Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Körülbástyázott győri belváros: hét helyen oszlopok védik a gyalogoszónát

Mostantól kezdve hét helyszínen élesben működnek a forgalomkorlátozó oszlopok Győr belvárosában.

Mint arról portálunk elsőként beszámolt, a június végén elfogadott, szeptemberben életbe lépett új győri parkolási rendelet kapcsán több mint hatvan belvárosi vállalkozó jutatta el tiltakozó levelét Győr polgármesterének, Borkai Zsoltnak.

Ide kattintva olvashatják el, mit éreznek méltánytalannak az új rendeletben a belvárosi kereskedők, illetve Győr előző alpolgármesterének, Németh Zoltánnak az álláspontját.

Nos, tiltakozás ide vagy oda, a próbaidő leteltét követően november 2-től élesben működik az új rendszer.

Mindez azt jelenti, hogy a forgalomkorlátozó oszlopokat lezárják hét belvárosi szakaszon; ennek megfelelően az autósok az oszlopokkal "körbebástyázott területekre" ezentúl nem térhetnek be, kizárólag az áruszállító kocsik hajthatnak be ide.

Igaz, csak reggel 7-9 és délután 18-20 óra között van lehetőség rakodásra.

A következő hét helyszínen kell számítani a lezárt forgalomkorlátozó oszlopokra: a Káptalandomb Kőtár felőli, illetve a Dunakapu téri feljárójánál (ez a két oszlop egyébként eddig is működött), a Bécsi kapu téren, a Kisfaludy utcában a Czuczor Gergely utca sarkán, valamint a Czuczor Gergely utcában a Kisfaludy utca sarkán, a Rákóczi Ferenc utcában a Teleki utca sarkán, illetve a Rákóczi Ferenc utcában a Széchenyi tér sarkán a Múzeum köz és a Fazekas köz után állnak.

Az utóbbi kapun történő mindennemű közlekedés tilos – kizárólag belső karbantartási munkálatokra és mentő, rendőrség, tűzoltóság számára nyitható.

Olvasóink írták

  • 8. bernouli 2010. november 03. 13:51
    „ssolitude !

    Tessék megnézni Firenzét vagy Padovat! Na akkor most egy-egy? És az idegenforgalmunk sehol nincs ezekhez képest, ez meg még jól alávág a gyér keresletnek. Kiragadott példával ezt a rendszert nem lehet megindokolni, vagy ugyanúgy az ellenkezőjét is meg lehet. Mindenesetre Firenzében senkit nem zavar a háromkerekű kétütemű füstölő kis áruszállító, az éttermek teraszai zsúfolásig tele vannak, szintúgy a szállodák. Szóval itt már ezer érv elhangzott, hogy miért rossza a rendszer, de még egy komoly érv sem hangozott el, hogy miért is kellett ez az egész? Mi lett jobb a 100 milliós beruházástól? Kevesebb az autó a belvárosban? Aki itt él láthatja, hogy alig.... A DHL meg a gyógyszeres ugyanúgy bejön, a lakosság szintén. A szállodások, rokkantak is. Akkor ez most mire violt jó?”
  • 7. Dwatson 2010. november 03. 11:54
    „Én fix oszlopokkal kerítettem volna be,nem engedve be egyetlen autót se ez lenne igazságos.A rendőrök mehetnének gyalog,a mentősök tolhatnák a hordágyat,tűzoltóknak ott a tűzcsap,kézi létra,az üzleteket kézikocsival is fel lehet tölteni,építkezők használhatnak talicskát.Akinek nem tetszene otthagyná békén a belvárost a vandálok,meg tüntetők részére.”
  • 6. janika 2010. november 03. 05:50
    „Vajon miért nem terelik ki az üzletek felét a peremkerületekbe? Van hely a Metró és a TESKO-van szembe, még elég terület és akkor nem volna zsúfolt a belváros.”
  • 5. ssolitude 2010. november 02. 22:56
    „Tessék egy kicsit GugliMopsz-on megnézni (vagy személyesen) hol is vannak ezek az oszlopok. Nem fog összedőlni a világ vállalkozóéknál. Kicsit alkalmazkodjanak, ahogy tették azt Londonban, Amszterdamban, Bécsben, satöbbi. Megint a sírás megy, mert elvették a játékukat.”
  • 4. Csilluska23 2010. november 02. 14:37
    „Kisfaludy u. és Czuczor sarkán párbeszéd (autós beszél az oszlopnak):
    - reggel 7-9ig hajthatsz be, meg délután 5-7-ig.
    -Miért?
    -Nem tudom, így van meghatározva!
    -Értem..
    -DE ÉN MOST BEENGEDLEK!

    Erről ennyit;)”
  • 3. peet2 2010. november 02. 13:19
    „Majd nezzd meg ugy kb karácsony tályán hány rakaodó
    több millios auto áll a tiltot városban szombat éjjel, mert szegény kereskedők kénytelenek lesznek akkor feltölteni a ....garatra”
  • 2. elemér 2010. november 02. 12:29
    „Ez a korlátozott rakodás már régóta müxik sikeressen nagyvárosokban.”
  • 1. kisem 2010. november 02. 11:37
    „Majd jön a Viktor és a csapatával elbontja az egészet. Van benne tapasztalata.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogbalhéban a megasztáros Fekete Dávid tesója?

Letartóztatták a Megasztár előző szériájában döntőbe jutott Fekete Dávid féltestvérét. Tovább olvasom