Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Közgyűlés – Megduplázták a munkahelymegőrzésre szánt keretet

Több mint négymilliárd forintos pénzmaradvánnyal zárta a tavalyi évet a győri önkormányzat. A vita arról folyt, ebből mennyi a szabadon elkölthető rész.

Nem várt éles vitát hozott Győr tavalyi költségvetésének zárszámadása a csütörtöki közgyűlésen. Borkai Zsolt polgármester előterjesztéséből kiderült, hogy az eredetileg 45 milliárd forint főösszegűre tervezett büdzsé 59 milliárd forintosra hízott, többek között az uniós támogatású hulladékgazdálkodási projektre megérkezett 6,2 milliárd forintnak köszönhetően.

A költségvetés több mint 4 milliárd forintos pénzmaradvánnyal zárt, ennek nagy része azonban – állt az előterjesztésben – kötelezettséggel terhelt. Az ellenzéki szocialisták – elismerve, hogy szakmailag rendben van az anyag – vitatták ezt a leosztást. Kun András frakcióvezető szerint mintegy 1,3 milliárd forintnyi nem valós kötelezettség szerepel a felsorolásban. Eredics Imre (valamint az MDF-es Szabó József) azt tette szóvá, hogy a város rendre alultervezi a büdzsét.

Borkai Zsolt helyesnek nevezte azt a szemléletet, hogy az eredeti költségvetésben hitellel kalkulálnak, amit – ha a bevételek növekednek – végül nem vesznek igénybe. Simon Róbert Balázs alpolgármester (Fidesz) és Kalmár Ákos képviselő (Fidesz) műbalhénak, Németh Zoltán alpolgármester (Fidesz) balhénak nevezte az MSZP-sek vitatkozását, és a város stabil gazdálkodására hívták fel a figyelmet. A közgyűlés 22 igen, 5 nem és 3 tartózkodás szavazattal fogadta el az előterjesztést.

A testület jóváhagyta a mikro- és kisvállalkozások
munkahelymegőrzésének támogatására szóló idei keret pályázati kiírását. Az erre szánt összeget Borkai Zsolt javaslatára az ülésen 50 millióról 100 millióra emelték fel. Elbukott ugyanakkor Bárány István képviselő (Pro Urbe) gazdasági bizottság által is támogatott indítványa, hogy azok is adhassák be igényüket, akik a városban iparűzésiadó-mentességet élveznek.

A közgyűlés jóváhagyta, hogy az önkormányzat ingatlanok átadásával, valamint ingatlancserék értékkülönbözetével kompenzálja a Kisalföld Volánt, amiért tavaly – a vártnál jóval kisebb állami támogatás miatt – kevesebb normatív támogatást adott át a cégnek.

Az ülés elején esküt tett Németh Árpád (MSZP). Az új képviselő a lemondott Bécsi Zoltán helyére került.

Olvasóink írták

  • 6. háté 2010. május 04. 21:45
    „Bőrömön éreztem a tavalyi, "támogatást", még a munkát is elvették tőlem, központosítás címén!---aki velünk, nincs ellenünk!---haverok utánam,----nekik mindent!
    A fityesz és a 40 rabló?”
  • 5. kenyeres 2010. május 02. 19:10
    „Munkahelymegőrzésének támogatására szóló idei keret pályázati kiírását????? Kiket támogatnak??????
    Mennyit kell még ellopni????”
  • 4. adalfold 2010. május 01. 03:24
    „Bár szocdemmel nem vagyok egy politikai oldalon, tökéletesen egyetértek vele.”
  • 3. urbaniastapista 2010. április 30. 22:28
    „A Kisalföld Volánt mennyivel és miért staffírozták ki városi telkekkel?
    Csak nem a buszpályaudvar melletti területeket kapta meg, hogy egy plázába vihessen tiszta területet, az Polgármesteri hivatal meg majd széjjeltárhatja e kezét, hogy magánbefektető szándékaira nincsen kihatása.
    Pedig, ha felelősen gondolkodnak, előre, akkor nem kótyavetyélnek el telkeket a város közepén és diktálhatnának keményebben, hogy mi is legyen ott.”
  • 2. szocdem 2010. április 30. 11:05
    „"A testület jóváhagyta a mikro- és kisvállalkozások
    munkahelymegőrzésének támogatására szóló idei keret pályázati kiírását. Az erre szánt összeget Borkai Zsolt javaslatára az ülésen 50 millióról 100 millióra emelték fel. "

    A heaverok megint jól járnak. mostmár össznépi felhatalmazással lehet osztogatni - ugymond "munkahely megőrzésre.

    Van egy tiszteletteljes kérdésem: ha a haverok holnap nem kapnának - teljesítmény nélkül - iylen extra profitot az államtól - vajon meddig tudnának vállakozni?
    Nem lehet hogy nem a vállakozásokban dolgozó emberek munkahelyét, hanem a haver statuszát mentik ezek a pénzek? Mer ugye szarul nézne ki, ha egy főfityesznyiknek épp most kéne elmenni munkanélküli segélyre - mert elbukott a saját cége (hogy irányitják majd akkor az országot??)”
  • 1. szocdem 2010. április 30. 11:01
    „Bizony bizony...
    Szakácsot a fityeszbolsik bejutatták a parlamentbe, és már senki sem emlékszik hogy mit HAZUDOTT!!:

    "a Rómerház támogatására nincs pénz"

    Vacak 5-10 millió. (Igaz a Mediawawe se kapott egy vasat se, és elment) Most meg 4 milliárd a szétosztható a haveri cégek között....

    Gratula elvtársak!
    Csak azt nem értem, hogy miért hazugozzátok iylen bőszena neolibsiket, (mszp) amikor csak ilyen "igazmondó" vezéreitek vannak..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghirdette a leendő győri nagyberuházás területét az NVT

Eladják a Győr keleti részén található honvédségi ingatlan-együttest, amelynek területén ipari övezet jöhet majd létre. Tovább olvasom