Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kósa Lajos: Ma sem tennénk másként

Debrecen - Másoknak is csak ajánlani tudom, hogy a városi cégeket szervezzék holdingba – nyilatkozta lapunknak Kósa Lajos debreceni polgármester. A fideszes politikus szerint a lépéssel piacot nyertek.

– Debrecenben 2000 májusában vonták össze a városi cégeket egyetlen holdingba. Megérte?

– Az egyik legjobb szervezeti lépésünk volt. A városi cégek, amelyek korábban csak vitték a pénzt, most már hozzák. A négyszázmillió forint körüli veszteségből nagyon hamar másfél milliárdos nyereség lett, a változás tehát plusz kétmilliárd forintot jelentett évente. A megtermelt hasznot a cég visszaforgatta a város fejlesztésére. Ráadásul a cégösszevonás jelentős expanziót tett lehetővé. A Debreceni Vagyonkezelő például megvette Romániában a nagyszalontai és a székelyudvarhelyi vízmű koncessziós jogait, a távhőszolgáltató pedig nem piacot veszített, hanem nyert. Holding nélkül ez nem ment volna.

– Nagy politikai viták kísérték a vagyonkezelő létrehozását?

– Természetesen igen. Az ellenzék elsősorban attól félt, hogy a közgyűlés elveszíti a városi cégeket ellenőrző szerepét. Ez akkor képtelenségnek tűnt számomra, és azóta be is bizonyosodott, hogy a kritika abszurd volt. A képviselők ma is teljes mértékben belelátnak abba, mi történik az önkormányzati vállalatoknál, a legfontosabb kérdésekről pedig maga a testület dönt.

– Vannak még viták?

– A vagyonkezelő egyes döntéseit ugyan éri bírálat, de azt már senki nem vitatja, hogy ilyen szerkezetben jobban működnek a cégek. Az igazgatóságban és a tagvállalatok vezetésében szakértők ülnek. A kiválasztásnál a perdöntő az, ki mennyire ért hozzá.

– Felmerült valaha a holding vagy egyes tagvállalatok privatizációja?

– Nem, pontosabban egyedül az Airport–Debrecen Kft. esetében. De most már ott sem privatizációban, hanem a repülőtér tartós bérbeadásában gondolkozunk.

– Mennyire elfogadott a holding Debrecenben?

– Rendszeresen felmérjük ezt, és nyolcvan százalék körüli értékek jönnek ki. Ez persze köszönhető annak is, hogy a debreceni közszolgáltatások árai a megyei jogú városok között a középmezőnybe tartoznak.

– Meglepődött, hogy a győri városházán vihar tört ki, amikor Borkai Zsolt bejelentette elképzelését?

– A városi cégek összevonását mindenütt nagy viták előzik meg. Az a tapasztalatom, hogy a hozzáállás nem a pártszínektől, hanem a pozícióktól függ. Egerben a baloldali városvezetés döntött a holding létrehozásáról, és az ottani Fidesz ugyanazokat az érveket hozta fel, amelyeket korábban Debrecenben a baloldal.

– Összegezve: Debrecenben bevált a holding?

– Igen, ma sem tennénk másként. Másoknak is csak ajánlani tudom, hogy hozzák meg ezt a döntést. A debreceni holding volt az első az országban, de nem mi találtuk fel a meleg vizet. Ez a szervezeti forma Ausztriában és Németországban is kiválóan működik, ott stadtwerkének hívják az ilyen cégeket. Az utóbbi években egyre-másra keresnek meg bennünket – legutóbb Győrből – , és azt kérik, mondjuk el tapasztalatainkat, adjunk tanácsot. Ezt mindig megtesszük. Esztergomban például segítettük létrehozni a holdingot, amelyben vagyonkezelőnk jelképes, egyszázalékos tulajdonrészt is kapott.

Debreceni MSZP: átláthatatlanabb

A debreceni holdingról az MSZP közgyűlési frakcióvezetője  Dr. Bazsa György elmondta, az egységes vagyonkezelő létrehozásában van racionalitás, ugyanakkor nem igaz, hogy átláthatóbb a cég, sőt. A döntések és az egyes tagvállalatok távolabb kerültek a városi közgyűléstől. A holding igazgatótanácsa nevezi ki mondjuk a hőszolgáltató vezetőjét, ami korábban közgyűlési hatáskör volt. A Fidesz-frakció minden polgármesteri előterjesztést megszavaz, így a holding vezetésének kiválasztásánál a politikai megbízhatóság is fontos szempont. Azzal sem értünk egyet, hogy a lakossági közüzemi díjakból származó többletbevételekből olyan PR-célokra költenek, mint a Debrecen című ingyenes hetilap és a szigorú városházi irányítással működő városi televízió.

Olvasóink írták

  • 4. pet 2007. november 15. 15:32
    „Talán nem ártana összehasonlítani az akkori debreceni és a mostani győri helyzetet. És a valós közüzemi díjakat. És a hitelállományt!
    Jó drága cikk volt ez! Undorító!”
  • 3. Hali 2007. november 15. 13:01
    „Bemásoltam, így talán egyszerűbb:

    "Hol ding, hol nem
    2007. november 13., kedd 23:32

    Kategóriák: Biznisz, Blog, Debrecen, Politika
    A győri Fidesz nem kér a debreceni sikerreceptből.

    Egy ideje semmi hír a Debreceni Vagyonkezelőről, minden debreceniek holdingjáról. Pontosabban: semmi nyilvános hír. Leszorult a városi sikermarketing dobogójáról, amin mostanság az ország legnépszerűbb politikusa, a Leonardo-móka és a 2010-es olimpia rendezésének reménye osztozik, egymás között váltogatva az első három helyet. A holdingról csak kósza hírek szállonganak, informális információk az igazgatóság elnökének kézivezérlést preferáló módszereiről, a tagvállalatok közti villongásokról, a takarékossági és hatékonysági igyekezetek zátonyra futásáról, az expanzió megtorpanásáról. És azt sem sikerült megnyugtatóan kommunikálni, hogy a korábbi nagy fogadkozások és melldöngetések ellenére mégis privatizálni kell a holding egyik tagvállalatát és magát a repülőteret. A debreceniekkel meg egyre nehezebb elhitetni, hogy nekik jó a holding, mivel semmivel sem élnek jobban, semmit sem kapnak olcsóbban, mint ama városok lakói, ahol a közcégeket nem tömörítették önkormányzati részvénytársaságba. Egyébként nincs gond, a nyereséges tagvállalatok szedik a pénzt a lakosságtól, amit jórészt elköltenek a veszteséges tagvállalatok, főként a holding médiadivíziója.

    Miért téma ez most? A győri városvezetésben kialakult súlyos konfliktus adja az apropót. A tudósítások szerint az egykori élsportoló, Borkai Zsolt polgármester megvonta minden jogkörét egyik alpolgármesterének, vélhetően azért, mert az önkormányzati cégek tervezett holdingosítása ellen nyilatkozott. A polgármester fasírtban van saját frakciójával is, mivel a helyi Fidesz sem támogatja őt, bár a választási kampány során még a cégcsoport létrehozása mellett érveltek. A hírek szerint a győri közgyűlés 15 fideszes képviselője egyhangúlag ellenzi az önkormányzati tulajdonú cégek holdingba szervezését és a privatizáció mindennemű szándékát elutasítja. Győrnek nem kell a debreceni recept."”
  • 2. Dunda Kálmán 2007. november 15. 12:42
    „Nem olyan szép az a debreceni leányzó. Nézzétek meg ezt:
    http://basahalom.freeblog.hu/archives/2007/11/13/Hol_ding_hol_nem/”
  • 1. Nagy Árpád 2007. november 15. 07:14
    „Debrecen a virágos város virágzik! Magyarország legértelmesebb, kompromisszumra is kész FIDESZ vezetése ápolja a város virágoskertjét. Győrben a kertészek még csak a talaj előkészítésnél tartanak. Keverik, dobálják a fekáliát! Lássunk csodát is: Győrben az MSZP szerepét a FIDESZ tölti be. A jobbos a balos, a balos a jobbos! Jobbra hajtsnál balra a kormány. Szíjjártó Péter szerintem erről semmit sem tud! Nehéz lesz neki ezt a micsodát az MSZP-re kenni, mint ahogy a mutyizás lett kezelve. Debrecenbe kéne menni, példát venni és mutatni....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dézsi tárgyalni akar

Győr - Kedden éjszakába nyúló frakcióülést tartottak a Fidesz győri, városházi képviselői. A fő téma… Tovább olvasom