Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Kórházi étkezés: A kétféle menüre még várni kell

Győr-Moson-Sopron - Hivatalosan december 1-jétől már két menüből választhatnak a betegek a kórházakban, s kapnak gyümölcsöt is uzsonnára. Megnéztük, a megyei intézményekben „hízókúrára" fogták-e már a betegeket.

Az eredmény röviden: Győrben még nincs A, B menü, de hamarosan lesz; Sopronban már van, december 10. után pedig C-t is bevezetnek.

Az eredmény röviden: Győrben még nincs A, B menü, de hamarosan lesz; Sopronban már van, december 10. után pedig C-t is bevezetnek; Csornán délben most még gyümölcsöt adnak pluszban, Mosonmagyaróváron viszont úgy döntöttek, hogy „az ebédhez nem nyúlnak hozzá".

A hírekből és hirdetésekből tudott, hogy szombattól minden Kórházban csaknem a duplájára emelték az egy betegre jutó étkezési pénzt: az eddigi 300–350 helyett minimum 550 forint plusz áfát kell költeni a napi étkeztetésre. Az indokok között az első helyen egy korábbi felmérés eredménye áll, miszerint a betegek egy hét alatt átlagosan két kilót fogynak a magyar Kórházakban.

A Kórházak kétszer annyit költhetnek a betegek étkeztetésére, de ez az ebédosztáskor még kevés helyen látszik. Fotó: Kisalföld-archívum

Az egészségügyi minisztérium minden intézménynek adott bizonyos összeget (de csak egyszeri juttatásként), hogy ebből oldja meg a feladatot. Az is közös minden Kórházban, hogy fel kell állítani egy élelmezési munkacsoportot, amelyben részt vesz egy dietetikus is, aki személyre szabottan állapítja meg, egy-egy betegnek milyen táplálkozásra van szüksége.

Joghurt, gyümölcslé az elején

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban tegnap ült össze a már említett munkacsoport, s mivel az étkeztetést – egy közelmúltbeli megyei közgyűlési döntés alapján – külsős cég végzi, ezért a napokban velük is egyeztetni kell, hogy az 550 forintos napi összegből hogyan tudják megoldani az A, B menüs étkeztetést, valamint az úgynevezett kisétkeztetést (uzsonnát). Ez utóbbi már hétfőtől működik:
tegnap gyümölcslevet kaptak a betegek uzsonnára, kedden joghurtot, szerdára gyümölcsöt irányoztak elő számukra.

Ez egyelőre az egyetlen változás, amit a betegek érzékelhetnek a győri intézményben, de a Kórházvezetés azt ígéri: hamarosan tényleg két menüből választhatnak. Kérdésünkre, hogy mindezt hogyan oldják meg a mindennapokban, azt a választ kaptuk: az osztályos (fő)nővérek, akik eddig is gondoskodtak az étkeztetések összeírásáról – a diétás betegek korábban is külön menüből kaptak –, végzik majd ezt a feladatot. Dolgukat minden bizonnyal megkönnyíti az online rendelés, amelyet hamarosan bevezetnek. A győri Kórházzal kapcsolatban azt is tudni lehet, hogy hamarosan több százmillió forintos beruházással átépíti az új üzemeltető a teljes konyhát. A végére hagytuk a legfontosabbat: a Petz-Kórház a minisztériumból 39,1 millió forintot kapott az új étkeztetés bevezetésére.

Gyümölcslé, kefir, müzliszelet uzsonnára – a betegek többsége ma még csak ennyit érzékelhet a reformkonyhából. Fotó: Méhes Ákos

Lesz C menü is

Sopronban az Erzsébet-Kórház gazdasági igazgatója közölte: 1-jétől A és B menüből (normál és könnyű-vegyes) választhatnak a betegek, december 10. után pedig lesz C választék is. Erre nekik 15 millió forint pluszpénzük van: ebből kell kigazdálkodni az extraétkeztetést. Az uzsonna a soproni intézményben is működik, s ahogy mindenhol máshol, úgy itt is külön figyelni kell a diétásokra – nagyjából hetvenféle diétás előírás köti őket.

A csornai Kórházban annyi pluszt vezettek be – az uzsonnán kívül –, hogy az ebédhez gyümölcsöt is adnak december 1-je óta. A Margit Kórház 4,8 millió forintot kapott a minisztériumtól erre a feladatra. A és B menü itt sincs egyelőre, de az étlapot már összeállította az étkeztetési munkacsoport, szerdától pedig várhatóan már ebből választhatnak a betegek.

Margarin, sajt mellé felvágott

„Közel kilencmillió forintot kapott az intézményünk erre a célra" – mondta az étkezés fejlesztéséről a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gazdasági igazgatója. Náluk az élelmezési munkacsoport úgy döntött: az ebédhez „nem nyúlnak". „Ez mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelelőnek mondható." Az eddigi napi 395 forintos „fejkvóta" nőtt most az intézményben 550 forintra. Ez a jövőben elsősorban a reggelinél és a vacsoránál lesz érezhető: hétfőn a reggelihez margarin is jutott s a sajt mellé felvágott is jár majd. A hideg vacsoránál megjelenik majd a zöldség, így például a retek és az uborka. Két kötelező fejlesztést is végrehajtanak: egyrészt a folyadék – igény szerint – folyamatosan elérhető lesz. A teához diabetikus és normál változatban is bármikor hozzájuthatnak a betegek. A kisétkeztetés eddig a beteg állapotától függött, mostantól viszont már mindenki kap a Karolinában uzsonnát: müzliszeletet, kefirt, tejberizst, esetleg pudingot.

Sudár Ágnes–Cséfalvay Attila

Olvasóink írták

  • 2. sdkjh@rg.hu 2007. december 04. 20:29
    „Egy szarból lesz kettő???? Gyilkos Ágnes professzor...”
  • 1. lui 2007. december 04. 19:11
    „NEM A BETEGEK HIZLALÁSÁVAL KELLENE FOGLALKOZNI,GYÓGYÍTASSAL,AZ OSZTÁLYOK TISZTASÁGÁVAL ÉS FESTÉSÉVEL A MAGYAR TULSUJOS ,EZÉRT KÜZDÜNK!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A benzinnél egyre drágább a gázolaj

Magyarország - A benzin átlagos ára 293 forint 70 fillér, a gázolajé 296 forint 50 fillér volt a… Tovább olvasom