Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kívül-belül megújult az egészségház

Horváth Gyula polgármester és Balogh József országgyűlési képviselő csütörtökön nagy érdeklődés mellett adta át rendeltetésének a teljesen felújított egészségházat Győrszemerén.

A polgármester az ünnepélyes átadáson tartott beszédében hangsúlyozta: a hegyi településrész életében mindig meghatározó szerepet töltött be a most kívül-belül megújult épület, hiszen az ünnepség résztvevői közül számosan még óvodába jártak ide.

Az óvodások száma időközben megcsappant, egyúttal viszonylag sok lett a gyakoribb orvosi ellenőrzésre, ellátásra szorulók száma, ezért az épületet már egy jóval korábbi testületi döntés alapján egészségházzá alakították.

Mára az az épület állaga alapján egyre bizonyosabbá vált, hogy komoly ráfordításra van szükség. Az egészségház a háziorvosi ellátás és a védőnői szolgálat mellett egyéb, a közösség életét szolgáló feladatoknak is helyet ad, itt működhet mind az ifjúsági, mind a nyugdíjasklub. A pályázaton elnyert 28,6 millió forintot 32 millióra egészítették ki, és így jutott akadálymentesítésre, illetve az eszközök szinte teljes megújítására, sőt, egy félautomata defibrillátor beszerzésére is.

Horváth Gyula: ˝A hegyi településrész életében mindig meghatározó szerepet töltött be az épület.˝ Fotó: K. Cs.
Horváth Gyula: ˝A hegyi településrész életében mindig meghatározó szerepet töltött be az épület.˝ Fotó: K. Cs.

Balogh József országgyűlési képviselő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke köszöntőjében a jól előkészített és szakmailag alaposan megindokolt pályázat mellett a szomszédos Koroncó község polgára, Mohos Antal lobbierejét is dicsérte, mint ami nem keveset nyomott a latban a sok, hasonlóan jó pályázat közötti választáskor.

A megújult egészségházat a katolikus, református és evangélikus egyház áldását követő szalagátvágás után mutatták be a megjelent nagyszámú érdeklődőnek, köztük Kara Ákosnak, a megyei közgyűlés alelnökének.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűtőszekrényeket loptak el a GYSEV-vagonokból

Lezárt vasúti kocsikat dézsmáltak meg, több millió forint a kár. Tovább olvasom