Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Környezetvédelmi engedélyre: győri nem

A győri környezetvédelmi felügyelőség természetkárosító hatások miatt első fokon elutasította a Bakonyi Erőmű Almásfüzitőre tervezett létesítményének környezetvédelmi engedélykérelmét – közölte a felügyelőség honlapján megjelent határozatában.
Az indoklás szerint a 870 megawattos, gázüzemű, áramot termelő erőmű Dunából kiemelt és oda visszavezetett hűtővize több kilométeren át növelné a folyó hőmérsékletét. A melegebb víz és a vízkivételi műhöz szükséges mederrendezés Natura 2000-es élőhelyeket semmisítene meg, valamint az őshonos halfajok életterét csökkentené.

Németh Frigyes, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója elmondta, az első fokon eljáró hatóság indoklását elfogadhatatlannak tartják, ezért fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen. Tájékoztatása szerint a földgáztüzelésű erőmű megépítése összesen 2–300 millió euróba kerül, megvalósítására eddig is jelentős összeget fordítottak. A beruházás célja a magyarországi együttműködő villamosenergia-rendszer termelőkapacitásának növelése – tájékoztatott a vezérigazgató. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hallgatók igénylik a hitbéli dolgokat

Egyre több fiatal érdeklődik a Győrött, Sopronban és Mosonmagyaróváron működő egyetemi lelkészség… Tovább olvasom