Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Költségvetés nélkül összeroppan a falu

Mezőörs - Nincs költségvetése Mezőörsnek, s a hír már csak azért is lehangoló, mert e nélkül március 17. után nem igényelhetnek állami támogatást. A nyolcból négy képviselő kétszer leszavazta a tervezetet, két alkalommal pedig egyszerűen nem jelentek meg az önkormányzat előre jelzett ülésén.
Míg a tervezet időre elkészült, több hete határozatképtelen a helyi képviselő-testület, Bogárdi Zoltán polgármester szerint a távolmaradók nagy valószínűséggel ezzel bojkottálják a munkát. Hogy pontosan mi lehet a háttérben, arról a kívülállóknak legfeljebb sejtésük lehet. Többen a falu általános és alapítványi iskolája között feszülő ellentétet emlegetik, az intézmények fenntartása, működtetése alaposan megosztja az itt élőket.

– Ha nem lesz költségvetésünk március 17-ig, nem kapunk állami támogatást – szögezte le aggódva a polgármester, aki elmondta, a csütörtöki helyett mára hívtak össze testületi ülést, amitől minden túlzás nélkül a település jövője függhet. (A témára lapunkban részletesen is visszatérünk.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azonnali kistérségi segély Nagyszentjánosnak

Győr - Azonnali, egymillió forintos segélyt szavazott meg a Győri Többcélú Kistérségi Társulás… Tovább olvasom