Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Kollégium és tanszálló épül

Csaknem hárommilliárd forint összértékű fejlesztések kezdődnek a győri tanítóképző főiskolán.
A kollégium és tanszálló 2,1 milliárd forintból épül, a volt Pattantyús-középiskola épületét 500 millióért vásárolja meg az intézmény, ma pedig megkezdődik a Liszt Ferenc utcai épület százmillió forintos átalakítása.

A Nyugat-Magyarországi Egyetemen soha nem látott fejlesztések kezdődnek idén – erről prof. Faragó Sándor rektor nyilatkozott a minap lapunknak. A csaknem tízmilliárd forintos beruházásokból 2,7 milliárd forint jut a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Karnak.

Dr. Cseh Sándor a fejlesztések közül első helyen értelemszerűen a legnagyobbat, a kollégium és a tanszálló építését emelte ki. A főigazgató elmondta: a tervek szerint október 6-án lezárul a közbeszerzési pályázat, s kihirdetik, ki építi a Budai úton a kollégiumot és a háromcsillagos szállót. Az előbbit természetesen a főiskolai hallgatók használhatják: kétszázan laknak majd ott a várhatóan 2007. augusztus 1-jei átadást követően. A tanszálló Győr idegenforgalmának is fontos része lehet, de jó lehetőség lesz a levelező szakon tanuló hallgatóknak, akik jelentős kedvezménnyel szállhatnak meg győri tanulmányaik során. A kollégium és tanszálló építése várhatóan a télen elkezdődik.

A Liszt Ferenc utcai főiskolai épület Kiss János utcai szárnyának átalakítását viszont már ma elkezdik: mintegy százmillió forintból a padlástéren alakítanak ki a hallgatók számára számítógépes központot. Szintén hamarosan aláírják a szerződést a volt Pattantyús-középiskola épületének megvásárlásáról: a tanítóképző félmilliárd forintért veszi meg az ingatlant a városi önkormányzattól, amely oktatási épület lesz, de oda költözik a tanulmányi osztály is. Az előszerződést már megkötötték, néhány héten belül a végleges aláírás és a pecsét is a papírra kerül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városrét lesz az új városrész neve

A Városrét elnevezést találta a legjobbnak a zsűri, így ez lesz a Rába-gyár volt győri Budai úti telepének helyén az Engel Group által felépítendő városrész neve. A név kiötlője, azaz a névpályázat győztese 3 millió forintos lakásvásárlási bónt vihet haza, melyet a felépítendő lakások egyikének megvásárlásakor válthat be. Az Engel már kezdi értékesíteni az első ütem lakásait. Tovább olvasom