Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Körforgalmi rendszerek az Árkádnál

Magyarország legnagyobb körforgalmát építik Győrben az Árkád Üzletközpont kiszolgálására.
Mint azt egy sajtóbeszélgetésen Daróczi Ferenc projektvezető elmondta, van már tapasztalatuk az ilyen nagy építkezésekben. Budapesten az Örs vezér téren villamosvágányokat és egy aluljárót kellett áthelyezniük, Pécsett az elkerülőút egy szakaszát az Árkád építésekor.

Amikor az Árkád építői Győrött elkezdték a tárgyalásokat a várossal, a polgármester első kérése volt, hogy a környék közlekedési gondjait is oldják meg. Az üzletközpontot építő ECE-csoport ezt vállalta. Az állami és önkormányzati területen mintegy másfél milliárd forintos beruházást valósítanak meg. Vélhetően a városnak erre mostanában nem lett volna külön pénze, pedig a csomópont már elérte a maximális áteresztőképességének felső határát. Daróczi Ferenc projektvezető a Kisalföld kérdésére válaszolva elmondta, most naponta átlagban 30 ezer autó halad át a Fehérvári út, Budai út kereszteződésben a Vámosszabadi felé vezető szakaszon. Az Árkád Üzletközpont előzetes számításaik szerint napi 4–5 ezer autót fogad majd. Ám az ECE a körforgalmat, pontosabban az egész körforgalmi rendszert már úgy terveztette és úgy építteti meg, hogy az napi 60 ezer autót is könnyedén és gyorsan képes legyen átengedni.

Nem volt egyszerű kitalálni, miként lehetséges ez. Bogár Zsolt, a kivitelezési terveket elkészítő Hidro-Plan vezetőtervezője és munkatársai számítógépes szimulációk százait végezték el. Ezekből alakult ki lassan az az első pillantásra furcsa körszerűség, amelyben ha a lámpák esetleg elromolnak, a körforgalmi szabályokat betartva is jól lehet közlekedni.
Bogár Zsolt elmondta: ilyen méretű körforgalmat Magyarországon nem építettek még. Ezért még a hazai szabványban sincs hasonló, sőt, eddig a KRESZ-oktatásban sem igazán beszélhettek róla. Az előrejelző táblákat is csak most tervezik hozzá.

A tervezőknek gondolniuk kellett arra is, ne csupán a nagy kereszteződésben, de az előtt és után is könnyű legyen közlekedni, ezért is alakítottak ki nyolc jelzőlámpás csomópontból álló rendszert. A Budai út és a Fehérvári út találkozásánál, ahogyan egyébként Győrben másutt is, eddig az autósoknak közel 100–120 másodpercet kellett várni a jelzőlámpák váltására. Az új hatalmas körforgalomban ez a várakozási idő jelentősen lecsökken. Ahogy Bogár Zsolt fogalmazott: nem lesz idő szendvicset enni vagy újságot olvasni.

A tervek alapján az építés a Strabag Zrt. HC Direkciójára vár. A munkálatokat már meg is kezdték. Pósfai József cégvezető a sajtóbeszélgetésen őszintén elmondta: a téli időjárás kicsit késleltette a munkálatokat, de úgy tűnik, a tervet tartani tudják. Teszik mindezt úgy, hogy ebből a forgalmas csomópontból nem lehet a forgalmat kirekeszteni.
Állandóan gondoskodni kell arról, hogy megmaradjon az áteresztőképessége. Most egyébként az útszegélyek átépítése, valamint a közművek kiváltása van soron. Az építkezés nyilván okoz torlódásokat, sajnos ezek kikerülhetetlenek. Ráadásul két hónapon keresztül, nyár elején a Nádor aluljáró építési munkálatai és a nagy körforgalom kialakítása szinte egybe fog érni, nyilván még nagyobb nehézségeket okozva az autóval erre közlekedőknek. (Plusznehézség lesz pár napig, hogy április 24-én a Budai utat le kell zárni a vasúti vágányok áthelyezése miatt.)

Pósfai József úgy vélte, augusztus végére a nagyobb munkálatokat befejezik, és akkor már a torlódások is megszűnnek. A körforgalmi rendszert október végére készítik el teljesen, hogy az Árkád megnyitására már ne legyen gond ezen a környéken a közlekedés.
Hegyi Ferenc, az Árkád centermenedzsere mindehhez hozzátette: tudják, hogy most egy kicsit nehéz a közlekedés, de amint elkészül az egyedülálló körforgalmi és csomópontrendszer, sokkal könnyebben lehet majd a térségben autózni. Ráadásul az ECE-csoport által finanszírozott rendszer a környék értékét is jelentősen növeli.

Augusztus végéig, illetve az október végére tervezett nyitásig kérik a közlekedők megértését, türelmét, hiszen a csomópontrendszer egész Győrt fogja majd kiszolgálni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lakások bérleti díja nem változik

Nem változik a győri önkormányzati lakások bérleti díja, viszont lesznek úgynevezett „piaci… Tovább olvasom