Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Kóborló nagypapák, vándorló idősek

Győr-Moson-Sopron - Több mint egy hete, hogy eltűnt, pontosabban otthonából elkóborolt egy idős nagybajcsi férfi – családja azóta is keresi. A hasonló esetek gyakoriak, ám az időskori demenciára sem a családok, sem a szociális ellátórendszer nincs felkészülve.
Tóth Károly múlt hétfőn ment el nagybajcsi otthonából, s azóta senki sem látta. Az Alzheimer-kóros férfi nem először indult el valami belső kényszertől hajtva, közel három éve „megy", eddig azonban – miután lerótta önmagának „kiszabott" köreit – mindig hazatalált. Egy hete rendőrök, tűzoltók, erdészek, falubeliek keresik, még Szlovákiában is, a családja még a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapatot is hívta segíteni, s fotójával kiplakátolták a várost, hiába. Az eset nem egyedi, még csak nem is ritka: a 65 év felettiek között százból hat, míg a 80 évnél idősebbek közt százból húsz – azaz minden ötödik ember – szellemi hanyatlásban, időskori demenciában szenved. Ők bármikor nekiindulhatnak a világnak.

Tóth Károlyné: Férje az utolsó sétájáról napok óta nem tért haza...
Tóth Károlyné: Férje az utolsó sétájáról napok óta nem tért haza...

– Ez nemcsak az Alzheimer-kór, hanem más betegségek velejárója is lehet, ilyenkor a menési kényszer mellett a beteg nem ismeri fel a környezetét, könnyen lehet, hogy nem talál haza, s gyakran egészen nagy távolságokat megtehet – sorolja a tüneteket dr. Feller Gábor osztályvezető pszichiáter főorvos. Osztályára minden hónapban hoz be egy-két idős, zavart, eltévedt beteget a mentő, volt, hogy Budapestről, sőt, Nyíregyházáról tévedt a megyeszékhelyre, s akadt olyan betege, aki – miután egyszerűen felszállt egy távolsági buszra – Szegedig jutott. Róla, bár szerencsésen bekerült az ottani kórházba, mivel a papírjai nem voltak nála, csak egyhetes nyomozás után derült ki, hogy Győrben égre-földre keresik... Gyalog is meglepően messzire juthatnak az idősek, van, hogy több faluval odébb kerül elő az illető. A főorvos szerint hasonló elkóborlásokból rengeteg van, csak éppen általában szerencsésen végződnek: néhány utcával odébb, esetleg a város másik végében megtalálják az eltűnt időseket.

– Régen egyszerűbb volt a helyzet: több generáció lakott egy fedél alatt, mindig volt valaki otthon, aki ránézett az idősekre, s a közösségek is összetartóbbak voltak. Ma a nagyszülők gyakran messze, sokszor egyedül élnek, elidegenedtek az emberek s egy lakótelepen senkinek nem tűnik fel egy kóborló öregember. Dél-Európában egyébként, ahol a családi összetartás erősebb, ma is nagyon ritka, hogy intézetben kellene ellátni az ilyen betegeket. Mindenkinek a felelőssége, hogy ha meglát egy zavart, esetleg hiányos öltözetben, papucsban sétáló idős embert, ne hagyja magára, hiszen valószínűleg segítségre szorul – mondja dr. Feller Gábor.

Látta valaki? A 67 éves Tóth Károlyt múlt hétfő óta kétségbeesetten keresi a családja.
Látta valaki? A 67 éves Tóth Károlyt múlt hétfő óta kétségbeesetten keresi a családja.

Az egyedüli megoldás az állandó felügyelet, amit azonban sok család nem tud megoldani. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriáján diagnosztizált demens idősek feléről nem tud gondoskodni a családja, a szociális ellátórendszer pedig nincs felkészülve tartós ellátásukra. A kórház ápolási osztálya legfeljebb hat hónapos ellátást nyújt – ráadásul gyakran hónapokat kell várni a bekerülésre –, az idősotthonok többsége megfelelő felkészültség, szakembergárda híján eleve elutasítja a demens öregeket, a táplánypusztai otthonban pedig szintén több hónapos a várólista. Ráadásul sokan az utolsó pillanatban lépnek.

– Számos család merő jó szándékból eleve nem viszi megfelelő orvoshoz a beteget, otthon gondoskodik róla, így az be sem kerül az ellátórendszerbe, s csak amikor nagy a baj, akkor kell a hirtelen segítség. Pedig könnyebb megfelelő ellátást találni annak, aki évek óta a szakemberek látókörében van – mondja dr. Feller Gábor.

Olvasóink írták

  • 7. kalanagy 2008. december 27. 16:35
    „Nagyon sajnálom, hogy még nem találták meg a mai napig sem. Ti mindent megtettetek érte, hogy előkerüljön.
    A bizonytalanság a legszörnyübb dolog. Veletek érzek. Szeretettel ölellek benneteket.
    Nagy Lajosné Kati”
  • 6. fortuna54 2008. október 23. 18:46
    „Fogyi, vannak neked szuleid? Neveletlenseged nem azt mutatja.
    Nincs benned semmi emberiseg,ures, maganyos fereg vagy.
    Melyen egyuterzek a csaladdal,remelem minden rendbe jon.”
  • 5. Mojoe 2008. október 23. 18:06
    „Olcsó megoldás ami jelzi ha valaki jön vagy megy. Ezt a kocsikra hasznáják, de müxik 400 láb körzetben a ház körül és lakásban is. $16.45 az Ebay-n.

    Driveway Motion Security Alert Patrol 400 FEET Wireless This seller accepts PayPal”
  • 4. Iluska 2008. október 23. 16:18
    „KEDVES, Kedves Fogyi !
    Szégyellheted magad amiért egy ilyen tragikus családi eseménybe is belekevered a politikát !!!!!
    Remélem hogy az Isten lesz annyira igazságos, hogy őt hazavezeti a családjához, neked pedig megmutatja milyen érzés kétségbeesetten várni a szerettedre.”
  • 3. fogyi 2008. október 23. 14:03
    „Fogynak az MSZP szavazók! Nem mintha baj lenne.”
  • 2. Mojoe 2008. október 22. 23:43
    „Ilyen embereknek kell egy karperec amin rajt van nevük, lakcim, telefon, stb. GPS is van nekik ami hamar kimutatja hol vannak. Ez viszont már drágáb. Mobilszolgáltató is kimutatja azt habár GPS-nek semmi köze a mobilhoz.

    Indiában kevés ilyen beteg létezik, mert ?k eszik a Kurkuma, sáfránygyökért (Tumeric angolul) ami kutatások szerint megovja az embert ettöl a memoria betegségtöl. Ezt patikában is árulják pirulában.

    Angolul persze sokkal több info. van a net-n mint Magyarul, vagy bármilyen más nyelven. Angol a net anyanyelve.”
  • 1. nagymama 2008. október 22. 17:31
    „Kedves Tóth család, bizonytalanságotokban veletek érzek. Ti megtettetek mindent, hogy előkerüljön a papa. A reményt nem szabad feladni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A család belefáradt az egy éve vitatott tragédiába

Győr–Bábolna - „Hozzatok holnap egy meleg pulóvert is! Úgy lehűlt az idő" – ez… Tovább olvasom