Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Klimatizált lesz a Széchenyi tér - videóval

Győr - A régészeti és a közműproblémák miatt az eredeti határidőnél egy hónappal később, július közepén tartják a megújult Széchenyi tér avatási ünnepségét. A munka dandárján már túl vannak a kivitelezők. Nézzék meg videón, hogyan is haladnak a szakik a felújítással!


A nyári kánikulában természetes légkondicionáló működik a győri Széchenyi téren, amint befejeződik a felújítása. Németh Zoltán alpolgármester a Kisalföldet arról tájékoztatta, hogy a bencés rendház felőli oldalon vízfilm lesz a burkolaton. Ezen akár mezítláb is át lehet majd sétálni, a nagy melegben pedig kihasználják párásító funkcióját – a vízpára köztudottan hőt von el a levegőből, így lehűti azt.




You need to upgrade your Flash Player.

Get the latest flash version here.

Videó: Cseh Róbert.



Aki a munkaterületen jár, láthatja, hogy jelenleg a vízfilm- és a szökőkútrendszer végszerelési munkái folynak. Somogyi Tivadar alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője megjegyezte: a gránit járólapok nagy része ugyancsak a helyére került. A nyugati oldalon elültették a fákat, elhelyezték a kemény, trópusi, időjárásálló fából készült padokat.

Még tart a munka: Az eredeti határidőnél egy hónappal később, július közepén tartják az avatási ünnepséget. Fotó: K. Cs.
Még tart a munka: Az eredeti határidőnél egy hónappal később, július közepén tartják az avatási ünnepséget. Fotó: K. Cs.

A következő néhány hétben a szakemberek befejezik a burkolatot a Mária-oszlop melletti részen és az északi oldalon, és mindenütt eltüntetik a ma még tapasztalható apró egyenetlenségeket. A feladat nagyságára jellemző, hogy csak a fugázást 23 kilométer hosszúságban kell elvégezni.
Elkészülnek a fa éttermi teraszok is.

Németh Zoltán kifejtette, hogy a beruházás eredeti befejezési határideje június 10. volt, de a régészeti és a közműproblémák miatt egy hónapot csúszik az átadás. Az avatási ünnepséget várhatóan július közepén tartják. Néhány kisebb szakasz rekonstrukciójával tavaszra végeznek. Ide tartozik a Rákóczi Ferenc utca egy része, a Gyógyszertár köz, valamint a Lloyd előtti ötméteres sáv. Az utóbbit most azért hagyják el, mert folyik az épület felújítása, és kell a hely az állványoknak.



A győri Vagyon István sokakkal együtt nagyon örül, hogy megújul a Széchenyi tér, de szíve szerint a Lloyd épületét lebontatta volna. Fotó: Krizsán Csaba
A győri Vagyon István sokakkal együtt nagyon örül, hogy megújul a Széchenyi tér, de szíve szerint a Lloyd épületét lebontatta volna. Fotó: Krizsán Csaba

"A Széchenyi tér minden olyan rendezvény megtartására alkalmas lesz, aminek eddig is otthont adott, sőt, még javulnak is a körülmények. Színpadrögzítő pontok és négy médiaakna került a burkolatba. Az utóbbi lehetővé teszi, hogy ne kelljen hosszú vezetékeken vinni az áramot a hangosításhoz és a fénytechnikához. A vízfilmnek és a süllyesztett szökőkutaknak nem lesz pereme, így ha nem működnek, nyugodtan lehet állni, sétálni a száraz gránitlapokon" – mondta Németh Zoltán.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. elemér 2009. június 22. 14:54
    „37. hozzászólás adalfold

    Hmmm...szerintem a műszaki tényektöl adalfold olyan messze van, mint Makko Jeruzsalemtol.;))”
  • 39. elemér 2009. június 19. 23:50
    „"A tér új kialakításának semmi köze nincs a barokk építészethez,"

    Pontossan a barokk épitészethez használlják a gránitot. Ezt nem az újjukbol szopták.”
  • 38. elemér 2009. június 19. 19:42
    „34. hozzászólás adalfold
    Amit belinkeztem az nem más mint a világhirü terek és épitkezések ahol követ használltak.
    Nem linkezem be, de egyik leghireseb város a világon ahol gránitot használtak az a Skóciai város Aberdeen. Világos hogy pár ezer évig eltart a gránit ha azt ugy csinállják ahogy kell. Minden tudás alapja....;))”
  • 37. adalfold 2009. június 19. 10:48
    „szabatosan fogalmazol extradagadt "kettétörik, hepehupásodik".

    A tér új kialakításának semmi köze nincs a barokk építészethez, egy modern anyagú, technológiájú, elrendezésű tér lesz.
    Az ,hogy egy építőanyag károsodik nem keverhető össze a patinánsodás folyamatával.
    És a síkfogas burkolat nem csak ronda,hanem balesetveszélyes is.

    műszaki tényekkel és kifejezésekkel nehéz szembeszállni.”
  • 36. extradagadt 2009. június 19. 08:20
    „adalfold: kettétörik, hepehupásodik... Ezzel is csak a barokk kor építészeti színvonalát fogja tükrözni a tér. Természetesen nem az egyházi és nagypolgári építészet remekeire gondoltam.”
  • 35. adalfold 2009. június 19. 01:59
    „minden klimatizált valamilyen módon:):):D:D:D”
  • 34. adalfold 2009. június 19. 00:40
    „elemér:
    amit belinkeltél az nem más a hazai szaknyelvben mint a viakolor.
    Két hatalmas és égő gond van vele: kigyomosodás és felpergés.

    A viakolor variálható, olcsó, de nem éppen tartós, felül anyagában színezett betontermék. esztétikai értéke járómagasságból jóval alacsonyabb bármilyen ,,kőburkolatnál".”
  • 33. adalfold 2009. június 19. 00:35
    „mint mérnök szólnék hozzá!
    Szóval a kőzet csúszóságára, azaz ,,érdességére" utaló problémák merültek fel.
    A Magyar Szabvány jelenleg is alkalmazott fejezetei (nem részletezném ha nem muszáj) kitérnek a járólap rendeltetésű kőlapok szabványos vizsgálatának leírására és minősítésére.
    Az SRT vizsgálat, mely során a nedvesített kőzeten egy lengőinga mozdul el, és a mozgási-energia veszteségből érdességre következtethetünk- ad számszerű lehetőséget a kőlapok (minden kőszerkezet) minősítésére.

    A lényeg:)
    A magyar építőipari ,,jog" szerint ezeknek a tábláknak is meg kell,hogy legyen az SRT érdességi besorolásuk. Ha ilyen adat nincs róluk perelhető a kőzetet kiválasztó (építésziroda) vagy a gyártó (ha nem felel meg a közölt értéknek a terméke).
    Ha erre figyel bárki, ha baleset történik, akkor törvényesen bevizsgálható a kőlap, és ha a szabvány értéke ,,alatt" van , jogos a kártérítési igény, és felelősségre vonhatók a fentiek.

    Erről tudjon mindenki:)

    másrészt, újfennt , mint mérnök:
    az ,hogy a kőlap milyen anyagból van ,elsődlegesen nem befolyásolja annak csúszásveszélyességét, érdességét. A gránt pedig pont hogy alig-alig kopik, így ha szépen ki van barázdálva, vagy üzemileg koptatva , akkor a lehető legtökéletesebb járófelület minden kitettségi osztályban.

    inkább azon gondolkoznék,hogy a téglalap alapúra vágott kőtáblák mennyi idő múlva hasadnak majd ketté alátámasztásuk gyengülésével vagy mondjuk egy hibás, nem dilatáló fugázat következtében.
    Nézzétek meg a Lloyd bejáratánál lévő, régebben ,szintén téglás lappal burkolt részt:
    SZINTE MINDEGYIK KŐLAP A KÖZEPÉN KETTÉHASADT.

    VÉGEZETÜL SZEMLÉLŐDTEM AZ ÉPÍTKEZÉSEN, ÉS ÚGY LÁTOM,HOGY SÍKFOGASSÁG TERÉN IS HAGY KÍVÁNNIVALÓT AZ ÚJ BURKOLÁS ( ez az amikor a lapok különböző hajlással és szintben ,,csatlakoznak" és el lehet az élükön botlani is...)”
  • 32. elemér 2009. június 18. 12:52
    „Természetes hogy mindenféle kő csuszós, akárhogy van az befejezve. Gránit az pedig nem mindegy hogy milyen. Aki azt árulja az konyit hozzá a legkevesebbet. Ilyesmiket persze szakértők letárgyaltak már a világhálón. Minden tudás alapja....;))

    Persze hogy levannak maradva, ha kézzel tologatják az anyagot. Nem valami gépesitett munka az. Mellesleg a szerzödésben van a bonusz ha idö elött befejezik és a büntetés ha késnek. Amerikában nem lehet aludni.;))”
  • 31. Tapmancs 2009. június 18. 08:07
    „<moderálva off>”
  • 30. elemér 2009. június 18. 02:40
    „Körülnéztem hogy hol használltak granitot a világon főleg a hireseb tereken. Persze az megy az ottani épitkezéshez, mert épittész se az újjábol szopta. Mo.-n is használlták már ezt.

    http://www.famouslandmarks.net/squares/index.html”
  • 29. lizi 2009. június 17. 23:58
    „<moderálva>”
  • 28. Korrekt5 2009. június 17. 22:12
    „Kinnyában röhögögörcsöt kap a nyomoruság :(

    Azáert az egy milliárdért jóformán az egész város utjait (beleértve kerékpárutakat) rendbe lehetett volna hozni.
    De nem kell sokáig menni, ott a dunapart.
    Nem ugy kellett volna, hogy elosztani az az irdatlan mennyüségü pénzt és több helyre is jutott volna.

    EURÓPA hirü tér, hogy födhöz ne vágjam magamat, magyar rabszódia :( :)”
  • 27. urbaniastapista 2009. június 17. 21:58
    „Jó közepes lesz, lehetett volna jobb is, olcsóbb is, de ez van.
    A Bencés rendház előtti sárgásbarnára összemaszatolt kővel mi lesz? Abból úgy tűnik, hogy az olajat nem szereti az indiai csodagránit. Sózni próbálta-e már valaki? A Városház előtti másik csodaburkolatot a sószóróknak+hótolóknak sikerült évtizednyit öregíteni egy tél alatt. Vizet máshonnan hozzanak a "vízfilmhez", mert a pannon-vizet imádó vasbaktérium telepek baromira csúszósak lesznek, ha nem suvickolják meg alaposan minden nap sósavval.
    A kivitelező által okozott régészeti problémákra hivatkozni a csúszásnál ..... munkanélküli alpolgit golyófogónak küldeni a csatába ... polgármesterünk is alaposan elolvasta Machiavelli írásait.”
  • 26. vet 2009. június 17. 21:54
    „Szerintem Győr Magyarország egyik legszebb városa. Örülök, hogy szépül, csak ne lenne ennyi cigány. Attól tartok, hogy majd cigányokkal lesz tele a tér, ahogy már a baross út is. Csak nehogy az legyen a belváros sorsa mint a kossuth utcáé.”
  • 25. TakácsTamás 2009. június 17. 21:37
    „Hála Istennek meg azúj városvezetésnek, végre elkészül. A károgókat le kell sz...ni, a lényeg, hogy jól fog kinézni. Végülis ígérgették csak a Baloghék 12 évig, legalább végre tényleg szépen rendbeteszi valaki.”
  • 24. patriot 2009. június 17. 20:17
    „A károgók többsége valami huszadrangú porfészekből osztja az észt. Győrieknek készül a tér és erre több mint húsz éve vártak a város polgárai.
    Szerintem szép lesz!”
  • 23. Goldmund 2009. június 17. 20:09
    „Indiából hozott gránit, trópusi fából készült padok: valakinek a városházán biztos jó biznisz volt.”
  • 22. watix 2009. június 17. 19:51
    „Én jobban örültem volna, ha kukoricával vetik be a Széchenyi teret, szerintem annak jobban örültek volna a győri polgárok!!
    Minek ebbe a városba európai színvonalú tér? - úgysem tudják értékelni, és megbecsülni az itt lakók!
    Csinálhatnak bármi, így is erős lemaradásba van a város a többi európai városokhoz képest, de talán még talán Szegedhez, Debrecenhez képest is.”
  • 21. Hedon 2009. június 17. 19:15
    „#20

    "Elfogja ez a burkolat bírni azt, hogy rámenjenek egy nagy járművel a vissza emeléskor vagy erre nem is gondoltak vagy majd helikopterrel emelik be?"

    A Lloyd előtti 5 méteres sáv többek között pont ezért fog csak tavasszal elkészülni.
    tehát nagyon is gondoltak rá, sőt egy korábbi cikkben utalnak is a restaurálásra, és
    ahhoz rendelkezésre álló időre.”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Nyolcvankilenc: a diktatúra temetése˝

Győr - Koszorúzással emlékezett Győr is Nagy Imre kivégzésének és újratemetésének huszadik… Tovább olvasom