Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Kövér László: Sorsunk a saját kezünkben van

Nyúl - Kara Ákos választókerületi elnök meghívására Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke tartott fórumot Nyúlon. Előadása előtt válaszolt a Kisalföld kérdéseire.



– Meddig lesz elég a nemrég az ország rendelkezésére bocsátott húszmilliárd euró kölcsön? A következő választásokig?

– Fogalmunk sincs. Csak látszat, hogy mi, parlamenti képviselők közel lennénk a „tűzhöz": az őszödi beszédben maga Gyurcsány Ferenc ismerte be, hogy eltitkolták nemhogy az ellenzék, de még a saját képviselőik elől is a valódi számokat. Sajnos, a valóság ma is az, hogy a parlamenti demokrácia szabályai szerint a végrehajtó hatalom ellenőrzésére hivatott ellenzék, a bizottságok, a képviselők nem ismerhetik meg a valós számokat.

– Vajon a múlt nyáron itt járt Joa- quin Almunia uniós pénzügyi biztosnak sem lehetett róla fogalma?

– Úgy gondolom, ők sokkal többet tudhattak, mint amennyit bevallottak. Volt egyfajta cinkos összekacsintás, ami finoman fogalmazva nem válik egyes uniós tisztségviselők dicsőségére.



– Beszélik, hogy a Fidesznek valójában nem érdeke az előrehozott választások kiírása: minél nagyobb lesz a baj, jövőre annál elsöprőbb győzelemre számíthat.

– Legjobb, ha nem a Fidesz feltételezett érdekei, hanem az ország érdekei szerint közelítjük meg ezt a kérdést. Ha igaz, hogy az ország rossz irányban halad, akkor ezt minél előbb meg kell állítani, ez pedig az előrehozott választásokkal érhető el. Aki az alkotmányozó többségről álmodik, annak felhívom a figyelmét, hogy bajaink gyökerei nem a jelenlegi alkotmányban rejlenek.

– Hanem miben?

– Először is a morális felelősségben: 1990-ben egy hazug konszenzus alapján elhitettük magunkkal, hogy a rendszert a következmények levonása, elszámoltatások nélkül meg lehet változtatni. Ha egyszer a múlt bűnei büntetlenül maradnak, akkor egyesek számára logikusnak tűnhet, hogy az elmúlt időszak hazugságai, csalásai is büntetlenül maradnak. Ezzel összefügg a másik fő ok: az, hogy az emberek a demokráciára mint rajtuk kívül működő társadalomra tekintenek. Márpedig a maga területén mindenkinek meg kell vívnia a maga harcait, sőt, ki kell állnia a társai érdekében is. Ezzel szemben kétmillió ember még a választásoktól is rendszeresen távol marad. Nem hiszi el, hogy a saját sorsa a saját kezében van. Pedig ott van.

Olvasóink írták

  • 12. Reális 2009. március 27. 14:43
    „Kövér elvtárs!Nem mesélne a régi,szép,pártállami,kiszes időkről?Amikor gyurcsány elvtárssal egy asztalnál gomolygó cigarettafüstben tanácskoztak a magyar,kommunista jövőről?”
  • 11. gyugyu1 2009. március 26. 20:20
    „Vazzze ! Jó ez a Patent-s reklám ! Megjelent a lacibetyár és megszólaltak a néma jelzőberendezések? /telitalálat !!/”
  • 10. gyugyu1 2009. március 26. 20:05
    „majd akkor lessz szépvilág ha ez a szépszál magyar legény azt mondja az eu-nak :azé!!”
  • 9. tibi-a 2009. március 26. 14:22
    „Tör előre a Nemzeti oldal

    Láthatóan nehezen viselik zsidrákék, hogy antimagyar agymosó gépezetük ellenére egyre nagyobb teret hódít a nemzeti gondolat, s napról napra erősödnek a nemzeti erők (akárcsak a nemzeti média).

    Nincs két hete, hogy az SZDSZ pitiáner módon belenyúlt a honlapján lévő szavazásba, mikor kiderült, hogy az ott véleményt nyilvánító emberek 92%-a szerint tombol a cigánybűnözés, 80% lecsukná a drogosokat, 78% tisztában van azzal, hogy mit művelnek országunkkal a tetűhintások, 82% pedig határrevíziót akar.

    Tegnap a Hírextra iktatta ki Vona Gábort az arról szóló szavazásából, hogy ki legyen a kormányfőjelölt, most pedig a Zsindex távolított el egy nyilvánosságra hozott grafikont - a saját oldaláról.

    A Tökös pénzügyi szakembert akarnak kormányfőnek olvasóink című cikk (melyet a közkedvelt Munk Veronika jegyez) 24 ezer válasz alapján mérte fel az olvasók véleményét, többek között azt is megkérdezve, melyik pártra szavaznának egy most vasárnap tartandó választáson. Nos, kellemetlen módon az jött ki, hogy még a saját olvasóiknak közel 11%-a is Jobbik-szavazó.

    Az eredményt meggondolatlanul nyilvánosságra hozták, mi pedig segítettünk nekik abban, hogy ország-világnak megmutathassák: oldalukat normális emberek is olvassák. A főnökség szerint viszont, úgy tűnik, túlságosan kompromittáló volt az adat, így fogták magukat, és eltávolították.

    Egy grafikonnal kevesebb - legyinthetnénk, ha legalább az elemzés szövegében megemlítenék az eredményt. Nem így történik, a Jobbik neve még csak fel sem bukkan a vonatkozó fejezetben (ráadásul fel sem tüntették, hogy módosult az anyag), ezért bátorkodunk hamisításról beszélni.

    Nos, ennyit az Index hitelességéről, alább a bizonyítékok. Talán e cikkünk hatására ismét módosítanak rajta - tegyék nyugodtan. Nevetségesebbé már aligha válhatnak - írtuk korábban, és - mit ad Isten - meg is tették. A grafikon ismét ott van. A nyilvánosság ereje, ugyebár...”
  • 8. Goldmund 2009. március 26. 13:22
    „Újra a régi "nagy bajusz + hosszú haj" összeállítás. Nosztalgiázik a Fidesz? Csak külsőségekben vagy a nézetekben is? Nem fog újra a SzDSz keblére borulni, mint 1989-90-ben?”
  • 7. Truder 2009. március 26. 10:54
    „Ismerek egy tuti jó fodrászt Kövér úr!!”
  • 6. rozsomak 2009. március 26. 08:16
    „"Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk."

    Nyilvánvaló, ezért magyarázatra nem szorul, hogy a két szöveg mennyire eltér egymástól, a kampányfilmben szereplő monológ csak nagy vonalakban, felületesen emlékeztet Kövér eredeti megnyilvánulásra. Később, jelesül Debreczeni József Gyurcsány Ferencről írt könyvében a miniszterelnök elismerte, hogy a Kötél-akció az MSZP találmánya volt:

    Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés" - vall a kötetben Magyarország első embere.

    Félelmetes belegondolni, hogy Magyarországon - akárcsak az 1950-es években - 2002-ben (és azóta) is változatlanok a politikusok eszközei, ha egy másik embert el akarnak lehetetleníteni. Továbbra is élnek a megfélemlítés, ellenségképzés módszerével, amellyel gyors sikert, népszerűséget szeretnének elérni..”
  • 5. Robusto 2009. március 26. 07:30
    „Hol hagytad a kötelet, Laci?”
  • 4. k 2009. március 25. 22:17
    „"Sorsunk a saját kezünkben van"
    A mienket meg elqrták...”
  • 3. Nahááát 2009. március 25. 16:27
    „Érdemes figyelmesen elolvasni, sok minden benne van, hogy "megismerjük" a fideszt:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kövér_László”
  • 2. Nahááát 2009. március 25. 16:26
    „Érdemes figyelmesen elolvasni, sok minden benne van, hogy "megismerjük" a fideszt:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kövér_László”
  • 1. ttt111 2009. március 25. 16:14
    „Toldi Miklós kinézetű parasztember...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termeszvárat avattak csimpánzoknak

Új terepen próbálhatják ki ügyességüket a csimpánzok, köztük a legkisebb: az anyja hasán… Tovább olvasom