Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Kossuth-díjas megyei művészek

Budapest - Hazánk egyik legnagyobb elismerését, a Kossuth-díjat vehette át a nemzeti ünnep alkalmából a Parlamentben március 15-én megyénk két világhírű művésze, Kiss János, a Győri Balett igazgatója és a Győrben született Lukács Gyöngyi operaénekes.
A Győri Balett alapító tagja, 1991-től a társulat igazgatója, Kiss János, Liszt- és Hevesi-díjas balettművész, érdemes művész 1959-ben született. Része volt abban, hogy 1979-ben a balettintézet végzős osztálya úgy döntött, hogy önálló társulatot alapítanak. A Győri Balett – Markó Iván vezetésével – néhány év alatt világhírű lett.

A társulatot Markó távozása óta Kiss János vezeti. Neki köszönhető, hogy a váltást sikeresen vészelték át, az együttest ma már a világ minden táján ismerik: felléptek többek között a milánói Scalában, a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a szöuli olimpián. Nemzetközi sikerüknek köszönhetően olyan neves koreográfusok is dolgoztak a társulattal, mint például Libor Vaculik, Marie-Brolin-Tani vagy Günter Pick.

Kiss János


Kiss János érdeme, hogy Győr ad helyet a Magyar Táncfesztiválnak kétévente, s a hazai művészi és népi táncegyüttesek, szólisták briliáns produkcióinak tapsolhatnak a győriek és a városba látogató vendégek.
Győrben született, s a világhírnév felé is a városból indult el Lukács Gyöngyi operaénekes.

Lukács Gyöngyi


A művész a győri zeneművészeti szakközépiskolában kezdte zenetanulmányait, majd Jevgenyij Nyesztyerenko felfedezettjeként 1985–1990 között végezte el a moszkvai Csajkovszkij Akadémia zongora, zeneszerzés és ének szakát. Húszévesen debütált a Magyar Állami Operaházban Verdi A trubadúr című művében Leonóraként. Első külföldi fellépésén Baselben Toscaként ünnepelhette a közönség.

A világ vezető operaházai közül elsőként a berlini Deutsche Oper színpadán mutatkozott be 1994-ben, ahol a kritika „a Deutsche Oper történetének legfiatalabb Toscájaként" üdvözölte. A New York-i Metropolitan színpadán szintén Tosca szerepében debütált 2002 tavaszán. A legnagyobb kihívást jelentő Verdi-szerepet, Lady Macbethet, a londoni Covent Garden színpadán énekelhette először.

Olvasóink írták

  • 12. sdhz 2008. március 21. 11:13
    „A Cster János féle saját, privát szellemi nyomor nem pénz függő. Már az összes gyerekem is volt x alkalommal különböző színházakban. Lehet jegyet venni,,,,,,, Nem több, mint egy mozijegy, vagy 2 doboz cigi, vagy 2-3 sör, vagy üdítő, esetleg a fél havi internet előfizetés... Nyitva van, bárki bemehet, vannak nem bérletes előadások, diákok, nyugdíjasok, farmerosok, és a díszelőadásokon sok villogós bérletes...De Bárkinek szabad. Aki nem hiszi, járjon utána. Amúgysem ide való az ilyen "neki még a sz..sem elég büdös" rinyálás.
    Tiszteljük meg ezzel Kiss Jánost, aki IGAZI GYŐRI, és hallhatatlan dolgokat alkotott.
    sdhz”
  • 11. tündérlala 2008. március 20. 11:32
    „Kedves Cseter János! Senki sincs kizárva a színházból és azt ajánlom, mihamarabb váltson jegyet egy előadásra! Nézze meg például a Dzsungel könyvét, vagy a Portugált! Garantálom, hogy a tömegben senki sem fog azzal foglalkozni, hogy Ön ott van-e, vagy nincs. És azt is garantálom, hogy egy életre szóló élményben lesz része! Ha elkapja a művészet fonalát, amit minden egyes előadáson kidobnak a nézők felé, még azt is meg merem kockáztatni, hogy fogadásokat kötök: Cseter János bérletes lesz!”
  • 10. Cseter János 2008. március 19. 11:10
    „Kedves olvasótársaim, valóban egy-egy szürke hétköznapi embert e rendszerben már emberszámba sem vesznek az "Illetékesek", ha nem ép szavazásról van szó! Az ország Nemzeti Szinháza építéséhez három napi díjamat vonták le a béremből annak idején. Még kívüről sem láttam. Igaz még a Győri szinházban sem voltam soha, pedig győri lakós vagyok. Szerintem úgy kinéznének onnam az odajáró bérletesek mint a hajléktalanokat a Bazilikából! Ezért akartak nekik Likocsra egy kápolnát egy külön pappa prezentálni az illetékesek! Az, hogy a művészet egy szép és jó dolog ezt senki sem vitatja. Persze nem közpénzen megrendelve és a közt pedig kizárva ajelenléttől. A valóság néha pocsék és ezt nem lehet másképp jellemezni, csak a tények szerint.”
  • 9. tündérlala 2008. március 19. 09:17
    „Kíváncsi vagyok, matriné és Cseter János ismeri-e egyáltalán Lukács Gyöngyit, vagy jártak-e már életükben balettelőadáson.. Őszintén és szívből gratulálok minden díjazottnak, és azoknak, akik hozzájárultak a művészek sikereihez!
    Matriné és Cseter János írásaiból számomra teljesen nyilvánvaló, hogy ingerszegény környeztben, megkeseredve, élve unalmas, szürke hétköznapjaikat, az adja számukra a legnagyobb örömöt, ha másokat pocskondiázhatnak, legyen szó bárkiről. Csak sajnálni tudom őket. Vajon mi örömük lehet az életben?”
  • 8. Pálma 2008. március 18. 19:25
    „Kedves Cseter János!Szerintem ezek a művészek megérdemelték a díjat!Megdolgoztak érte!Hiszen a népet szórakoztatják a művészetükkel!Nem kell ezt túlmagyarázni!Tudni kellene más sikerének örülni és nem mindenbe a rosszat látni.Egyébként nem érdekel a "mézesmadzag" és a politika sem!Egyszerűen csak örülök neki,hogy győri művészek is kaptak díjat!”
  • 7. bandi István 2008. március 18. 11:14
    „Kár,hogy sikereinknek nem tudunk örülni,hanem helyette politika sugalta lózungokkal igyekszünk csökkenteni eredményeinket sikereinket.A Győri Balett Győrnek,az országnak elismerést és megbecsülést vivott ki kiemelkedő művészi teljesítményével és ebben Kiss Jánosnak meghatározó szerepe van.
    Gratulálok a kitüntetéshez,további sok sikert kívánok a társulat minden tagjának.”
  • 6. Cseter János 2008. március 18. 08:07
    „Kedves "Pálma" ! Ha az siker, hogy a Magyar Nép többsége előtt csupán mézesmdzaként húzzák el a jóléti rendszert, az most meg is látszott! A kordonok elválasszák a Népet a sikerektől! Igaz a TV az közvetíti a vezépreink "Jólétét"! Hisz látványosan osztogatják a kitüntetéseket! Az is igaz nem veszi át mindenki az osztogatóktól csupán a kézfogás miatt! Hát igen, kedves Pálma! Aki ma a jólétet élvezi és még be is kerülhet a "ketrecbe" is közelről láthatja e kor művészeit az meg is botránykozik azon, hogy a mézesmadzag nem igentetszik mindenkinek! Tehát EZZÉ LETT AZ ORSZÁG e vezetők miatt!”
  • 5. Pálma 2008. március 17. 17:45
    „Ez a cikk a díjat kapott művészekről szól,akiknek gratulálok!Kit érdekel,hogy mit szólnának azok a " Márciusi ifjak?"De talán igazad van,lehet,hogy elcsodálkoznának,de azon,hogy olyan emberekért harcoltak akik nem tudnak örülni más sikerének.Hogy "MIVÉ LETT EZ AZ ORSZÁG?!"”
  • 4. matriné 2008. március 17. 17:40
    „Az, hogy mi a szép és mi az izlésficam ,azt a tények mutatják! A Tv közvetítését nézve a ketrecbe engedettek igen csak elmaradtak az elvárható nézők számától. Sokan szeretik a balett művésztet, de a párt hova tartozás miatt csupán Tv.-n kersztűl lehetett benne részük a "Tg" ,ezt megszámolta, amikor tükörbe is belenézett és egy nagy segget látott! Kiss úrnak viszont már életében ille egy szobrot állitani a győri szinház elé "ádám-kosztümben"!”
  • 3. gyakor 2008. március 17. 17:00
    „Örülni kellene, hogy megyénkbeli (sőt győri) művészek munkáját elismerik. Ehejett Ti ketten baromságokat irogattok. Ha nincs normális véleményetek valamihez, nem kell mindenképpen letenni a névjegyet.
    Szép teljesítmény, méltó elismeréssel. Gratulálok a művészeknek!”
  • 2. tg 2008. március 17. 10:37
    „Matriné: Viszont vannak ekkora seggek mint Te is, az utolsó seggszámlálás szerint kb 3millióan...


    Gratulálok a díjazottaknak!”
  • 1. matriné 2008. március 17. 09:58
    „Ha 1848. évben is balettoztaki volna azon a lépcsőn akkor, lehet, hogy még ma is monarchia lenne. Sőt ha, akkor is ketrecbe zárták volna Őket a nézelődőkkel együtt, mint mostanában akkor is akkora lenne a sikerülk mint amédia azt szajkózza? Azok a "Márciusi Ifjak" ma igen csak elcsodálkoznának, mivé ell ez az ország!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halál a pannonhalmi úton

Pannonhalma - Meghalt a vezető: Előzés közben letért az útpadkára és egy fának csapódott egy… Tovább olvasom