Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Könyv Czuczor Gergelyről

Jótékony céllal könyv jelent meg Czuczor Gergelyről, a mátyusföldi bencés pap-költőről. Hatvan példányt a kiadók a győri önkormányzatnak ajándékoztak, ahonnan a város iskoláiba továbbítják a különleges köteteket.

Az irodalomkönyvek keveset foglalkoznak Czuczor Gergely munkásságával. Egy most megjelent könyv szerzője, Vágvölgyi Szilárd évtizedek óta kutatta a mátyusföldi pap-költő, bencés szerzetes, tanár, újságíró, lapszerkesztő, akadémikus, népdalgyűjtő, műfordító, forradalmár, kufsteini rab munkásságát és hagyatékát.

– A kutatások alapján készült írás kiadatásában nehézségei támadtak. Páratlan összefogással most mégis közkinccsé lett a történet – nyilatkozta érdeklődésünkre Pió Márta, a könyv szerkesztője és felelős kiadója.

– A kezdeményezés Érsekújvárról indult, ahonnan Varga Zoltán iskolaigazgató megkereste Győrött dr. Écsi Bélát, akinek szervezőmunkája révén a két győri Lions klub és az Európai Borlovagrend tagjai adták össze a kiadás költségeit.

Pió Márta elmondta, hogy a megvalósítást a Palatia Nyomda támogatta, és a pannonhalmi utódok közül Borián Elréd bencés szerzetes segített pontosítani, mit is tartalmazott Czuczor könyvtára. Ahogy kiderült: a könyv jótékony célra készült.

A kiadók hatvan példányt átadtak Páternoszter Piroska humánpolitikai főosztályvezetőnek, aki a város oktatási intézményeibe juttatja el Mátyusföld üzenetét. Ezenkívül a városi könyvtárnak is ajándékoztak példányokat.

– A könyv nagy része azonban Mátyusföldre került, ahol a mai kisiskolások a magyar iskolákban megtudhatják, hogy egy Érsekújvár mellől indult parasztgyerek micsoda hatalmas karriert ért el, milyen nagy hatása volt a magyar irodalom nagyjaira akkor, amikor az írás, a költészet úri neveltetést, de legalább polgári ősöket feltételezett – említette végül a kötet szerkesztője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Állati jó˝ lett a felújított Füles bástya

Farkasszemet nézni egy anakondával, közelről figyelni a kajmánok vacsoráját vagy a levélvágó hangyák szorgoskodását – nagy kaland, ráadásul szombattól ehhez ki sem kell tenni a lábunkat Győr belvárosából! Tovább olvasom