5. Akkor az duplán egészségtelen, mert kemény betonon, aszfalton futni mozgásszervi szempontból egészségtelen, járművek között meg a kipufogógáz miatt, a bicikliút meg egyébként sem a gyalogosoknak van, a haladási sebességtől függetlenül. ;)”
  • 7. gonzo 2011. szeptember 16. 17:28
    „tekergo,sokszor hüledeztem már én is a sok öngyilkosjelöltön mikor Pinnyédre vitt utam,akik azon a szűk kanyargós úton futkorásznak.Még kerékpárral is életveszélyes,inkább 70-nel jár arra mindenki,mint 48-cal.Tényleg nem kötekedni akarok:a töltésen futni nem lenne jobb?Vagy annak rossz a talaja?”
  • 6. goldboy 2011. szeptember 16. 15:49
    „Ej, be szép autót veszünk ebből, aztán abból nézzük a szerencsétleneket az esőben...
    Ahogy gyalog és biciklivel...”
  • 5. tekergo 2011. szeptember 16. 15:17
    „4. Madarász

    Igazad van!
    Abból a 28 misiből lehet jutna rekortán pályára is.

    Egyébként a műuton, buszok, személyautók között sem túl egészséges. Még is teszik nagyon sokan. Gyerekek, felnőttek.”
  • 4. Madarász 2011. szeptember 16. 15:04
    „3. Aszfalton futni? Nincs is annál egészségesebb...”
  • 3. tekergo 2011. szeptember 16. 14:58
    „Abból a 28misiből juthatna arra kb. 1,5 km hosszú Pinnyéd-Győr kerékpárút kiépítésére is.
    Abszolút semmi akadály a kiépítéshez, csak le kéne gurítani az aszfaltot. Sok arra futó/sportoló is hálás lenne.”
  • 2. háté 2011. szeptember 16. 14:55
    „Több mint 28 millió forintból - kidobott ellenőrizhetetlen pénz, -megint!”
  • 1. Madarász 2011. szeptember 16. 14:35
    „Reméljük a "közlekedj tudatosan" szlogen mellé társítják majd a "közlekedj szabályosan" projektet is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adott elsőbbséget a buszos - szemtanúk jelentkezését várják!

Nem adott elsőbbséget egy busz Győrben és járműve sárvédőjével egy biciklis első kerekének ütközött.… Tovább olvasom