Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Közel négy tonna paradicsom ment a prés alá - Vámosszabadinál kapcsolták le a kamiont

20 tonna paradicsomot rakodtak ki a kamionból, ebből 3,7 tonna volt jelöletlen. Az áru másik részével a jármű folytathatta útját.
Szerda este egy uniós országból érkező kamiont vizsgáltak a szlovák határnál "előretolt mélységi ellenőrzés" keretében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, amikor jelöletlen szállítmányra bukkantak.

Erről értesítették a szakhatóságot, akik szintén megvizsgálták az árut. Pongrácz Attila megyei növény- és talajvédelmi igazgató elmondta: zár alá vették a terméket.

Csütörtökön aztán harminc raklap, összesen 20 tonna paradicsomot rakodtak ki a kamionból. Ebből öt és fél raklap, 3,7 tonna volt jelöletlen. Ezt a győri hulladékfeldolgozóban megsemmisítették, az áru másik részével viszont a jármű folytathatta útját.

Olvasóink írták

  • 9. Jerry 2013. május 18. 09:20
    „Hát igen, sok nálunk szegényebb országban az ilyen megsemmisítés abból áll, hogy bevizsgálás után elviszik pl egy állatkertbe és az ott lakókkal feletetik. Na de mi inkább tényleg kidobjuk azt is,ami még hasznosítható lehet,mert Magyarország jobban teljesít.Hiába, nem úr az, aki nem pazarol.”
  • 8. Beretta84 2013. május 17. 13:25
    „6. Mankapunka 2013.05.17. 00:22 vagy ilyenkor alszik ... ugye kis lány??? A zoo parkban az állatok is éhesek , vagy egy vizsgálat után gyermek étkeztetés , kórházak , és egyéb olyan intézmények ahol étkeztetéssel foglalkoznak..... Arról miért nem számolnak be, hogy mennyibe került a megsemmisítés, és költség kit terhel????”
  • 7. buggyant 2013. május 17. 06:17
    „megsemmisíteni.. hááát eszement egy nép vagyunk.”
  • 6. Mankapunka 2013. május 17. 00:22
    „Ugye, sehol sincs megfogalmazva, ki a rászoruló.

    Az is lehet rászoruló, aki 8 órában melózik valamelyik gyárban.”
  • 5. Epoxigyanta 2013. május 16. 16:42
    „Adhatnák az állatoknak is takarmányozásra.
    Pazarlás.”
  • 4. Andianyu 2013. május 16. 16:39
    „Az utolsó próbálkozó még meg sem született...Megy a biznisz,megy a csavar,megy a próbálkozás.”
  • 3. traktoros 2013. május 16. 16:23
    „Az aki nem tavaly nyáron barnult le.”
  • 2. Mankapunka 2013. május 16. 16:07
    „Ki számít rászorulónak?”
  • 1. kerteszb 2013. május 16. 15:28
    „Ennyi ételt megsemmisíteni!? Osztanák szét a rászorulók között.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SzFeszt fellépő: Hooligans

A Hooligans együttes pályafutása szülővárosukban, Szerencsen kezdődött. Tovább olvasom