Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Közel negyven millió forint két utcára Győr-Újvárosban - videó

A Sütő és a Tél utca újul meg a következő hetekben Újvárosban.

Fekete Dávid alpolgármester és Prédl Antal, a Győri Útkezelő Szervezet vezetője kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatót a helyszínen a közel negyven milliós összköltségű munkákról.

A Sütő utcát teljesen renoválják az elkövetkezendő hetekben. A közel 200 méter hosszú és 5 méter széles új útburkolat építésével együtt utcarendezés is megvalósul, mert mindkét oldali járda felújítják. A teljes körű felújítás 25,8 millió forint.

Fotó: H. Baranyai Edina
Fotó: H. Baranyai Edina


A másik felújítás alá vont újvárosi utca a Tél utca, ahol szintén teljes utcarendezés szintű felújítást végeztet a város. Jelenleg folyik a munka az alsó útalap építésével és néhány ivóvíz bekötő vezeték építésével. A közel 100 méter hosszú út felújítása mellett a régi helyett új járda épül, teljessé téve a munkát, melyre 13 millió forintot fordítanak az útkezelők.

A sok csapadék miatt megemelkedett talajvíz szint nehézséget okoz az útépítéseknél. A Tél utcai munka ütemét lassítani kell, mert a mélyépítési munkáknál megjelenő, magasan lévő talajvíz akadályoz több technológiai munkafolyamatot, ezért a lakók megértését és türelmét kérik az építők.

Olvasóink írták

  • 7. Oreg35 2013. április 11. 14:53
    „Azért a tervbe vett utcáknál van sokkal frekventáltabb terület is! Például a Radnóti út, ahol autóbusz járat van csak az emberek a nyelvüket leharapják utazás közben,olyan hepe-hupás! Ezt a problémát már sokszor és sokan felvetették, de úgy látszik nem jár, ill. nem lakik erre önkormányzati illetékes!”
  • 6. Agadir 2013. április 10. 09:46
    „Újváros és Sziget akkor fog fejlődni, ha nem lesznek ott önkormányzati (szociális) lakások. Ennyi a titka. Egyébként Újvárosnak és Szigetnek is vannak meglepően szép, rendezett, kulturált utcái, ahol látszik, hogy az ott lakók ügyelnek a környezetükre. Csak ott nincsenek önkormi lakások.”
  • 5. pacman33 2013. április 10. 07:22
    „A tél utca tényleg katasztrofális állapotban volt. Ideje volt már a felújításnak.”
  • 4. gallyas22gy 2013. április 09. 22:31
    „5 ember is ember!! nekik is jár a rendes utca!!a pénz kidobás az hogy elég döcögősen halad a munka...jó lenne örülni mindennek amivel jobb lesz a környezetünk!!”
  • 3. @.hu 2013. április 09. 19:47
    „Talán azért kellett megcsinálni mert 35! éve egy kapvágás sem történt a Tél utcában , meg talán azért mert nem volt járda, az is lehet , hogy azért mert évente min. 2* önti el a lakásokat a víz esőzéskor cirka 10 éve. Az is közrejátszhatott ,hogy aszfaltozva sem volt csak kb , 2-3 centi vastagságban.Meg talán a 20 cm kátyúk is adtak okot a felújításra.

    De lehet , hogy azért lett megcsinálva mert az az "5" ember aki ott lakik elvárhatja talán , hogy ne balkáni körülmények közt keljen élnie.

    Javaslom mindenkinek akik ilyen gondokkal küzd, hogy jelezzék a megfelelő hatóságok felé a problémájukat, elég sokszor éveken át ,és akkor gondolom ott is meglesz a felújítás !”
  • 2. borsmenta 2013. április 09. 18:18
    „És mikor kerül sor a Gát utca és a bácsai posta közötti töltés rendbetételére?
    Öt település(rész) számára ez az egyetlen közelekedési útvonal (Nagybácsa, Kisbajcs, Nagybajcs, Szőgye, Vének; illetve Vámosszabadi egy része is erre közlekedik), ami a városba vezet. Az aszfalt repedezett, foltozott, a foltok lyukasak, töredezettek. Néha 20 centi mély gödrök vannak. Ezen az úton többezer ember közlekedik naponta, szemben a cikkben szereplő két utcával.”
  • 1. ccc 2013. április 09. 13:58
    „Mindkét utca elképesztő forgalmat bonyolít, kb naponta az 5 ott lakó érkezik biciklivel. Nézzenek inkább körbe az Akác téren, Lakatos utcában, Kereszt utcában, ahol kb 250 társasházi lakás található. Komolyan......eszement pénzszórás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségi tér Veszprémvarsányban

Az ÖKOTÁRS Alapítvány a Veszprémvarsány Életmód Klub kétfordulós pályázatára 475.000 forint … Tovább olvasom