Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Kórházi kitüntetések

Az évzáró ünnepi főorvosi, főnővéri tanácsülésen adott át kitüntetéseket, előléptetéseket a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgatói testülete nevében dr. Tamás László János főigazgató főorvos.
Idén rendhagyó módon az intézmény érdekében végzett fenntartói, támogató tevékenységéért Tiszteletbeli Munkatárs címet adományoztak Szakács Imrének, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének. Díszoklevelet kapott Encsyné dr. Nánási Ágnes, a megye területfejlesztési, vagyongazdálkodási és külkapcsolati osztályának osztályvezetője, valamint helyettese, Bánfi Lajos. (A kórház eddig fenntartója a megyei önkormányzat volt, januártól az intézmény állami tulajdonba kerül.)

A szakmai díjazottak: Nyári László-nívódíj kitüntetésben részesült az orvosi alrendszerben dr. Knausz Márta, a kórház bakteriológiai laborjának részlegvezető főorvosa; valamint az ápolási alrendszerben Zalavári Edit, az immunnefrológia- és hipertóniaosztály osztályvezető főnővére. Kiváló munkatárs lett az orvosi alrendszerben: Hutyánné dr. Somogyi Aranka, dr. Fehér Rózsa, dr. Burkus László, dr. Doktor János és dr. Rum Gábor.

Az ápolási alrendszerben: Vargáné Dőri Edit, Csibiné Török Gabriella, Horváth Marianna, Nagyné Szücs Piroska, Szücs Anna, Miletics Lilián, Krivákné Vida Ágnes, Udvardi Hajnalka, Bugáné Hálám Gabriella és Pálfi János. A gazdasági-műszaki alrendszerben: Tengelics Éva.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A CA Immo kezében a Dunacenter

A CA Immobilien International megvásárolta Ivan Hollertől a győri Dunacentert birtokló Pannónia… Tovább olvasom